A folyamatos erős bánatokba belelehet betegedni?

Igen. Általában azt mondják, hogy fel kell dolgozni a bajt, akkor nem betegszik meg senki, vagy meggyógyul ha mégis igen. Azonban minden ember más, minden probléma más, és lehet hogy valakinek olyan bánatai vannak, amit mások meg tudtak oldani, de ő nem, de mégsem lehet összehasonlítani senki bánatával.

Életkor függő is. Ha valaki fiatal, a szerettei halálán, szerelmi bánatokon is valamicskét könnyebben túl tud lépni - bár lehet hogy ugyanúgy borzasztóan szenved mint az idősek -, mert még van életcélja.

Láttam olyan embert akit a jugoszláv háború idején lelőttek, tömegsírba zuhantak, de ő valami csoda folytán nem vérzett el, nem halt bele a lövésekbe. Tíz éves lehetett akkor és a családtagjai holtteste alatt feküdt pár napot, mire a honfitársai kimentették. Tíz évesen beleőszült. Nem tudott beszélni évekig. Ma 35-40 körül van, olyan mint egy élő robot.

Szóval vannak bánatok, amiket lehet hogy el sem tud valaki mondani a fájdalomtól, mint ahogyan ez az ember sem.

Ha valakinek szerelmi bánata van, és ha nem csalódás miatt, azt is nehéz feldolgozni. A betegségek miatti kisebb teljesítő képességet, stb. szintén.

Tény hogy a jó közösség, a figyelem elterelés csökkenti a bánatot, de ahogy egyedül marad az ember, vagy mielőtt elalszik, a bánat rögtön előtör.

A halálra azt mondják, hogy az idő enyhít a fájdalmon. Nem tudom kik találták ki, de én akikkel beszéltem, és például egymást mélyen szerető házasságban éltek - özvegyen maradtak, az idő csak egyre mélyíti a fájdalmat, bánatot, a távolság egyre messzebb van időben és egyre jobban hiányzik egy szó, egy ölelés az elhunyttól.

Mindenre a gyógymód a probléma gyökerének a megoldása. A halált nem lehet megoldani, ezért valójában feldolgozhatatlan, csak a tudatalattiba van visszanyomva.

A gyógyíthatatlan betegséggel is ugyanez a helyzet. A pótolhatatlan dolgokkal ugyanez a helyzet.

Csak továbblépni lehet.

A bánat akkor is marad.

Igen, els kézből tudom.

42/f