Mi az a pont ahol az ember mar "fuggo" ? Legyen az barmilyen fuggoseg.

Ha már meghatározza a mindennapi életedet és szenvedsz/nyugtalan vagy, ha nem tudod az adott tevékenységet csinálni/az adott dologhoz hozzájutni.

Pl. Edzésfüggőség: azért mondod le a programokat, mert kevesebb időd jutna edzeni. Az edzéshez igazítod a napjaidat, azok a fix pontok, amik elsőbbséget élveznek kb. minden előtt.

Amikor megfordul a fejedben a gondolat, hogy függő vagy-e, az általában már ez a szint. Màs dolog, hogy mindenki tagadja évekig, de az csak az önhülyítés része.

Aki nem függő az nem gondolkodik rajta, hogy az-e, mert nincs oka. Amikor ez a kérdés felmerül azért ott már vannak hatásai az ember életére.

Amúgy konkrét határ nincs. Van a kiinduló állapot és van a függőség. A 2 között meg egy hosszú út és nem egy elválasztóvonal.

Nincs kézzel fogható határ.

Függőségek alapból vannak. Pl oxigén, vagy kaja függők vagyunk - hiszen ha megvonnánk ezeket, akkor hamar bele halnánk.

Vannak azonban káros függőségek/ragaszkodások. Ezeknek bár látjuk a negatív kimenetelét - mégis létrehozzuk a kiváltó okot.

A belső morális határ tehát az ha számba vesszük a cselekedetünk - következményeit.

Tehát hogy mivel jár az ha kielégítjük a függőségünk?

Ha ezzel bármi negatív dolgot okozunk magunknak - vagy a környezetünknek - akkor ez káros függőségnek tekinthető.

Azzal hogy gondolkodunk rajta még nem minősül függőségnek. Azonban a túlzott gondolkodást előbb-utóbb cselekedetek is követik. Hogy kinél hol van ez a belső határ? Hogy ki menyire ismeri önmagát? Az teljesen egyén függő.

Tehát nem lehet megállapítani kívülről azt hogy hol van az egyének belső határa.

Ezt mindenkinek magának kell látni. (Már ha képes erre, és nem csapja be önmagát.)