Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Kezdenetek kapcsolatot egy...

Kezdenetek kapcsolatot egy borderline szemelyisegzavaros emberrel?

Figyelt kérdés

Mindenhol azt olvasom, hogy csak jobb minket elkerulni.. És már nem látok reményt arra, hogy valaha lesz párom. Igen.. Beteg vagyok. De próbálom kezelni és tenni ellene. Így is az egész lényem csak egy "stigma" lenne?

Ugy erzem, hogy az emberek mintha csak egy szörnyet látnának bennem. Mintha nem lennék több, mint a betegségem.



2019. nov. 25. 19:57
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
Nem, mert nekem meg kevert van, és így ez már sok lenne egyszerre.
2019. nov. 26. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
91%
Na hat en is borderes vagyok, minden bap ongyilkossagi gondolatokkal kuzdok, gyogyszer, terapia ide-oda. Nem tudok magamnak megbocsatani semmit, gobdolok arra hogy nem tudtam jobban tanulni gimuben, anyukamra raformedek, hogy ennyire tonkretettem magamat, az eletem....ram is ugyanezek jellemzok amiket leirtatok. 🥺 Felek hogy elobb-utobb ongyilkos leszek. Csak nalam bipolaris zavar is van plusz ptsd:( 24/l ismerkedni sose mertem komolyabban, egyszer tettem kivetelt, akkor is elhagytak megalazva. Azota nem akarok szerelmes lenni. Engem megeroszakoltak, es nagyon sok trauma ert rovid idon belul, illetve hosszutavon voltam kiteve megalazasoknak. 8 ev! A komplex ptsd innen van ugy nez ki... :(
2019. nov. 27. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 A kérdező kommentje:

Utolsó! Nagyon sajnálom ami történt veled. Ez tényleg nagyon nehéz lehet neked.. Talán az tud vigasztaló lenni, és talán úgy könnyebb megbocsatani magadnak, hogy erről nem tehetsz igazából és hogy egy áldozat vagy. Aki ezt tette veled, az a felelős. Te már csak az elszenvedoje vagy. Lehet hogy nehéz természet vagyunk mind, de részben másnak szerepe van abban hogy ez kialakult nálunk. Ha ezt megérted, akkor talán könnyebb tultenni magad.

Kitartást neked! Nem egyedül küzdessz ezzel, gondolj erre mindig! :)

2019. nov. 27. 11:52
 14/20 anonim ***** válasza:
100%

Sziasztok!


Én is bordernek tartom magam, és 95%-ig biztos vagyok abban, hogy az is vagyok, bár még nincs diagnózisom, és nem tudom, lesz-e, mert én nem vagdosom magam, fizikailag önsértő magatartást nem folytatok (bár gyerekkoromban ütögettem magam), csak lelkileg. Dühkitöréseim sincsenek napi rendszerességgel. Szóval szerintem én "quiet borderline" vagyok.

Amit a 21 éves fiú válaszoló leírt, teljesen rám illik. Mintha magamat olvasnám, csak én 23 éves nő vagyok. Én is 8-10 különböző nyelvet kezdtem el tanulni hobbiból (latin, arab, francia, spanyol, olasz, orosz, indonéz, grúz stb.), de egyikkel sem jutottam messzire. Itt sorakoznak a nyelvkönyvek a polcon a mai napig. Persze minden alkalommal megesküdtem magamnak, hogy "Na, most ezt tényleg végigviszem, megtanulom!" Dehogy... Ma már nem hiszek magamnak.

A vallásokkal is így vagyok. Gyerekként ateista voltam, mert annak neveltek, de azért imádkoztam és a kereszténység hitelességében reménykedtem, de mégis azt éreztem, hogy mese az egész vallás-dolog. Majd tinédzserként muszlim lettem arab ismerőseim hatására, de közben ismét fel-fellángolt bennem a kereszténység is. Aztán az egészet elvetettem és agnosztikussá váltam. Most a kereszténység és az agnoszticizmus keveréke van bennem. Mikor milyen kedvem van.

