Miért van az, hogy akármennyire is vagyok magammal megelégedve külsőleg, ha más is jól néz ki, iszonyúan féltékeny tudok lenni? 20/L

Nagyon kellemetlen számomra erről a problémáról beszélni, úgyhogy egyelőre csak névtelenül, itt fejteném ki a gyakorin.

Szóval egy ideje észrevettem magamon, hogy mindent elsöprő féltékenység jön rám, ha más nőket szépnek találok. Régebben küzdöttem önértékelési gondokkal, azonban azokat mostanra megoldottam (magammal teljesen rendben vagyok), de a másokkal szembeni irigység megmaradt. Gondoltam rá, hogy esetleg amiatt van ez így, mert gimiben a legjobb barátnőmre nagyon irigy voltam, sokkal szemben gondoltam magamnál.

Érdemes még megemlítenem, hogy az élet minden területén maximalista vagyok: nehéz szakot tanulok külföldön, és nem elégszem meg csak a legjobb jegyekkel. Ha egy nap nem edzek, bűntudatom van, és másnap 200%-os energiát teszek bele mindenbe. Munka területén is igyekszem mindig mindenből a legjobbat kihozni, még a legegyszerűbb melókból is. A külsőm mániákus megszállottja is voltam régebben, addig ki sem léptem az ajtón, amíg nem néztem ki tökéletesen. Mára ez javult, már akár smink nélkül, kócos hajjal is mutatkozom, főleg, mert csökkent a szememben mások véleménye.

Azonban valamilyen megmagyarázhatatlan okból, ha meglátok egy hozzám hasonlóan szép vagy esetleg szebb nőt, akkor haragszerű féltékenység jön rám. Szinte már beteges ez az érzés, mintha elöntene valamilyen tehetetlen düh, de közben persze felfogom, hogy értelmetlen, és lehet, csak a fejemben van az egész.

Nagyon kínos ez a dolog, mert a környezetem egyáltalán nem feltételezi ezt rólam, azt hiszik, magabiztos, tökéletes, kiegyensúlyozott lány vagyok. Illetve alapvetően laza, nemtörődömnek tűnök, a belső feszültséget nem érzik az emberek, és amikor tudom, hogy valami nem fontos, én is levetkőzöm. Féltékenységet semmilyen egyéb dologgal kapcsolatban soha nem érzek, pl. karrier, család, tudok örülni még idegenek sikereinek is, de valamiért a hiúságom sérül, ha meglátok egy szép nőt. Még a legközelebbi barátnőimmel is előfordul, hogyha felvesznek egy csinos outfitet, hiába örülök annak, hogy ők örülnek, egyből eszembe jut, hogy nekem hogy állnának ugyanazok a ruhák, miért nem gondoltam rá, amit én viselek sokkal kevésbé csinos stb. Már olyan abszurd szintre is eljutottam, hogy ha meglátok egy nőt más színű hajjal, mint én, egyből irigy leszek, mintha valamit kihagynék azzal, hogy nem szőke a hajam például. Ez persze badarság, hiszen ha szőke lenne, biztosan barna akarnék lenni.

Úgy érzem, nem engedhetem meg magamnak az ilyen viselkedést, pontosabban gondolkodást, mert egyébként egy értelmes, okos embernek tartom magam, és napi szinten komoly témákkal foglalkozom. Egyáltalán nem azon jár az eszem, hogy mikor megyek körmöshöz vagy fodrászhoz, hanem inkább amit tanulok, a világon, szóval mindenfélén.

Barátom is van épp, és már volt is több tizenéves korom óta. Ő állandóan dicsér, tudom, hogy nagyon szeret, odavan értem, pedig tapasztalt pasi, akárkit megkaphatna. Úgy érzem lassan magam, mint az American Psycho című könyvben Bateman, mindenem megvan, de többet akarok, és a maximalizmusom előbb-utóbb kárt fog tenni a mentális egészségemben.

Szerintetek mi lehet az oka az ilyesfajta külső-centrikusságnak? Kezdem azt gondolni, valamilyen komoly gond van a fejemben, vagy a nevelésem során maradandó kárt okozott a szüleim állandó odafigyelése a külsőmre, vagy az alakom kritizálása általuk. Minden tippnek örülnék, előre is köszönöm!