Depressziobol kiut? Nem tudom mar hany eve vagyok benne de napi szinten csak megakarok halni.Elegem van ebbol a nyomorult eletbol csak azt akarom vege legyen nem birom mar az egeszet elegem van belole ez megy allandoan kikeszulok tole mit csinaljak?

Úgy kiút, hogy nem is akarod, nehezen lesz.

Engem azonnal kiránt a depresszióból, hogy belegondolok: azok az emberek, akik elmenekültek a háború elől (mindegy honnan), mindent elölről kell kezdjenek. Neked van hol lakni, van mit enni, van hol dolgozni (az is nagy szó!) van internet, mert nem írtál volna ide, ha nem lenne. Mindenki rosszul lesz, mikor meglátja az árakat, és én sem tudom mekkora számlát kell kicsengetni majd év végén. Pedig most épp nem vagyok a padlón. Ezek mindenkit frusztrálnak, nem csak a depressziósokat. Próbáld meg elfoglalt magad. Tudom, elcsépelt, de ez a megoldás. Olvass, biztos téged is érdekel valami. Pörgesd a tiktokot, meg az isten tudja mit, csak ne erre figyelj. Tanulj meditálni. Az frontin nélkül is lecsendesíti az elmédet, és tudsz majd aludni. Az pedig már önmagában segít.

ez a legnagyobb hül.eség, ami mostanában terjed. célja az, hogy mindenféle patikaszereket, táplálékkiegészítőket vetessenek a szerencsétlenekkel. Horror Áron.

#2 Ha te ennyitől instant jobban érzed magad, akkor nagyon messze vagy ám a depressziótól... Max szomorú vagy néha, vagy elkeseredett. Ezek érzések, nem betegségek.

látom, 1-2 személyében megjött az okoskodó barom, a kinek fogalma sincs erről az undorító betegségről.

Oké, akkor ne engem ócsárolj, hanem mondd meg neki, melyik ujjcsettintéstől oldódik meg a problémája, ha ekkora sorstársa vagy. Bár ha sorstársa vagy, akkor te sem tudod. Amúgy az orvosán, meg őrajta kívül a világon senki.

Attól biztos nem oldódik meg hogy egy magadfajta észlény beleköt.

annyit osztjátok az észt, nektek a végére nem akad! rohadtul önzők vagytok, hogy egy ilyen szintű kérdésnél vitatkoztok, hogy kinek milyen érzései vannak, hogy ki mit gondol a másikról! egyikőtök se gondolt bele abba hogy a kérdező mit kérdezett! én is ugyan ebben a cipőben járok, és nekem speciel nem segített az, hogy mások milyen helyzetben vannak, és én milyenben vagyok, mert így ebben a megfogalmazásban, haszontalannak, semmirekellőnek, hálátlannak éreztem/érzem magam. nem hiszem el, hogy nem lehet ezt felnőtt emberként kezelni. legtöbb (nem azt mondom hogy mindenki) depressziós ember, nagyon nehezen kér segítséget, mert egyszerűen mi se tudjuk felfogni azt ami velünk történik. ahelyett hogy megbecsülnénk a bátorságát, hogy mert segítséget kérni, ahelyett itt ugattok egymásra. nem értem hogy tényleg nem láttok az egótoktól? kérlek titeket, tegyétek félre becsületeteket, és ha nincs értelmes hozzászólásotok, akkor ne szóljatok hozzá. köszi