Mást is így kiüresít ez a bezártság? Ti hogy küzdötök ellene?

Figyelj, én is hasonló helyzetben vagyok. Borzasztó nehéz kimászni ebből az állapotból, de muszáj ha később nem akarod megbánni pl. a vizsgaeredményeidet.

Első és legfontosabb tudatosítani magadban pár dolgot. Felejtsd el az erőltetett pozitív hozzáállást. Legalábbis abban a formában, hogy egyszer csak jobb lesz minden, ha mindent jó színben látsz. Valószínűleg sokan ezt fogják mondani neked, de ennyire kisarkítva nem működik. Ez felszínes és nem igaz. Tudatosítsd magadban, hogy igen, szívás ez a helyzet, vannak buktatói, például a kiégés is. Ugyanakkor nem fog ez örökké tartani. Előbb vagy utóbb vége lesz. Mivel nem tudjuk, mikor van az a valamikor, most csak annyit tudunk tenni, hogy elfogadjuk a helyzetet.

Azt is tudnod kell, hogy nem vagy egyedül. Ha nagyon nem bírod, és szeretnél egy rituális közös panaszkodást tartani, nyugodtan írhatsz. Néha még az is segít, ha random sorstársakkal szidjuk a rendszert, vagy igazából bármit. Kiadod magadból, és ez sokat számít.

Próbáld megérteni saját magadat. Lehet, hogy a motiválatlanságod egy konkrét szomorúság tárgyához kötődik. Például a hiányzó barátok, elszigeteltség érzése. Ilyenkor az ember hajlamos elengedni magát. Annyira lefoglalnak ezek a problémák, hogy minden más elhomályosul mellette. Ezek azért trükkösek, mert csak akkor tudsz kilépni ebből a helyzetből, ha megtalálod a probléma magvát. Mondok egy példát. Ha a barátok/kortársak hiánya miatt érzed magányosnak és elveszettnek magad, az lehet a megoldás, ha találsz egy, max 2 olyan embert a baráti körödben, akikkel rendszeresen beszélsz. Ez nem csak azért működik, mert valamelyest kompenzál (tudom, milyen a koleszos haveri körből vidékre hazacseppenni az 50 plusszos szülőkhöz). Motiválni is tudjátok így egymást. Ami jól jön tanulásnál, meg úgy egyáltalán a túlélésnél is.

Mozdulj ki otthonról. Tegyél hosszabb sétákat, ha elviselhető az idő. Tudom, hogy csábító gondolat most plázába menni, vagy valami "fiatalos", megszokott program után vágyakozni. De próbálj meg a természetre figyelni, ha a környékeden van rá lehetőség. A friss levegő (és egy kis napfény) csodákat tesz. A tested tudja a dolgát, hidd el megdobja idővel a motiváltságodat is. A kint lét egyfajta szabadságot ad, amit a szoba falai korlátoznak. Sokszor a legnagyobb motivációs löketemet egy szimpla séta adta, egy szép pillanatkép a tájban, egy finom péksüteménnyel és kávéval tett séta egyszerűsége.

És ami talán a legfontosabb, hogy legyenek apró célkitűzéseid. Nem csak arra gondolok, hogy jó jegyet kapj vizsgán. Lebegjen a szemed előtt például, hogy mi lesz, ha visszatérsz a régi életedbe. Szeretnél-e más emberként visszatérni, mint ahogyan novemberben hazamentél. Van-e olyan dolog, amin szeretnél önmagadon dolgozni, de eddig nem volt időd rá. Az ilyen dolgok többnyire egy emberes melók, jót tesz nekik az egyedüllét. Szeretnéd-e valamiben utolérni magad? Van-e valami, amit másképp kéne csinálnod ha majd az életed visszatér a régi kerékvágásba? Ezeken érdemes elgondolkodni. Persze a rövid távú célok is fontosak, de a vizsgajegyek ilyenkor kevésbé tudnak motiválni.

Kitartás, és ne add fel semmiképp ;)

Üdv: egy sorstárs

Kitartást, nem vagy egyedül!

Nekem a távoktatással szinte az összes barátom az ország másik felébe költözött, egyet kivéve. De mivel mindketten szülőkkel lakunk, akiknek ráadásul krónikus betegségük van, így csak nagyon ritkán találkozunk, akkor is szabadban, maszkban.

Már az első hullám is nagyon megviselt, nyár végére jutottam el oda, hogy visszanyertem az életkedvem, és végre ismét tudjak aludni. Így mikor novemberben ismét beállt a távoktatás, ordítani tudtam volna a dühtől, napokig a sírógörcs és dührohamok között csapongott a hangulatom. Nem tudom mi hiányzik jobban, az edzések (ami egyben a legnagyob hobbim és szenvedélyem, nem csak testmozgást jelent, de a kreativitásomat is kiélem benne, az egyetlen dolog ami tényleg oldani tudja a stresszt nálam), vagy a barátaim. Persze lehet neten is beszélni, azóta is tartjuk a kapcsolatot, telefon, videochat, stb., de egy képernyőn keresztül beszélni közel sem akkora élmény, mint odakucorodni az adott személy mellé a kanapéra, és hajnalig beszélgetni vagy filmezni miközben egészségtelen kajákkal tömjük a fejünket. Nagyon hiányzik a kontakt, az ölelések, bármilyen fizikai kapcsolat, nekem ez a képernyőn keresztüli beszélgetés édeskevés, de persze több mint a semmi.

Eleinte engem se motivált semmi, nem tudtam aludni, ébren lenni meg nem szerettem, mert képtelen voltam lekötni magam. Az otthoni hobbik, amiket odáig szerettem (olvasás, filmezés, netes játékok, stb.) már egyszerűen nem tudtak lekötni, egész nap rossz kedvem volt, és konkrétan csak vergődtem, amitől csak még frusztráltam és idegesebb lettem.

