A koronavírus nagyjából 6 hónapja tart. Hogyan változott a lelki állapotod a járvány kezdete előtti állapothoz képest rövidtávon és hosszútávon?

Érdekes a kérdésed. Én magát a karantént úgy éltem meg, hogy életem legszebb 2,5 hónapja volt.

Ami rontott a hangulatomon az a munkahely. Magán eü cégnél dolgozom és júniusban mikor visszamentem dolgozni az meg maga volt a pokol. Állandó piszkalodas, kirúgtak 2 kollégámat, az ember hiány miatt meg folyamatos túlórázások(mindjuk ez a legkevesebb, mert tavaly is volt vagy 500 óra túlóram idén még csak 200-250 körül vagyok).

Alapvetően több a munka is mint korábban a járvány előtt.

Ez az állandó meló készít ki mentálisan.

Nem szerettem azt, hogy ennyire bezárva voltunk. Mikor bezártak az iskolák, tudtam, hogy szörnyű lesz az online oktatás, a végefele már nagyon utáltam, érettségire készültem és baromi idegesítő volt így készülni. Aztán nyárra javult a helyzet. El tudtam menni diákmunkára, végre közösségben vagyok egy kicsit, élvezem, hogy végre eljárhatok otthonról, szóval most már sokkal jobb, mint az elején, a sulit is várom már, hogy kezdődjön (és reménykedek, hogy legalább egy ideig hagyományos oktatás lesz).

Egyébként ez az év maga úgy rossz, ahogy van.

18/L

Mivel én abszolút nem vagyok társasági ember, nagyon örültem a lelassult életnek, korlátozásoknak.

Most már viszont kezd nagyon elegem lenni, mert olyan helyekre sem jutok el, ahová alapból szerettem volna. Nem vagyok a minden héten bulizós típus, de lett volna egy-két koncert, fesztivál,találkozó, kirándulás, ahol igen is, szerettem volna ott lenni.

Hát...én eleve kissé labilis állapotban "léptem be" ebbe a karanténhelyzetbe. Heti rendszerességgel előfordultak sötétebb napok, volt, hogy egy buli után másnap egész nap sírtam mert...igazából fogalmam sincs hogy miért.

Amikor bezárt a suli, 1-2 hétig magam alatt voltam, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy csak 2 hónapig fog tartani a helyzet, azt hittem sokkal tovább fog tartani. Aztán szépen lassan megszoktam a helyzetet, viszont egy valamit elveszítettem. A motivációmat. Azzal, hogy egész nap nem csináltam jóformán semmit, belesüppedtem egy olyan gödörbe, amiből csak nehezen tudtam kimászni, az utolsó pillanatban. A vizsgaidőszak kellős közepén eszméltem rá arra, hogy itt az idő elkezdeni tanulni, mert csak saját magammal b.szok ki. Aztán szerencsére, 1 tárgy kivételével sikerült megcsinálnom mindet.

Az elmúlt 2 hónapom viszonylag oké. Voltak kisebb hullámvölgyek, de nem akkorák, mint a járványhelyzet előtt, egész jól is éreztem magamat. Viszont már félek attól, hogy mi lesz ősszel, vagy télen. Nem tudom, hogy bírnék ki megint hónapokat társaság nélkül.