Nem tudom mi ez, de nagyon rossz. Mitől lehet ez?

Nos igazából remélem (de közben amúgy az lenne a jó ha nem így lenne) valaki érzi vagy érezte azt mint én. Igazából az egész 6-7 éve kezdődött, nyomasztott valami, de nem tudtam megfogalmazni, most se fogom tudni a jelenlegi bajomat, 11 éves lehettem, voltak problémák a családban is. Igazából talán (sajnos nem tudom összerakni a fejemben az ídőt) akkor kezdett el inni újra apám, és az nekem egy hatalmas törés volt, előtte 5 évig kb nem ivott, de azelőtt meg igen, de akkor elég pici voltam nem nagyon tudtam hova rakni.

Kb mint írtam 11 lehettem, haverokkal találkoztunk, és egyik haverom hozott cigit hogy próbáljuk ki, úgy éreztem hogy a cigitől ez a valamilyen nyomasztó érzés elmúlik. Nem is volt gond, rá kb 1 évre viszont sétáltam haza és nagy vihar volt, hatalmasakat villámlott, és pánikrohamom volt az ijedtségtől (akkor még nem tudtam mi az), azt képzeltem be, hogy meghaltam mert belém csapott egy villám. (Tudom kicsit röhejesnek hangzik de számomra ez egy nagyon fontos pont az életben.) Igazából utána egy darabig nem is történt ilyen. 2-3 évig kb. 13 voltam, meghalt apukám. Nagyon rosszul érintett, mert annak ellenére hogy gyűlöltem amiért ivott, nagyon is imádtam, amikor józan volt, nagyon okos embernek tartottam, tartom a mai napig, csak ugye az a rohadt alkohol.. Elég rossz idők következtek számomra, de még itt sem jött elő az az érzés amit most érzek. 14 lettem, bekerültem egy elég szar társaságba, amúgy sem kell félteni, mindig megtalálom az ilyeneket. Elkezdődtek a házibulik, egyik alkalommal lehetőség volt rá és úgy gondoltam kipróbálom a füvet. Elszívtuk, majd kis idő múlva megjött az érzés, aminek nem kellett volna, úgy éreztem, hogy úristen meghaltam most, össze-vissza jöttek a hangok stb.. nem kell bemutatnom milyen érzés egy füvescigi szerintem. Akkor jött ki megint ez a pánikroham. Nagy nehezen sikerült elaludnom. Rá pár hétre talán hónapra, elvesztettem a szüzességem, amivel nem is lenne gond, de az is egy trauma, mivel egy kétszer annyi idős nővel történt, mint én vagyok. Sokat gondolkoztam rajta, hogy nem kellett volna, hanem olyannal kellett volna akit szeretek, és ez életem végéig kísérteni fog, ilyen gondolatok jártak a fejemben.

Majd valahonnan ebből az időből jött ez az érzés amit most érzek, amit nem tudtam meg nem is tudok hova rakni, csak eddig tompább volt. Igazából olyan mintha egy burokban élnék, valaminek a fogságában, valami rossznak, és olyan mindig mintha meglennék halva de közben élek, és mintha egy ilyen nagyon enyhe folyamatos pánik lenne rajtam, és ha belegondolok az élet értemébe (ami szerintem nincs) vagy rágondolok hogy miből van az élet ilyesmik, egyből rám jön egy pánikroham, rettegek a haláltól, pedig tudom, hogy nekem az nem fog fájni meg semmi, de ezek ellenére szeretek élni, mert szerintem csodálatos hogy milyen dolgok vannak az életben.

De nem depresszió szerintem, mert soha nem jutnék el oda, hogy én véget vessek az életemnek, inkább leélném így, de nem igazán szeretném..

Úgy érzem azóta semminek nem tudok örülni, és mintha nem lennének érzéseim, habár 2 éve van barátnőm akit mindennél jobban szeretek, de úgy érzem őt se szeretem úgy nagyon igazán. Mostanában elég sok a konfliktus is, és volt egy eset, ami miatt a bizalmamat is elvesztettem felé, és megromlott a kapcsolatunk, de ha valamit megakarok vele értetni egyszerűen nem tudom, és beleőrülök, de magamat is okolom, mert ha nem tudok semminek örülni, Neki se igazán. Ezért lehet ebből is adódnak gondok, de azt érzem Ő nem szeret már annyira mint szeretett.

Igazából nem akarok senkit traktálni az életemmel, csak leírtam mi miatt alakulhatott ki ez a valami. Köszönöm, ha végig olvastátok, és ha segítetek.