Mit csináljak, hogyha az életemnél is jobban szeretem a pszichológusomat?

Szorongásos depresszióban szenvedek, kényszerbeteg vagyok, gyógyszereket is szedek (antidepresszáns), és terápiára is járok.

Amióta élek, üldöznek ezek a rettenetes képek és jelenetek, amiktől nem tudok szabadulni, rák, halál, rokkant kisgyerekek, háború, szenvedés, szexuális erőszak stb témában.

Kb 1 éve kezdett a terápiában feljönni egy rakás elnyomott gyerekkori trauma. Azóta érzelmi áttételt élek át a pszichológusommal. Állandóan csak rá gondolok, imádom őt, rajongok érte, elképzelem, hogy én vagyok a 3 éves gyereke, akit megvigasztal. A családja facebookját is nézegetni szoktam (neki nincs). Rettenetes bűntudatom van emiatt. Tud mindenről, de a feloldozása sem könnyít a helyzetemen mivel kényszeres vagyok, és most úgy látom, Ő az élet értelme. Tisztában vagyok vele, hogy terápiás kapcsolaton kívül más nem lehet (romantikusan egyáltalán nem vonzódom hozzá, habár nagyon szép nő), hanem mint egy pótszülő, úgy tekintek rá.

Szánalmasnak érzem magam, és bűntudatom van, hogy 24 éves férfi létemre olyan vagyok, mint egy 3 éves kisgyerek, és úgy is érzem magam. Minden nap szenvedek ettől. Megfelelési kényszerem is van, rettegek, hogy igazából utál engem, lenéz, szánalmasnak tart; illetve a nap minden percében féltem, nehogy valami baja essen, baleset, betegség, stb. Nagyon kiszipolyozza ez az egész már a lelkem, nem tudok mit csinálni, úgy érzem végleg megőrülök.

Nem tudnám soha kicsinálni magam, mert gyáva vagyok, pedig rohadtul vágyom adda, hogy megdögöljek.

Mit csináljak? Hogy harcoljak tovább?

Előre is köszönöm

24f