A hobbiknál, foglalkozásoknál szintén ez a forgatókönyv. Többnyire értelmiségi foglalkozások között gondolkodtam gyerekként (asztrofizikus, orvos, ügyvéd stb.), de mindig meggondoltam magam pillanatnyi benyomások és az életembe kerülő emberek hatására, így egyik érdekében sem tettem lépéseket. Hobbiknál szintén ez van. Egyik nap valamilyen hangszeren akarok tanulni, aztán pár hét/hónap múlva meggondolom magam, és inkább rajzolni szeretnék. Aztán mégsem. Inkább táncolni vagy énekelni tanulok, aztán jön egy újabb nyelv inkább... De egyik sem marad velem.

Mióta az eszemet tudom, ez van. Mindig mintha kétségbeesetten kerestem volna valamit és kapaszkodtam volna valamibe, ami mentén meghatározhatom azt, hogy ki vagyok. A mai napig sem sikerült.


Rátérve a kérdésre, még soha nem volt normális kapcsolatom, de tudom is, miért. Az egészséges, szeretni tudó férfiakat eltaszítom magamtól az első pillanatban, mert ők olyan módon szeretnek, amit én nem tudok viszonozni, hiszen gyerekként nem tapasztaltam meg, hogy milyen az igazi szeretet. "Normális" férfi azért nem jöhet szóba, mert vagy én lennék ijesztő neki, így elmenekülne tőlem, vagy ő nem lenne elég izgalmas számomra, így eldobnám. Meg nálam jobbat érdemelnek; olyat, aki nem teszi őket tönkre. Rengeteg olyan férfit és barátot löktem el magamtól, aki szeretni akart.

Azt érzem, hogy csak addig tudok szeretni valakit, amíg ő nem szeret engem igazán, amíg küzdenem kell érte. Ha valaki teljesen odaadná magát, és kedvesen bánna velem, akkor nem lenne érdekes nekem hosszútávon. Ez már általános iskolás koromban megmutatkozott. Valahogy undorodtam a gondolattól, hogy valaki szeressen engem feltétel nélkül. A határozott, irányító, nárcisztikus vagy pszichopátiás vonásokkal rendelkező, de nagyon intelligens és/vagy kiemelkedő tehetségű, különleges férfiakhoz vonzódom a leginkább. Csak ilyeneim voltak eddig. Őket lehet ám idealizálni rendesen.

Ha ilyen férfival találkozom, hiába ismerem fel az első percben, hogy csak saját magát tudja szeretni, akkor is iszonyatosan bele tudok zúgni, és úgy vagyok vele, hogy "Legyünk együtt, szeressünk együtt téged!" Tudniillik, az ilyen kapcsolatokban mindig megtalálható az az érzelmi érvénytelenítő magatartás (emotional invalidation), aminek a gyerekkori tapasztalása (is) okozza a borderline-t. Valahogy ez kell nekem (pedig ez rosszat tesz), mert ehhez szoktam.

Valahol írták egyszer, hogy egy borderline-os nőnek a nárcisztikus férfiak valók. Lehet, hogy ideig-óráig jónak tűnik a dolog, de gondoljunk bele: Egy olyan ember, akinek nagyon szüksége van a szeretetre (border), egy olyannal, aki igazán nem tud szeretni senkit (nárci). Azért működhet esetleg, mert a nárcisztikusnak nagyon jó, hogy valaki elfogadja és szereti őket feltétel nélkül, viszont ő ezt nem tudja megadni a bordernek. De a border inkább benne marad egy ilyen kapcsolatban, mert fél az elhagyatástól és az egyedülléttől. Lehetséges, hogy egy ilyen pár el tud szórakozni egymással évekig is, anélkül, hogy észrevennék, hogy milyen beteges ez az egész. Aztán egyszer vége lesz, amikor kimerülnek a "tartalékok", vagy a nárcisztikus fél új áldozatot talál.

Sajnos ez a 22-es csapdája. Két "beteg" ember együtt sosem tudja meggyógyítani magát vagy a másikat.

Egy egészséges férfi meg megijed a borderline-oes nőtől annak kettőssége és ambivalens viselkedése miatt.

