Miért érzem úgy, hogy figyelnének engem? (kis regény)

Egy ideje az ablakom előtt szokott parkolni pár taxis bár lehet ugyanaz mindig, de mivel ott parkoló van az ablakom előtt ezért a többi autós nem zavar, mert leparkolnak azt mennek tovább, de ez a taxis állandóan ott szobroz az ablakom előtt, nappal még látom is a vezetőt ami zavar, mert így nem merek kinézni se az ablakon, mert mindig azt érzem engem figyel, most is meg estétől fogva ott parkol és fel van a villanya oltva.

Van, hogy kicsit odébb parkol akkor nincs gond, mert nem igazán látom, de mostanában mindig közvetlen az ablakom előtt parkol. Mármint nem közvetlen mert azért a szemközti park előtt van ez a rész de tökre rálátni.

Másik meg, hogy állandóan hallok egy fura zajt amit azóta se tudok meghatározni és nem tudom honnan jön. Olyan mintha egy régi hintaszék nyikorogna egyet és egy nap többször, szerintem a szomszédból jön.

Ilyenkor mikor hallom mindig azt hiszem, hogy átfúrják a falamat, hogy kukkolhassanak át hozzám, fogalmam sincs mekkora a falam köztem és közte bár sok minden áthallatszik főleg ahogy porszívózik, hangosan hallgatja a tévét, este leejt valamit egyik este még át is kopogott agresszívan este 2 körül na akkor azt hittem megáll a szívem is, mert tök váratlanul ért azóta nem volt ilyen szerencsére.

Meg hiába van nappal vagy este ha utcán megyek mindig hátranézek szinte percenként mindkét irányba még akkor is ha nem látok senkit jönni a közelben. Meg egyszerűen nem tudok olyan munkát vállalni ahol hajnali 3kor kéne indulni, mert akkor még szó szerint egy lélek sincs erre fele hiába főváros, éjfél és 3 között kihalt inkább olyat szoktam hogy keresek normál időbeosztásos állást míg rám nem talál a szerencse.

Egyszer volt talán okom félni, mikor kirándulásra indultam hajnalban 5 fele akkor már világosabb volt de ugyanúgy kihalt vasárnap végett, elindultam 2 megállót gyalog, szembe jött velem egy kétes alak szerencsére közben nem történt semmi, de amint hátranézek látom, hogy visszafele fordul pedig elment sokat utánam de amint hátranéztem akkor láttam hogy felém jön és ekkor lehet nem történt volna semmi, vagy rossz irányba ment de hirtelen adrenalint éreztem és úgy futottam, hogy a vége felé összecsuklott majdnem a lábam, szinte 2 megállót lesprinteltem 2 perc alatt. Hátra se néztem ekkor, nehogy lelassítson. Ehhez hasonló pedig nem is volt több.

Régen volt olyan, hogy mikor sulis voltam még 13-14 éves akkor mikor mentem volna befele ott van egy kis eldugott zug a buszmegálló és a suli között, ekkor kicsit zavarodott voltam és lógni akartam, de amint hezitáltam észrevettem egy kövér férfit ott ahogy simogatta a nemi szervét és rá mutatott, na ekkor át se gondoltam csak futottam a suli fele és azóta ilyen se volt szerencsére, de az a kép beleégett a fejembe ahogy simogatta és nagyon rózsaszín volt...

Mitől lehet ez nekem?

Tényleg már paranoiás vagyok ennyire, félek a gonosz emberektől?

Annyi rosszat hallani a tévében, hogy megerőszakoltak fiatal lányokat, elrabolták őket, megölték őket, aknába dobták meg ilyesmik és velem szerencsére semmi ilyen gonoszság nem történt de félek tőle, főleg este sötétben, nappal nincs gond még mert sokan vannak, van kihez menekülni és jobban belátni a teret, de este vagy kora reggel sehol senki ami szintén pumpálja a paranoiát, ha csak 1 alak lenne hiába nem történne semmi gyanús lenne nekem.

Hogy lehetne ezt keleztetni, mert nem szeretnék ennyire félni mindentől.

23 éves vagyok de hiába vagyok felnőtt még rettegek néha sötétben és egyedül.

Van aki így érez mint én?

Pedig pont hogy nem vagyok figyelemhiányos, nem hiányzik a figyelem, hogy engem figyeljenek állandóan...főleg introvertáltságom miatt is..

Bocsi a regényért, remélem azért elolvassa valaki.