Akinél felnőttként diagnosztizálták az Asperger-szindrómát, mi a diagnózis módja?

#2, Én sem érezném bajnak, ha kiderülne, sőt, kicsit megnyugodnék, hogy ezért éreztem magam mindig "marslakónak".

Neten olyan tünetekről olvastam, amik elvileg utalhatnak erre, hogy nagyon érzékeny vagyok a fényekre / hangokra / szagokra, van olyan "stim" nálam, hogy gyakran rágom a szám belsejét, gyerekként baromira nehezemre esett beilleszkedni, mert nem tudtam soha miről beszélgetni másokkal, ellenben a saját kis világomban jól elvoltam, a motorikus képességeim is nagyon rosszak, stb.

De gyerekként mindig elintézték azzal, hogy érzékeny vagyok, introvertált, művészlélek, válogatós.

Megnyugtatna, hogy egyszerűen van, akinek kicsit másmilyen az idegrendszere, mint az átlagnak.

Meg ha orvos állapítaná meg, akkor nem mondaná a család, hogy csak beképzelem. Volt már, hogy ennél könnyebben megállapítható betegségnél is hülyének néztek rokonok, sokáig nem hittek nekem, hogy nem látok jól, magas a pulzusom és irritált voltam. Szerintük csak stressz meg fáradtság volt. Aztán kiderült, hogy pajzsmirigy túlműködésem van, és akkor végre már hittek nekem. A gyógyszertől pedig jobban lettem.

Köszi nektek az újabb hozzászólásokat, érdekes. :)

Sokáig én sem gyanakodtam, csak miután egy TED előadást megnéztem a témában youtube-on, majd még több videót és cikket néztem.

A férjem is folyton leint, hogy de hát nem vagyok "dilis", hiába mondom neki, hogy az autizmus spektrum zavar, már rég nem ott tartunk, hogy aki autista, az csak olyan lehet, mint az esőember. :P

#1 (#7), majd meséld el, neked hogy ment a megnézetés!