Nem szeretnék mindenki nevében nyilatkozni, de a másik dolog meg az, hogy szerintem nekünk mindig az kell, ami nincs. Én pl. rendszeresen csinálom azt, hogy van egy nárcisztikus (vagy irányító személyiségű) férfi, aki nem tetszik nekem külsőre, de azért elkezdek vele dumálni, hiszen "tudom", hogy nem fogok beleszeretni. Az elején ugyebár jön a kedvesség, meg amikor tökéletesnek mutatja magát. Ekkor engem még nem érdekel, meg is próbálok megszabadulni tőle. Majd amikor ennek hatására visszavesz, azonnal rácsimpaszkodom, nehogy elveszítsem, de ezt rendszerint nem mutatom ki (mert attól megijednek), csak érzem, hogy bekerültem a hálójába, mert folyton rá gondolok. És hopp, bele is szerettem, mielőtt észrevettem volna. Akkor már tök mindegy, hogy néz ki. Már úgyis tökéletesnek látom.

Még egy valamit le kell írnom. Arra is rájöttem, hogy amit én szeretetnek gondolok, az szinte biztosan nem az. Én nem szeretem állandóan a szüleimet, barátaimat sem. Néha szeretem őket, néha nem. Amikor szerelemről beszélek, az is ki-be kapcsolgat. Ha megbántott vagy ignorál az illető, akkor képes vagyok teljes megvetést érezni iránta, majd amikor az elévül a konfliktus, akkor hihetetlenül erősen lángoló szerelmet. De mint tudjuk, ez is egy jellemzője a BPD-nek.

Hát, szerintem így érthető is, miért kerülnek minket. Én is kerülném magamat. Az a baj tényleg, hogy ez egy hihetetlenül nehezen kezelhető, komplex betegség. A terápia hatékonysága sem 100%-os. De ettől függetlenül ugyanolyan emberek vagyunk, mint mások. Bár a betegség meghatároz minket, mégis sokkal többek vagyunk ennél. Nem érünk emiatt kevesebbet.

Én személy szerint feladtam a reményt, hogy valaha normális kapcsolatom lesz, így kevesebbet is idegeskedem. Igyekszem az adott napnak élni.

Bocsi, hogy ilyen hosszú voltam.

2019. dec. 7. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
100%

A 21 éves fiú vagyok.


Üdv a klubban sorstárs! :D Sajnálom, hogy ennyien szenvedünk ebben. Most őszintén. Megérné elmenni szakemberhez? Úgysem lehet ebből "meggyógyulni" csak szinten tartani az indulatokat. Nem akarok gyógyszereket szedni, nem akarok elhízni vagy zombivá válni tőlük. 20 ezreket kidobni a kukába hetente-kéthetente hogy majd 10 év múlva jobb lesz az állapotom. Attól félek, majd nekem kell bizonyítanom azt, hogy border vagyok vagy sem. Félek kiakadnék és összetörném a szobát. :)

2019. dec. 7. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:

Semmi értelme semminek sem.. Egy csomot küzdessz, időt pazarolsz, kidobsz egy rahedli pénzt és mi a végeredmény? Talán 1 fokkal jobb lesz és talán egy kicsit élhetőbb lesz az életed.. De ennyi. KB az a sok remény amit a gyogyulasodhoz fuzol és amit energiát belefektetsz, hogy végre boldog legyél, be panikolj, ne szorongj, ne depizz, sosem fog kifizetodni. Pedig csak egy teljesen normális emberi vágyad van, boldognak lenni. De nem, nekünk ez nem jár. Hiába szenveded fel magad újra és újra a padlóról, 2 hét múlva megint ott vagy. Lehet hogy 10szer meg van lelki erőd felallni, de 11.re már elveszted az erőd és a türelmed, a kitartasod. Miért? Mert semmi értelme. És szépen lassan feladod..

Én ezen a ponton vagyok jelenleg. Nincs értelme az életemnek. Semmi.

