Borderline-os lennék?

Megpróbálok összeszedni néhány dolgot, amely segíthet eldönteni..

18 éves vagyok jelenleg, gyermekkorom zűrös volt. Már az óvodába is akadt bántalmazóm aki elsősorban verbálisan, majd fizikálisan bántalmazott. Ennek következtében kialakult bennem egy olyan szociális félelem amely során beilleszkedési zavarokkal küzdöttem. Általános iskolában a 3.osztályig egy szót sem ejtettem ki a számon, ráadásul testsúlyom jelentősen kisebb volt az akkori átlagnál, főleg a magasságomhoz képest. Emiatt ott is verbális bántalmazásban részesültem elsősorban, majd felső tagozatban már előfordult fizikális bántalmazás is. Mindig gilisztának csúfoltak. 7.osztályban valamelyest mérséklődött a bántalmazás mértéke, mely annak volt köszönhető, hogy egy új srác jött a suliba aki szintén csendes volt, de ugyanakkor nagyon trehány is, illetve már a 17.életévét is betöltötte. Azt hiszem az első csavart itt észleltem az életemben.. Ugyanis világ életemben bántottak, vertek, de amikor azt vettem észre, hogy a bántalmazás más személy felé irányul akkor én azt élveztem és bekapcsolódtam a korábbi bántalmazóim közé és együtt nevettem velük azon, hogy szerencsétlent megalázták, holott tudtam, hogy ez nekem milyen rosszul esne. Majd elkerültem középiskolába, egy 5 osztályos nyelvtagozatos gimnáziumba jelentkeztem (jelenleg is ezt járom) Eleinte úgy tűnt, hogy itt talán új életet kezdhetek, úgy tűnt, hogy lesznek normális barátaim, de néhány hónap elteltével lerántották magukról a leplet ezek az emberek akikkel összekomáztam. Eleinte állandóan engem kamerázgattak és mindig rávedtek valamilyen ostobaságra, amit az adott pillanatban élveztem, majd egy bizonyos idő elteltével rájöttem, hogy ezzel magamat járattam le (kiraktak snapchatre, instagramra meg My story-ra). Körülbelül 2 évig ment ez, több száz ilyen felvételt készítettek rólam, ugyanis annak ellenére, hogy minden alkalommal megbántam, hogy így viselkednek velem én még is adtam a kamerák előtt a hülyét... Az emberek nevető smiley-kkal reagáltak, melyre az adott pillanatban azt gondoltam azért, mert menő vagyok, illetve vicces, de aztán rájöttem, hogy engem nevettek ki rossz szándékkal. Teljesen össze voltam zavarodva. Aztán itt is előfordult kisebb fizikai bántalmazás (fele olyan jelentős se volt mint általánosba), de nem voltam képes eldönteni a mai napig, hogy ezt most rossz indulattak csinálják e vagy sem... (azt állítják, hogy csak szórakoznak, de amikor már olyanokat állítanak, hogy "gyereked se lesz" stb akkor már kicsit elgondolkodok rajta). Egyik pillanatban barátként, normális ember módjára viselkednek velem, másik pillanatban pedig lealáznak. (35 főből 3 ilyen, a többiek normálisak velem). Elhatároztam eleinte egy nagy karriert, amely miatt nagy fokú motiváltság kapott el, de erről az álomról 3x beszéltem le magam. (egyik pillanatban fejbe veszem, hogy ezt akarom és csinálom, másik pillanatban meg elhesegetem ezeket a gondolatokat azzal, hogy ez nem nekem való) Most jelenleg ott tartok, hogy bukok abból a tárgyból ami oda nagyon fontos, szóval hagyom a francba. Fogalmam sincs mit akarok.

Amit személyesebben tudni kell rólam: Nehezen tudok eldönteni valamit (ez nem csak nehéz szitukba van így, de például reggeli készülődésnél 10 percig gondolkodok mit vegyek fel és előfordul, hogy 3 szor öltözök fel és le)

Szobámban állandóan rendetlenség, ruháimat legyűröm, eléldegélek koszba, retekbe. Sokszor poharak egy hétig szobában figyelnek. Nagyon makacs vagyok. Ami furcsa, hogy nagyon sokszor megkívánok egy kis csokoládét, de valamiért restellek bemenni a boltba érte és hozni, de sokszor még akkor se teszem meg amikor alapból boltba járok. Előfordul néhány alkalommal, hogy csak úgy ok nélkül itthon lerészegedek, amely aztán sosem jön össze mert nem tudok hozzá eleget inni valamiért😬 Azonban mégis el tudom magammal hitetni, hogy részeg vagyok (példaként :legutóbb nyáron egy nap ugyanígy iszogattam, alapjáraton semmit nem éreztem, de amikor felültem a biciklimre akkor megmagyarázhatatlan okokból lehajtogattam a fejem illetve áthúztam biciklit szembejövő sávba.. Pedig tisztán emlékszem, hogy magamnál voltam.. Szinte ilyesfajta tudatos öngyilkossági kísérletnek nevezhetném annak ellenére, hogy nem szeretnék meghalni)

Nagyon apró dolgokon fel tudom húzni magam és dührohamaim lesznek, ekkor török zúzok viszont másik pillanatban meg olyan laza vagyok, hogy majd szét esek... Vannak olyan pillanataim amikor azt hiszem magamról, hogy mennyire egy életképes, érett, humoros fiú vagyok, másik pillanatban pedig azt, hogy örökké magányos leszek pontosan az előzők ellentéte miatt. Igaz barátaim szinte abszolút nincsenek. Vagyis egy darab van, de az is internetes és egy előző tapasztalatból tudom, hogy előbb-utóbb úgyis elfelejtjük egymást, mert ilyen kapcsolatot nem lehet fenntartani (egyébként 6 éve ismerem, 3x találkoztunk) , de mégis nagyon nagyon imádom és úgy érzem, hogy akár öngyilkosságra is képes lennék ha ő nem lenne nekem. Nekem mindig a barát jelent mindent és bármikor meghallgatom a problémáját és nagyon jó érzéssel tölt el ha megosztja velem, viszont ha a végén annyit reagál, hogy inkább hagyjuk akkor egyből magamat hibáztatom, hogy biztos valami rosszat szóltam és többet semmit nem fog velem megosztani. Egyébként természetesen nagyon szeretnék egy normális barátot is akivel napi szinten látjuk egymást és hozzá hasonlóan bármit meg tudunk beszélni, de egyelőre úgy érzem ez csak vágyakozás. Sokszor érzem azt, hogy nem ebbe a közegbe tartozom ahol vagyok és más városba vágyok ahol nincs esélye annak, hogy ismerjenek és megadni egy lehetőséget, hogy normálisként tekintsenek rám. (fentebb leírtam ez miből következőleg alakult ki). Az, hogy a jövőmmel mi lesz pedig nagyon homályos és bizalmatlan... Nagyon érzékeny vagyok és szomorú jeleneteken bármikor el tudom magam sírni (pl esküvő, drámai filmjelenet, anyám amikor a húgomra üvolt teli torokból, stb)

Ennyi jutott eszembe, nagyon szépen köszönöm annak aki elolvassa, majd ha eszembe jut valami még pótolom, illetve ti is kérdezhettek nyugodtan hozzá még.