Andidepresszáns para! Valószínűleg szednem kell majd, tényleg borzalmasak a mellékhatások?

Az jó is hogy segíteni akarsz, csak egy kérdés alatt nem kell úgymond beoffolni egy témát, mert ez nem válasz a kérdésre. Inkább írhattál volna egy privátot, ha segíteni szeretnél. De ez olyan, ha valaki itt pl azt kérdezi gyakorin hogy melyik szerintük a legjobb cigi, nem írok alá, hogy ne dohányozz mert megdöglesz.:DDDD Hanem inkább semmit, vagy ha nagyon kiakarom mondani a véleményem, leírom neki privátban.

Én is tanultam egy kis pszichológiát, ugyanis tanárnak tanultam, de abbahagytam a betegség és egyéb okok miatt. Persze nem mélyen és nem pont ebben az irányban, de nem vagyok segghülye a témában, de szerintem azért az orvosoknak hinni nem hülyeség. Ők sem tévedhetetlenek, de minden bizonnyal nem az a célja, hogy minnél szarabb legyen neked.

Nem tudom pontosan én milyen terápián vagyok, így ez a szó nem hangzott el, de valószínű azon. A negatív berögződéseimet próbálják pozitív, normális dolgoknak beállítani. Pl. félek ha mozgolódnak a beleim, rendellenesnek fogom fel, ezt is pl. próbálták úgy bemutatni, hogy az a jó, ha működik a perisztaltika, csak vékony vagyok és jobban látszik, ez nem jelenti azt hogy hányni fogok, stb.

Az emetofóbia nekem is gyerekkorom óta megvan, és egyéb hatások is értek, amit más könnyen kezel, hát én nem. Örököltem is a hajlamot és az életemben is van bőven probléma, persze másnak is, de én ezekszerint nehezebben bírtam és egy nagy változás után robbant a bomba hirtelen.

Hát ez az, én pedig teljesen szorongásmentesen akarok élni, mert ha nem, akkor újra vissza fog jönni. Régen is féltem dolgoktól, de korántsem ennyire foglalkoztatott, hányni is utáltam de nem erre korlátozódott az életem. Beittam, majdnem behánytam de különösebben nem érdekelt, nem akartam persze, de nem estem kétségbe. Most egy pohár bort nem mernék inni.

A gyógyszerektől: De az orvos mégis mit tegyen? Hagyja, hogy emetofóbiásan állandóan savtól szenvedjek? Miért baj az, hogy segíteni akar? Más meg 10 gyógyszer kénytelen bevenni egy nap, mégis legalább él és relatív jól van. Nem hinném, hogy 1 év (vagy akár kevesebb) gyógyszerszedés maradandó károsodást okozna, a stressz annál inkább, az emésztőrendszerem már kikezdte. Plusz, nem szeretném a brutálisan szar hangulatom miatt elveszíteni a munkám, a tanulmányaim, a férfit, akivel együtt élek. Ez érthető szerintem, hogy felgyorsítanám a folyamatot.

Mozogni intenzíven nem esik jól, utoljára mondom. Hiába erőlteti bárki, a sétálás, gyaloglás, mozgás megvan. Többre nem vagyok jelenleg képes, örülök sokszor, ha főzés közben nem hányok be amíg lehajolok egy fedőért. Sokszor olyan szarul vagyok, nem hinném, hogy ha ilyenkor nekiállnék intenzíven mozogni, az sokat segítene. Ha majd jobban lennék végre, talán visszatérnék a témára. Plusz, ígyis kb. teljes életmódváltás ment végbe. Koffeint, nikotint elhagytam, mert szarul voltam tőle, napirend szerint élek, mert eljutottam oda, hogy kb. egésznap nem keltem fel az ágyból ha nem volt muszáj.

