Már az utcára is szégyellek kimenni, mi lesz így velem?

24 éves srác vagyok. Egyszerűen utálom magam már mióta élek, mert mindig kisebb voltam, nyomorékabb, mint a kortársak és ez a mai napig megmaradt. 52-56 kiló között jojózok már húszéves korom óta. Mindig szar a megjelenésem, nem számít mit veszek fel. Fejfájásokkal is küszködök, munkahelyem nincsen. Barátok sincsenek. Reggelente már felkelni, enni sincsen kedvem. Telnek a napok a semmivel. Az utcán is már szégyellek menni. Fodrászhoz is nagyon nehezen jutok el, akkor is lángoló fejjel megyek be a szalonba a szégyentől.

Könnyű persze mondani, hogy irány a kondi, meg egyek. De egyszerűen sehonnan semmilyen emberi támogatást nem kapok, barátok nincsenek. A család is egy nagy nulla, máskülönben nem hagyták volna gyerekként, hogy ide jussak.

Depressziósnak nem mondanám magam, ha nagyon ritkán találkozni tudok valakivel, az nagyon feldob.

Van-e itt más is ilyen helyzetben?