Kapunyitási pánik, vagy velem van valami baj?

Nagyon jó tanuló vagyok, jelenleg mérnöki szakra járok az egyetemen, de gondolkodok, hogy átmenjek állatorvosira. A problémám az, hogy amint beleélem valamelyik jövőképbe megijedek, és a másik kellene. Nagyon szeretem az állatokat, és érdekel a sok biológia, viszont úgy érzem, az állatorvosi szak nagyon lekorlátozna. Viszont a mostani szakom is megijeszt, mert bár tetszik a gyógyszerkutatás, picit olyan érzésem van, hogy az eléggé egy egész-nap-asztal-mellett-ülős munka lenne. A kutatás érdekelt még, ki is próbáltam az agykutatást, de valahogy mégsem fogott meg annyira, hogy azért a nagyon kevés fizetésért nyugodt szívvel végezzem. Az állatorvosi elvégzése után is tudnék amúgy kutatni. Összességében meg vagyok ijedve, mert valami olyan munkát szeretnék amivel teszek valami fontosat, amivel fejleszthetném az emberiséget, ugyanakkor jó lenne, ha élvezném is, és azért akár tudnék utazni a fizetésből, majd lakást venni. Valamint ez tudom, hogy az én hibám, de ha elérek valamit, mindig más kéne már. Szüleim szerint főleg ezért akarok iskolát váltani, de igazság szerint annyi érdekes munka van,és szeretnék sok mindent kipróbálni, ami bár tudom, hogy nem lehetséges, és valami mellett el kell köteleznie az embernek magát, de mégis nagyon elszomorít.

Szerintetek ez kapunyitási pánik, csak a fiatalság hülyesége, hogy meg akarom váltani a világot és idősebb koromra elmúlik, vagy az én személyiségemben van a hiba?