Mit gondoltok erről?

Nagyon nehezen ismerkedem emberekkel, van egy kis szociális szorongásom is. Mostanában szeretnék emberekkel beszélgetni és szoktam is, amit örömmel teszek, de nagyon szorongok közben. A gond az, hogy ez látszik is rajtam. Tehát mások észreveszik rajtam, hogy problémáim vannak... Ezt nagyon kínosnak érzem. Szerintetek ezért nem kellene szégyelnem magam? Az a baj, hogy olyan hullámvölgyben voltam az utóbbi időben, hogy nem is igazán van mit mondanom. És pl. ha valaki rákérdez egy hétköznapi dologra pl. hogy meséljek a barátaimról, tartom e a kapcsolatot xy-nal, milyen izgalmas dolgokat csináltam mostanában, hogy vagyok?... Akkor is érzékeli a másik, hogy valami nem oké, akkor is ha nem mondom el konkrétan, hogy baj van és finoman fogalmazok. A másik opció a hazugság amit hülyeségnek tartok és valószínűleg le is buknék, szóval inkább passz. Szóval nagyon érezhető, hogy gondjaim vannak. Szerintetek van olyan ember akinek így is szimpatikus lehetek vagy legalábbis nem unszimpatikus? Ti tovább folytatnátok a beszélgetést ilyen helyzetben?