Milyen az élet egy aspergeressel?

#1 Fuh...találkoztál te már Aspergeressel?

Nekem a közeli baráti körömben él egy Aspergeres kislány. Nem hiszem azt se, hogy egyáltalán képes lesz valaha a párkapcsolatra. De mivel ez egy spektrumbetegség, elég nagy a szórása abban a tekintetben, hogy mennyire sérültek. De egyáltalán nem egy laza betegség! A kislánynak azt mondták, hogy jobb esetben felnőtt korára megtanul írni-olvasni. Nem annyi az Asperger, hogy néha fura és közben baromi okos...

2

Aha, engem is diagnosztizáltak. Ezt utána visszavonták egy másik diagnózis miatt.

Az Aspergernek nagyon különböző megjelenési formái vannak, ráadásul felnőtt korra ki is növik sokan. (Engem is diagnosztizáltak gyerekkoromban Aspergerrel, de felnőttként minimálisan mutatkozik csak meg).

Saját tapasztalataimról tudok mesélni, kérdezz nyugodtan privátban! Ilyesmi dolgaim voltak gyerekkoromban, ami utólag feltűnt nekem, és valóban beleillik az Asperger tünetegyüttesébe:

-Gyerekként: A szakirodalom szerint magas intelligencia, de eléggé célzott érdeklődési körrel. Nagyon rá tudtam kattanni egy témára, és akkor arról minden apró hülye adatot megjegyeztem. Ami nem érdekelt, arra meg szinte képtelen voltam (pl. verstanulás). Meg amit az szakirodalom ír, nálam is pont így volt, hogy ezekről az általam kedvelt témákról imádtam beszélni, és egy csomó embert halálra untattam vele, amit persze nem vettem észre.

Ma: Egyetemen egy nehezebb szakot végeztem, ahol az évfolyam középmezőnyébe tartoztam: Nem én nyertem a TDK-konferenciákat, de nem is kegyelemkettesekből éltem. Az manapság is tart, hogy egy-egy témára "betegesen" rá tudok kattanni, de nem fárasztom vele az embereket.

-Gyerekként: Cirkalmas gondolatmenetek, barokkos mondatok, amit senki nem ért rajtam kívül.

Ma: Ritkán. Tudatosan igyekszem a mondanivalómnak egy leegyszerűsített vázat adni, és próbálok minél érthetőbben fogalmazni.

-Gyerekként: Nem voltam kifejezetten szociábilis. Egyrészt nem tartottam rá hatalmat igényt. Másrészt nem igazán értettem az interperszonális szituációkat. Emlékszem probléma volt belőle, hogy miért nem vagyok hajlandó köszönni az embereknek például. Egyébként egy-két barátom azért mindig volt!

Ma: Ma azért akad bőven barátom, és nem kapok olyan visszajelzést, hogy kellemetlen lenne a társaságom, vagy hogy "furcsa" lennék. Ami viszont sokkal kevésbé megy, mint másnak, az hogy más emberek érzelmeit felismerjem és megfelelően kezelni tudjam. Tényleg sokat fejlődtem, de például pár éves felismerésem, hogy vigasztalásnál nem tanácsokat kell adni, hanem a másikat végighallgatni és valahogy az önbizalmás erősíteni (amit még mindig nem tudom, hogy hogy kell). Kicsit vicces sztori, hogy erre úgy jöttem rá, hogy egyik lány ismerősöm vigasztalást várt tőlem, én meg jóhiszeműen mondtam neki, hogy a panaszkodás még soha semmit nem oldott meg, viszont ez és ez működő megoldás lehet a problémájára... Jól megsértődött rám).

Egyébként ezt így visszaolvasva úgy hangzik mindez, mint a napi horoszkóp, hogy sok emberre rá lehet húzni. Biztos sokan gondoljátok, hogy "hát én is rá tudok kattanni egy témára", vagy "én sem voltam gyerekként nagyon barátkozós" meg ilyenek. Viszont valószínűtleg, hogy ez annyira igaz lenne rád is, hogy nálad is Aspergert diagnosztizálnának. De azért azt megmutatja, hogy nem egy annyira szörnyű dolog, nem vagyok olyan, mint az Esőember, akivel tényleg nagyon nehéz lenne együtt élni.