Hogy küzdöttétek le a kényszergondolatokat?

Nem tudom pontosan mire gondolsz, nekem kényszergondolatként jut eszembe, mikor viszem a munkahelyemen a forró vízzel teli bögrét, egy nagyon hosszú folyosón megyek végig az asztalomig, és lever a víz, mikor arra gondolok, h mi van, ha leszakad a füle a bögrének. Baromira stresszel, hogy miért is bízok meg a bögrében, hogy normálisan össze van ragasztva. Aztán nagyon gyorsan elhessegetem, hogy akkor hallottam volna ilyen balesetekről stb., és a legrosszabb ami történhet h leforrázom magam. Félek a mozgólépcsőn lefelé menni, és félek, hogy jön valaki és meglök és leesek. Kerülöm ezt a szituációt inkább. A metróval együtt. Nekem az önmagam meggyőzése válik be, és az összpontosítás. Optimista jellem vagyok, és a munkám része az érvelés, így magamat is meg tudom győzni az igazamról, hogy nincs mitől félni, lebeszélem magam a negatív gondolatokról. Emiatt nem is lendült át soha egyik rémkép sem igazi aggódássá. Nem hagyom elfajulni. Régen depressziós voltam, olyan 15 éve. Néha eszembe jut, hogy ha elengedném magam, a gondolataimat, hagynám felülemelkedni azokat a dolgokat amik mélyen nyomasztanak, simán újra depresszióba esnék. De nem hagyom magam, gondolni se akarok rá. Kitartok amellett, hogy minden rendben van, és haladok előre. :) Gyerekem van, családom van, nem érek rá túlaggódni dolgokat. :) Így az életünk sikeres, és minden szép meg jó, nem hagyom hogy lebetegítsen valami homály a a fejemben, aminek nincs ott a helye.

A kényszergondolatokkal együtt kell élni. Meg kell őket szokni mint a tyúkszemet. Ha elfogadod, akkor csökken majd a tőlük való félelem is. Saját tapasztalat, de szerintem nem jó ötlet menekülni a belső démonok ellen. Szembe kell velük nézni, és megtanulni a velük való együtt élést. Persze mindig te legyél a főnök. A negatív gondolatok csak kis házi ördögök életed udvarában.