Mentális betegek tudtok dolgozni ? Én már beleőrülök,hogy nincs munkám.





Munka közben kéne látnod másokon a boldogságot. Nagyítval, távcsővel. Mert az emberek zöme nem hobbiból meg jókedvből jár be dolgozni, hanem szükségből. Neked ezek szerint aranyéleted van, hiszen el tartják a valagad.
Teljesen jogosan cseszegetnek. Jelenleg te egy élősködő vagy otthon, gondolom már nem tanulsz. Hogy ezt miért jelentem ki ilyen magabiztosan? Mert 3 évig voltam élősködő apám nyakán! Azzal nyugtattam magam, hogy nézegettem álláshirdetéseket, de nagyon ritkán küldtem bárhova is be, és akkor is reménykedtem, hogy ne hívjanak, mert fo*tam emberek közé menni, vállalni a felelősséget, bekerülni a mókuskerékbe és szembenézni az új kihívásokkal.
Aztán hoppá, az egytlen szülőm nem tudott menni dolgozni, beteg lett, már egy hónap elmaradásban lettünk a számlákkal, és hirtelen 2 héten belül találtam munkát, ahol már másfél éve ott vagyok, magasabb bérezésű pozícióban. Hogy nagy munkahelyem van? Fenéket! Gyorsétteremben vagyok kávézós, de papírt szereztem, szóval mehetnék máshova baristának, ha úgy tartaná "úri kedvem", és nem rühellném kiszolgálni színészetem csúcsát nyújtva a bunkó kiskirályokat, aki kikapják a kezemből a fánkot, leba**zák elém a pénzt, fennhéjázva beszélnek, és a következő évig sorolhatnám, miért utálom jobban már az embereket, mint előtte.
Eleinte nagyon nehéz volt, szemkontaktust is nehezen tartottam, hevesen dobogott a szívem, dadogtam, stresszeltem, el akartam menekülni, hóóóóóóóó... óóóó... óóónapokon keresztül. A sok fölösleges mozgástól és a feszültségtől, amit mindez okozott, fogytam tíz kilót. Olyan pocsékul ment és olyan rosszul éreztem magam, hogy gyakran vonultam el bőgni az öltözőbe vagy a mellékhelyiségbe. De kellett csinálni, nem az volt a kérdés, hogy meglesz-e a zsebpénzem. Annak ellenére, hogy utálkozva gondolok vissza, és nem szerettel járok be, áldásos hatása is volt, ugyanis a kényszer segített kitörnöm abból a tarthatatlan állapotból, és segített felnőnöm, noha van hova még.
Ne félj, el fog jönni a te időd is, és olyat fogsz szo*ni, hogy csak nézel ki a fejedből, hogy ez tényleg a valóság. Erősen javaslom, hogy azelőtt kezdj magaddal valamit, mielőtt az élet kényszeríti rád. Utólag nem is tudom, mitől sz*rtam ennyire az egésztől. Jó? Nem, nem az, de nem nyertem a lottón, és te sem, és kevés eséllyel fog bármelyikünk is a jövőben.
23/l





Az előző hozzászólónak igazat kell igazat kell adjak.
Le vagy százalékoltatva? Mert akkor tudnál úgymond védett munkahelyen dolgozni 4/5/6 órában. A leszazekolas után meg lesz egy nyugdíjad,ami valószínűleg nm lesz nagy pénz de saját jövedelmed lesz és a saját tb-det te fizeted így.
Igen,el vagy kenyesztetve. Szerintem a gyogyszereid nm jól vannak beállítva.
Én is szoszerint a saját hajamnal fogva rangattam ki magam a nagy büdös X árból ...anyám egy nárcisztikus állat és muszáj volt elköltöznom. De tényleg meg lehet csinálni, K va nehéz lesz! De aztán az,Hogy egyedül is életképes vagy az nagy önbizalmat fog adni.
Fel kell nőni, nincs mese. A szüleid nm fognak örökké élni és neked kell magadert felelősséget vállalni.
Én is bipoláris depresszióskent vagyok leszazalekoltatva,már lassan 5eve. Nagyon nehéz évek vannak mögöttem,de nm lehetetlen! Csinálni kell, és még ha utálatos férgek a kollégák akkor is ki lehet bírni 4orat ,aztán azt csinálok amit akarok van saját albim, senki nm mondja meg mit mikor kivel csinálok. Ez a legjobb érzés,a szabadság.





Akkor menj dolgozni mekibe. Ahova jarok kajalni, ott sokfele mozgasserult van, kerekesszekesek tobbek kozott, de lattam olyan felvevot, akinek a szek mellett egyeb gondja is van, nehezen beszelt es az arca is kulonos vonasu volt.
Masreszt kibujhatnal a sajat nyomorusagod fala mogul, hogy lasd, hogyan megy ez. Nem vagy kiveteles, ugyanolyan foldi halando vagy. Es sajnos, a foldi helyzet, hogy tobbszaz helyre kuldheted be az oneletrajzodat, es azok kozul akkor sem biztos, hogy te leszel a "kivalasztott", ha tuljutsz az elso koron. Lehet onnan logva hagynak. Ugy orultem, amikor a Rossmann visszairt, hogy megvan az elso kor, aztan az annyiban is maradt, azota is orulhetek. Jelentkezni kell, turni, es varni, majd akkor orulni, amikor mar megvannak a papirok egyetlen helynel. Sem a szakmad, ha van, nem olyan, amiert kapkodnak, mert nincs olyan szakember, sem a hatad mogotti tapasztalat, azaz evek, es inkabb vesznek fel olyat sokszor, akinek van. De hogyan szereznel, ha nem is vesznek fel emiatt. Szar ugy, mi? Ilyen az elet. Egyetlen visszautasitas nem visszautasitas. Ne nyavalyogj rajta, hanem kuldd be mashova, es ha ugy van, kicsit kesobb kuldd be meg egyszer. Ez van, probalkozni kell egy szimpla munkaert is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!