Borderlineként hogyan éljem túl, ha idén ballagok így elvesztem a tanárt akihez extrém mértékben kötődök? Rettegek magamtól.

Nem is biztos, hogy elveszíted.

Jó, mondjuk én nem voltam így, de pár volt iskolatársamnál látom, hogy ballagás után lettek igazán jóban a tanárokkal.

Sőt, rengeteg tanár jó néven veszi, ha a volt diákok időnként felkeresik, beszámolnak a sikereikről.

Egyébként én a pszichiáteremmel vagyok így, de az éltet, hogy a járvány - mizéria után újra láthatom.

Annyira átérzem amit írsz, bár engem még nem diagnosztizáltak, de az elmúlt éveket a mentális betegségekről való olvasással töltöttem depressziosan, szóval semmi esély nem látok arra, hogy ne legyek borderline...

En ezzel a jelenséggel úgy vagyok, hogy eddig bármilyen új eletszituacioba kerültem megpróbáltam tudat alatt találni valakit, akire “rákattanhatok”, ha nem volt ilyen ember, attól mindig nagyon rosszul éreztem magam, ha pedig volt, akkor elkezdtem tőlük függni... es ilyenkor, ha mar nem találkoztam veluk többe, nem csak maga a személy hiányzott, hanem a szituáció is, amiben találkoztunk...

Például egy orvos, aki megműtött, vagy egy nyaralás alatt egy külföldi fiú, vagy egy ideiglenes munkatárs... en sem tudtam elengedi őket, szinte kényszeresen gondolok rájuk azóta is... mindig másra, épp, akihez az elmémnek “kedve van”

Tenni en sem tudom, hogy mit lehetne ellene, nekem az “segít” hogy képes vagyok mindig új személyeket találni es így tompul az érzés a másik iránt...

bar nyilván eleve az nem jó, hogy ennyire ra tudunk valakire kattanni...