Nekem sokat segítettek a netes "terápia órák" a barátaimmal, mert ők is pontosan ugyanezt érezték, és a tudat, hogy nem vagyok egyedül a szomorúsággal és motiválatlansággal. Meg persze az is, hogy kibeszéltem magamól a problémát.

Amit még ajánlani tudok, hogy próbálj olyan dolgokban beletemetkezni, amik sikerélményeket hoznak, amikkel egy kis dopamint termelhetsz.:)

Én már közel egy hónapja teljesen beletemetkeztem a tanulásba a vizsgák miatt, és sose hittem volna hogy ezt mondom, de vannak napok, mikor szinte csak ez motivál, bekapcsolom a zenét, főzök magamnak egy teát vagy kávét, és szinte egész nap elvagyok a tanulással. A beiktartott szünetekben meg például megnézek egy filmek.

Megfigyeltem, hogy ha mondjuk vizsga után akarnék filmezni (ha letudtam egy vizsgát, utána minimum 1-2 napig teljes tanulásmentes napokat szoktam tartani, ez már bevett szokás az egyetem kezdete óta), akkor nincs hozzá kedvem, meg igazából máshoz sem, csak depressziós hangulatba kerülök a sok szabadidőtől, amit 4 fal közt kell töltenem. Ilyenkor ha jó idő van, akkor elmegyek sétálni (ezt nagyon ajánlom, rengeteget segít a friss levegő), ha pedig rossz, akkor elkezdek tanulni a következő vizsgára. Mert ha a filmet, könyvet, videót, játékot, vagy bármilyen szórakozási lehetőséget tanulások közti "jutalomként" használok (ahelyett, hogy egész nap ezekkel próbálnám elütni az odőt), akkor élvezem a tanulást, és az adott dolgot is. Plusz ha van kedvem és motivációm, akkor szoktam itthon edzeni is, bár én ezzel bajban vagyok, mert az ilyen jellegű edzések sosem vonzottak, így nehezen veszem rá magam hogy belekezdjek.

Vagyis én azt mondanám, hogy ha végképp nem segít semmi, akkor próbálj valamibe beletemetkezni. Ideális esetben a munkába vagy tanulásba temetkezés nem a világ legegészségesebb dolga, de jelen helyzetben sokat tud segíteni, mert kizárod vele az üres és stresszes valóságot, közben pedig mégis jó érzéssel tölt el, hogy nem pazaroltad el az időt, hanem "hasznosan" töltöd.

De ha ez nem vonz, persze az is érthető. Írtad, hogy nem érdekelnek a dolgok, amiket idáig szívesen csináltál. Nincs valami, amit régóta ki akartál próbálni? Mondjuk egy új nyelv megtanulása, vagy hangszeren tanulás. Tudom, ezek tipikus "karantén programok", amikhez a legtöbb embernek most nincs semmi motivációjuk, de ha akár csak van egyetlen új hobbi, ami kicsit is érdekelne, akkor érdemes belevágni.

Tartsd szem előtt, hogy a jelenlegi helyzet nem az új életed, ez csak egy átmeneti állapot, amit közösen át kell vészelnünk, egyszer vége lesz majd. Ahogy az egyik válaszoló is írta, kezdj el tervezni, hogy miket szeretnél maj csinálni, ha visszakapod a normális életed. Mert előbb vagy utóbb az is el fog jönni, csak addig kell lekötni magad valahogy otthon.:)

Plusz ami még nekem segített: pozitív dolgokon való agyalás. Lehet hülyeségnek hangzik, de érdemes kipróbálni. Ahelyett hogy azon gondolkodtam, mennyi mindent vesztettem, egy idő után rászoktam, hogy (általában lefekvés előtt) rááldozok pár percet arra, hogy végiggondoljam, mik azok, amik még mindig jelen annak az életemben. Mert sajnos mindig lehetne rosszabb. Egy pár nap után ezek a gondolatok már maguktól jöttek, és szerintem ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy jobb kedvem legyen. Mert még mindig van egy egészséges családom, van tető a fejem felett, internetem, amivel le tudom magam kötni ha kell, emberek akikkel beszélni tudok. Lehet nem tűnik soknak, de azoknak, akik elvesztették egy szerettüket vagy maguk is kórházban fekszenek most, nekik ez is rengeteget jelentene. Ha elkezded rákényszeríteni magad, hogy a pozitív dolgokat is értékeld, akkor egy idő után ezek már maguktól fognak jönni, és az is lehet hogy már attól boldog leszel, hogy kisütött a nap, és hogy a jó időben tehetsz egy sétát. Apró dolognak tűnik, de ezekben a sötét időkben aranyat érhet.

Nos, nekem ezek váltak be, nagyjából vissza tudtam velük szerezni a motivációm, de persze rossz napjaim ugyanúgy vannak, csak az a különbség a korlátozások elejéhez képest, hogy ez a hangulat nem szokott 1-2 napnál tovább tartani. Nem mondom, hogy kicsattanok a boldogságtól, mert az hazugság lenne. De üresség, düh és szomorúság helyett vagy egy kellemes nyugalmat szoktam érezni, vagy elégedettséget és boldogságot sikerélmények, vagy egy jó film/könyv után. Múltkor már amiatt is jobb kedvem lett, hogy kisütött a nap, pedig ez olyan dolog, amit nemcsak a karantén elején, de évekkel ezelőtt sem tudtam értékelni.

Vagyis van rá esély, hogy a leírtak neked is segíteni fognak, remélem így lesz. Ha van kedved panaszkodni, és néha kiadni magadból a vírus miatti frusztráltságot, írj nyugodtan.:)