Mit tudnék tenni?

Nem tudom hogy kezdhetnem el, az a helyzet hogy eléggé szar a helyzet a mentális egészségemmel...az egész abból fakad h étkezési zavarom és önértékelési problémám van, ami már így is eléggé át vette az uralmat az életem felett, egyfolytában ezen agyalok stb. És mit tegyek ha ezzel senki nem foglalkozik? Tudom rohadt önző , és erősebbnek kéne lennem hogy megoldjam a saját problémáim nem csak hisztizni hanem tenni érte bla bla bla az egész világ ezt mondja ha vkinek segítségre lenne szüksége szval ezért is vagyok ilyen bizonytalan ebben. Úgy érzem az emberek csak azt látják h lefogytal, vékony vagy magyarán csinosabb és jobb is ugyebár, sokkal egészségesebb stb(irónia) de úgy érzem a mögöttes dolgok senkinek se tűnnek fel. Pl H mennyire megromlott a kapcsolatod a saját testeddel,onmagaddal,az étkezéssel, soha nem tudsz elmenni enni a barátaiddal H utána ne hanytasd meg magad vagy érett iszonyat bűntudatot és sírj, vagy ehezteted magad...az emberek inkább látnak vékonyan de boldogtalanul mint teltebben, ez elég köcsög te ki kell mondani és ez amúgy egyáltalán nincs rendben. és ami a legjobban felidegesít az a szüleim érdektelensége...fenyegetőznek hogy komolyan elküldelek pszichológushoz és itt kimerül a dolog, nem történt semmi. Úgy érzem sose leszek elég jó nekik, ráadásul anyámnak vmi olyan elvakult diéta kultúra van a fejébe hogy még esély sincs hogy felépüljek, 3 nap után raszannam magam végre H megegyem a bizonyos dolgot amit akartam és bele kell szólnia nyilván "azért ne az egészet edd meg" "kenyeret ne egyél hozzá" " egy elég lesz nem?" " A cukormentest vetted meg ugye?". Vmelyik nap volt egy ilyen kitörésem a szobámban miután a tukortojasomon problemazott, és csak bogtem,és ütöttem magam az agyat és ami elég ijesztő H ott volt egy kés és majdnem kárt tettem magamban...de azért nem vagyok őrült meg íze nem fogom legyilkolni az ismeroseimet de azért kicsit kajak ijesztő volt xddd na anyám bejött megkérdezte miért sírok és kérdezi hogy debresszios vagy?(pszichiatrian dolgozik és funfact az egyetlen mentális probléma amit ismer és rá lehet húzni mindenre )Kirohogom (lol) hogy nem.kimegy és elmegy. Mert az az érdekes helyzet van hogy apámmal ilyen se veled se nélküled kapcsolatba vannak hogy napközben itt van mintha mi se lenne de egy másik albérletben alszik (nincs fickoja szerencsére egyébként) apám még nem is foglalkozik egyáltalán ezután bejött hogy gyere nézzünk egy filmet és ennyi megsimogatta a vállam hogy semmi baj, és kiment O is. Konkrétan annyira nem erdeklem hogy amikor anyám pl nappalos kint ül egész nap a konyhába és ott nézi a 20 centis tvt, nehogy be kelljen jönni a nappaliba és velem lenni. Nem tudom mi lenne a reakció ha esetleg kajak kart tennék magamba. Mert őszintén már nem érdekel, magamat képtelen vagyok boldoggá tenni higyjetek el hogy próbáltam , mások meg végképp képtelenek erre. Nem is tudom miért írtam ezt ki egyébként valszeg ilyen segelykialtas. 9.es lány vagyok amúgy köszi a válaszokat előre is