Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Lehet ADHD-m ezek alapján?

Lehet ADHD-m ezek alapján?

Figyelt kérdés

Nem is emlékszem, volt-e olyan életszakaszom valaha, amikor ne lett volna jellemző rám, hogy az égvilágon semmire nem tudtam összpontosítani fél percnél tovább. Adódtak nehézségeim a tanulással emiatt, több mondatot egymás után mindig is képtelen voltam végigolvasni anélkül, hogy elkalandoztam volna teljesen más irányba gondolatban. Van, hogy valami az éppen olvasott dologról jut eszembe, van, hogy érintőlegesen sem kapcsolódik hozzá. Csak olvasom a szavakat egymás után, de semmi nem jut el az agyamig a jelentésükből, mert egész egyszerűen máshol járok fejben. És ez nem kizárólag akkor jön elő, ha olyasmivel kell foglalkoznom, ami nem érdekel. Filmet, sorozatot, animét is nehezemre esik nézni ugyanebből adódóan. Egy jelenetet akár többször is vissza kell tekernem az elkalandozásaim miatt. A legjobban még talán akkor tudok koncentrálni, ha hús-vér ember beszél hozzám, és tudom, hogy reagálnom kell majd a mondandójára, de ezekben az esetekben sem ritka, hogy elveszítem a fonalat (minél tovább mondja és mondja az illető, annál kevésbé köti a figyelmemet). Tanórákon, előadásokon, ahol egyoldalú a kommunikáció, nem kevésbé tragikus a helyzet, mint olvasás vagy médiatartalom fogyasztása esetén. Olyannyira motiválatlanná váltam, hogy három félév csúszásban vagyok jelenleg, mert mindent a végtelenségig halogatok, arra gondolván, hogy "jaj ne, megint csinálnom kéne valamit, és ugyanúgy nem fogok tudni koncentrálni rá, ahogyan eddig sem, szenvedni fogok, rossz lesz, nem akarom elkezdeni".

Feledékeny is vagyok borzasztóan, mire átérek egyik szobából a másikba, kimegy a fejemből, hogy miért indultam el egyáltalán, pont a közbeékelődő random gondolat miatt. De arról is könnyen megfeledkezem, hogy adott napon milyen teendőim lennének, mit hová kellene elpakolnom, mit ettem előző nap stb.

Kisgyerekként anyám állítása szerint nyugis voltam, különösebben mozgékony soha, viszont magamon már általános iskolában is megfigyeltem, hogy képtelen vagyok megülni egy helyben úgy, hogy ne végeznék közben valamiféle pótcselekvést, sőt, ha tehetem, időnként felpattanok és járkálni kezdek hosszasan fel-alá, miközben a gondolataim össze-vissza cikáznak. Másfél-két órás sétákra simán lelépek, nem kell, hogy bármilyen szinten érdekes helyen történjen, csak le akarom vezetni a fölösleges energiáimat.

Egyébként meglehetősen introvertált vagyok, a legtöbb időmet egyedül töltöm (szociális izoláció?), tele vagyok önértékelési zavarral és könnyen kerülök irritált idegállapotba, forrófejű vagyok. Bipoláris zavarral és OCD-vel már diagnosztizáltak, igazából csak azért merülnek fel bennem kételyek azzal kapcsolatban, hogy ADHD-s lehetek, mert lehetséges, hogy a tüneteim egy jelentősebb része visszavezethető e zavarok valamelyikére, illetve hiszek azoknak, akik már egészen fiatal koromtól fogva ismernek és azt mondják, hogy nem vettek észre rajtam fokozott mozgásigényt. Mégis foglalkoztat a kérdés, bennem van az az érzés, hogy csak ezzel lehetne megmagyarázni bizonyos furcsaságokat velem kapcsolatban.

Megalapozottan gyanakszom, vagy csak belemagyarázás ez a részemről? Hol vizsgáltathatom ki magam nagykorúként?



2022. jún. 23. 07:41
1 2
 1/17 anonim válasza:
7%
Ez az ADHD már divat komolyan mondom... Figyelj, túlgondolod.
2022. jún. 23. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
92%

Simán lehetséges.