2019. dec. 7. 16:19
 17/20 A kérdező kommentje:
*ne panikolj
2019. dec. 7. 16:20
 18/20 anonim ***** válasza:

23/L vagyok.

Én nem tervezek elmenni szakemberhez, mert úgy-ahogy ellavírozgatok az életben. Persze tudom, hogy nem tekinthető normálisnak, hogy egy fiatalnak ennyire mindegy legyen, hogy mi lesz vele, de én már annak is nagyon örülök, ha jó napjaim vannak, hiszen még abban sem vagyok biztos, mi lesz velem 3 óra múlva, nemhogy egy konkrét eltervezett életúthoz tartsam magam. :) A terápiát pedig nagyon kevés szakember végzi és vállalja. Nehéz dolguk van a borderekkel sajnos, ami teljesen érhető, mert én pl. annyira változékony vagyok, hogy néha abban sem vagyok biztos, hogy border vagyok, így könnyen lehetne, hogy hirtelen felindulásból kilépnék a terápiás csoportból, mondván, hogy nincs nekem erre szükségem. És a dialektikus viselkedésterápia, amit kifejezetten a borderline kezelésére fejlesztettek ki, kevés helyen elérhető, ráadásul tényleg iszonyú drága. Szóval hacsak nem lesz elviselhetetlen az állapotom és nem nyerem meg a lottót, akkor szerintem nem fogok ilyesmit igénybe venni. Csak ilyenkor mindig eszembe jut, hogy terápia nélkül alig van esély, hogy 35-40 éves korunkig csökkennek a tünetek. Addigra meg már elmegy a fiatalságunk, és a párkeresés is sokkal nehezebb lesz. Ez az, ami engem is elszomorít.

2019. dec. 7. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
Sajna a legtöbb embernek sejtelme sincs mi a borderline vagy a bipoláris. Nehéz találni olyan személyt aki nem hagy el. Nekem is nehéz volt így bipoárisként. Az ingadozások,a manipulácio a sok beszolás,poénkodás,röhögés,vagy ingerültség. Bár már sokszor borderlinra is gyanakszom. Pontosan mibe más egy borderline mint egy bipos?
2019. dec. 12. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 A kérdező kommentje:
Abban, hogy a borderline hangulata perceken belül megvaltozhat egyik pillanatról a másikra, a bipoláris meg elvileg hosszabb idointervallumban "pörög", amit aztán egy hosszabb távú depressziós epizód követ és ezek váltakoznak. Azthiszem ez a különbség. Na meg persze a borderline - nak megvannak a sajátos tünetei, vonásai ami lehet egy bipolarisnal nincs. Én nagyon félek, hogy elhagynak.. Szerintem nem is kell az illetőnek úgymond megtapasztalnia a tüneteimet, hogy milyen együtt élni velem, mert már a diagnózis hallattan vagy ha csak megtudja, hogy nem vagyok stabil, elmenekulhet. Van aki nem is akar így már megismerni. Mert egyből bélyeget tesz rád, vagy csak simán meg akarja kímélni magát. Nemtudom kinek lennék olyan fontos, hogy ezzel együtt kellenek neki. Szerintem senkinek.. Lehet jönni itt azzal a szöveggel, hogy aki igazán szeret annak így is kellessz, de őszintén.. Egészséges embernek minek kellene egy ilyen ember.. Lehet ha egészséges lennék, akkor szeretne teljes szívvel, de valaki olyan, hogy nem mer így szeretni, mert fél a velem való kapcsolattol és inkább nem adja át magát az érzéseinek, hiába is kedvel. Inkább úgy van vele, vár még egy kicsit, hogy találjon olyat, aki stabil. És ez eléggé elkeserito. Azt lenne jó érezni, ha valaki annyira megorulne értem, hogy nem érdekelne,, hogy borderline vagyok, de ezt keptelennek tartom, hogy szerethet annyira valaki. Őszintén nemtudom mi fogná meg bennem annyira, vagy van e bennem bármi ami képes annyira megfogni valakit, hogy ne csak egy betegséget lásson bennem..
2019. dec. 12. 16:41
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2021, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info@gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!