De egyébként, tisztában vagyok a fogamzásgátló miatti dolgokra, de 4 éve szedem konkrétan, amíg nem volt mentális betegségem semmi bajom nem volt "mensikor" sem, meg se éreztem. Szóval a hormonok nem tesznek jót az biztos, de sokaknak pont arra írják fel, mert ha rendes peteérésük van iszonyatosan görcsölnek. Szóval ettől teljes javulást én nem várnék, és életem további részében (amíg nem lesz pénzem valami hiperszuper spirálra, meg találok orvost aki fel is helyezi fiatal lányoknak) szednem kell, mert nem fogok azon görcsölni még, hogy mikor csúszik be valami gixer. Volt már ilyen, egésznap evett az ideg, tesztért futkoztam, szóval nem tudom melyik jobb az én idegrendszeremnek. Egyelőre ez a megoldás, ezért nézetem meg a hormonjaim, és esetleg felírnak mást, ideiglenesen jobban leszek, ha megint szar akkor megint mást, és végül ha csak ezen múlik elhagyom. De egy kis hangulatingazodásnál több azért ez, maximum tetézi. 16 évesen semmi bajom nem volt vele, első hónapba sem, 20 évesen meg ez tesz tönkre? Hát akkor megtanulom inkább ezzel együtt leküzdeni.

Tudom, hogy árnyaltabb és azt is, hogy a teljes gyógyuláshoz én kellek és rendkívüli kitartás, más életmód, gondolkodás megváltoztatása. Ezt már el is kezdtem, és sajnos kevésnek bizonyul. Nem azonnali hatást várok, eddig is elég türelmes voltam, állítólag a pánikbetegség 2 hónap gyógyítható, én már lassan fél éve küzdök vele (sőt, valószínű sokkal régebb óta, csak nem ilyen szinten).

Mindenki saját döntése, hogy szed-e fogamzásgátlót vagy nem. Erről vitát nem nyitok, 16 éves korom óta ebben a kapcsolatban élek mint most, nem volt kérdés, hogy biztos védekezés kell. Szerintem ez felelősségteljes viselkedés. Egyébként nekem pont nem volt semmi probléma a bogyó előtt sem a mensimmel, nem fájt kb. semmim. A panaszaim nem a gyógyszer óta állnak fent, így feleslegesen nem fogom abbahagyni, bárcsak ezen múlna az egész... Erősíti vagy nem, a probléma a fejemben van.

Igen, félek a hányástól, ez a fóbiám. És nem gondolom hogy a gyógyszer csodát tesz, cseppet sem. Ha figyelnél, pontosan ezért írtam ki a kérdést, mert félek én is tőle, kételkedem abban, hogy érdemes-e belevágni.

De ha ennyire nagy doktor vagy, nőgyógyász, pszichiáter egyben, akkor miért szorongsz te is, hiszen tudod mindenre a megoldást, és nincsen semmi biológiai alapja a dolognak? Jól teszi az ember, ha mindent megkérdőjelez, de te minek mész orvoshoz ha nem szeded be amit mond? Ez kb. olyan, mintha elmennék orvoshoz tüdőgyulladással, felírná az antibiotikumot, nem szedem be de visszamegyek hogy tessék itt vagyok. Lehet elmúlik magától, csak mondjuk 3 héttel később mint gyógyszerrel+kapsz pár szövődményt.

Nyiss egy saját praxist, és megyek is hozzád. És ezt nem rosszindulatból írom, de ekkora ellentmondást én még nem láttam orvosok/pszichológiát tanulók között. Elvileg hasonlót tanultatok, akkor az összes orvos idióta aki gyógyszert ír fel és te vagy az okos? Vagy mi? Nekem is adtak rengeteg tanácsot, egytől-egyig mindet megfogadtam, hasonlókat hogy relaxáljak, stb. , mert én úgy gondolom nem hülyeséget beszélnek.

Miért gondolom hogy 1 év alatt meggyógyulok? Mert hiszek benne. Hogy vagy így vagy úgy, de vége lesz. Haladok, csak lassan. Ki leszek vizsgálva, az is megnyugtat, aztán majd kiderül hogy alakul az állapotom. Kapok gyógyszert, vagy nem, az majd kiderül. Félek tőle, de minden bizonnyal segítenek majd bármi is lesz. Mert eddig mindig segítettek akármelyik orvosomat is hívtam fel pánikolva. Másrészt, a szerotonin elvileg vissza tud töltődni, és ha huzamosabb ideig tünetmentesen élnék, talán el is felejteném ezt az egész rossz időszakot. Az most mindegy, hogy gyógyszerrel vagy anélkül, a lényeg a gyógyulásom, nyilván. Persze ehhez én is kellek, mert van aki soha a büdös életben nem gyógyul meg (elég közelről ismerek ilyet), de ő nem is változtatott az életén 20 éve semmit. Ne is várjon csodát az ilyen, bár én ezeket is sajnálom és támogatom, nem kioktatom őket. Valakinek ez jutott sajnos.