A Semmelweis felnőtt ADHD-ambulanciáján végeznek kivizsgálást. Nagyon hosszú a várólista, akár egy év is lehet, tehát kérj időpontot mihamarabb.


[link]

2022. jún. 23. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
93%
1es, láthatnám a végzettséged igazoló papírjaid arra vonatkozóan, ami feljogosít téged arra, hogy minden ADHD-s kérdés alá ugyan ezt írd? Mióta vagy te szakember, aki eldöntheti ezt?
2022. jún. 23. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:

Hát nem tudom, amilyen súlyos gondjaim akadnak az időm menedzselésével és a fókuszálással, azt mindennek nevezném, csak divatosnak nem, nagyon megnehezíti a mindennapjaimat. Ha ADHD, ha nem, valamit kezdeni kellene vele. Maga a diagnózis csak annyiból érdekes, hogy ezeket az embereket speciális kezelésben részesítik, olyanban, ami akár még segíthetne is rajtam.

Másodiknak köszönöm.

2022. jún. 23. 15:02
 5/17 anonim ***** válasza:
0%
Eddig a borderline volt a sláger, úgy látszik a nyáron az élre tőr az adhd. Semmi bajod csak lusta vagy és nem vagy kitartó.
2022. jún. 23. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:
De legalább ezek létező rendellenességek szerinted, vagy mindenkinek hasonlót mondasz, akiben felmerül, hogy gond lehet vele?
2022. jún. 24. 00:39
 7/17 hgwell ***** válasza:
0%

Hiperaktiv vagy.a neuroállományod túlfokozottabb.ha sokat kávézol es gyogyszert is szedsz sztrókot kapsz foleg ha meg nem is nagyon eszel ugy tunik stresszeled is magad igy a szived is bajba kerul ha a szived es az idegrendszered is gyatra es vitamint is szedsz a kave melle akkor vagy megfulladsz vagy lebenulsz vagy csontvelorakot kapsz.a legjobb ha 1orvoshoz mesz el es az nem pszichologus hanem egy MRI egy maganklinikan es kersz egy EEG-t plusszba az agyi aktivitasodra es funkcionalis ellatasara hogy nem is vagy te olyan serult.

Tulpánikolsz.ennyi.

Tulipánokat ne nézegesd 1napon at megha megnyugtat sem mert egyedul beklasznizva nem fog valtozni a helyzeted.

Mindig 'mozgekonynak' lenni.

Tegyel magadert!

Visszaköszön.

2022. jún. 24. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:

Ennél randomabb választ szerintem még egy kérdésemre sem kaptam.

(Amúgy nem kávézom.)

2022. jún. 25. 00:01
 9/17 hgwell ***** válasza:
0%

Fiatal lány vagy fiatal fiú vagy?

Meghívlak egy kávéra.

Szerintem semmi bajod csak egyedül vagy és nem jó a környezeted.

Az én fejemet is random nyomják teli üledékkel egyedül vagyok és nem jó a környezetem de néha ugrik egyet felfelé talán onnan tudom nem vagyok még bolond.

Egyébként van szakpszichologiam es MRI is es normalis csak tulfokozott, nem a jel (mert az abnormalis) hanem maga a képlékenysége s neurotevékenységnek ettől hyperebb és aggresszívabb vagyok néha de roppanékonyabb is a lobbanékony mellett és ez igy nem jó mert egyre kiszámíthatatanabbá válsz, ezt csak normális környezettel és párkapcsolattal tudod kordában tartani.

2022. jún. 25. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%
Komolyan mondom 1-2 embert banolni kéne innen. Az egyik azt hiszi, hogy divat bármelyik mentális zavar, vagy most épp az ADHD (éljél már diagnosztizálatlan ADHD-val életed első 30 évében te gyökér, aztán meglátjuk mi a divat benne), a másik 2 szót alig bír leírni érthetően, de doktor housenak hiszi magát
2022. jún. 27. 05:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!