Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Minden ország médiája ennyire...

Minden ország médiája ennyire halálosnak hozza le a Covid-ot?

Figyelt kérdés

Én csak szinte interneten tájékozódtam idáig, így a statisztikáknak hála tudom, hogy pontosan mennyi a halálozási esély. Viszont sokan csak tévéből, rádióból, tehát irányított médiából tájékozódnak. Ilyenek például a nagyszüleim. Pár napja kérdeztem nagyapámat, hogy szerinte akik elkapják, azoknak hány százaléka hal bele. Annyit mondott, hogy nagyon veszélyesnek tartja a vírust, szinte minden korosztályban halálos szokott lenni, főleg az időseknél, az egész népességre vetítve úgy 60% lehet arra az esély, hogyha valaki elkapja akkor belehal. Tehát ő ennyire hiszi veszélyesnek. Ez nem az ő hibája, konkrét számadatokat sosem közöltek ezzel kapcsolatban (legalábbis ő is, meg én is így tudom) azokon az adásokon, amiken ő tájékozódik. Mutattam neki a telefonomon valós statisztikát, hát nagyon ledöbbent, hogy "csak ennyire" veszélyes. Kicsit értetlenül is érezte magát emiatt. Én nem lepődtem meg azon, hogy 60%-ot mondott, párszor már hallottam hasonló, vagy még magasabb arányt is. Akik ilyeneket mondanak, azokban közös volt az, hogy valós statisztikának sosem néztek utána, csak azt mondták, amit a hallottak alapján gondoltak.

Ez más országokban is így van? Máshol is 1-2 nagyságrenddel veszélyesebbnek tűnik a médiából a vírus, mint amilyen a valóságban?



2021. szept. 11. 12:00
A kérdező szavazást indított:
Ez magyar specialitás, más országokban jobb képet lehet kapni a vírusról a médiából.
Minden országban csak a szörnyűségeket mutatják be, emiatt máshol is sokkal veszélyesebbnek tűnik a valósnál.
14 szavazat
 1/9 anonim ***** válasza:
67%

Egyik média sem sugall olyat, hogy 60%-ban halálos.

Aki ezt gondolja, az a befogadott információkat, hát... Lövésem sincs hogyan dolgozza fel.

2021. szept. 11. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
73%
A hiszti vilagmeretu.
2021. szept. 11. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
39%
Az a feneség ezzel a rohadmány vírussal, hogy nem lehet tudni kire hogyan hat. Teljesen kiszámíthatatlan. Sportos egészséges fiatalok is meghaltak már benne, nemcsak idősek, és rákos betegek megúszták tünetmentesen. Nyilván immunizálódik az ember, meg tetszik vagy sem az oltásnak is van haszna, ezért csökken a halálozási statisztika. Most azok vannak soron, akik az egyéb szakellátás hiánya miatt halnak meg.
2021. szept. 11. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
40%

Nem tudom milyen médiából tájékozódik (vagy hogy egyáltalán létezik-e a nagyapád és nem csak a kérdés kedvéért találtad ki). De mindenütt el szokták mondani a napi új betegek és halálozások száma, és némi matekkal mindenki ki tudja abból számolni, hogy nagyságrendileg mekkora a halálozási arány, ami az első hullám idején is 10% alatt volt, utána meg csak alacsonyabb.

Senki sem állítja, hogy ez egy nagyon halálos betegség lenne. Azt viszont állítják, és igazuk is van, hogy könnyen terjed, ezért még a kis halálozási arány mellett is a súlyos betegek könnyen leterhelik az egészségügyet.

2021. szept. 11. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
46%
Senki nem terhelte harom hullamon at az egeszsegugyet az oltottakon es az ellatas nelkul kidolo kronikus betegeken kivul.
2021. szept. 11. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
54%
#5 Köszönjük Emese!
2021. szept. 11. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim válasza:
57%
Aki nem tartja veszélyesnek, nem vesztett még el miatta hozzá közelálló embert. Sajnos a mi családunkból elvitt egy addig fitt, erős szervezetűnek titulált idősebb embert. Észrevétlenül, alattomosan terjedt el benne a vírus, mire kórházba került, nem lehetett megmenteni. Nem játék. És igen, veszélyes, mert nem tudod, kire mi lesz a hatása. Nincs benne logika.
2021. szept. 11. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Én csak szinte interneten tájékozódtam idáig, így a statisztikáknak hála tudom, hogy pontosan mennyi a halálozási esély. Viszont sokan csak tévéből, rádióból, tehát irányított médiából tájékozódnak.

Te kis naiv... Komolyan azt hiszed hogy az internet nem iranyitott media?

Mellesleg, a statisztika is mese habbal.

A kerdesedre meg igen, más orszagokban is ugyanolyan veszélyesnek tartjak.

2021. szept. 12. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Az internet nem irányított média, csak Észak Koreában (ahol tiltott) meg Kínában (ahol irányított), és GONDOLOM , hogy Fehéroroszországban is irányított.


Ha pl Magyarországon irányított lenne az internet akkor nem lehetne tele fidesz fikázó cikkekkel,

2021. nov. 22. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!