A bipolárisokra, borderlineokra jellemző, hogy hol szeretik imádják a párjukat, hol utálják őket?

Nem a párjainkhoz kapcsolódik ez a dolog.

Extrém hangulatingadozásaink vannak, tudunk eszméletlen boldogok lenni, pörögni mint a körhinta, kreatívak lenni, és egyszerre 3 irányba rohanni, meg tudunk egészen az öngyilkosság gondolatáig süllyedni. Akár egyik pillanatról a másikra.

Volt, hogy elég volt hazaérnem melóból, tök jó kedvem volt addig, majd megláttam egy darab mosatlan edényt a mosogatóban, és azonall kivágódott a biztosíték.

Volt, hogy a párom szólt rosszat, és azért. Volt, hogy összevesztünk, ő elment itthonról, hogy hagyjon engem lenyugodni, én meg majdnem felvágtam az ereimet, mert hirtelen mindent ennyire eménytelennek láttam.

Volt, hogy rámjött egy kreativitás roham, írni kezdtem egy könyvet, és heteken át mindenkinek csak arról áradoztam, le sem lehetett lőni, annyi gondolatom és ötletem volt, hogy alig bírtam követni saját magam.

Ha rápörgök valamire, szó szerint képtelen vagyok mással foglalkozni, még aludni sem akarok/tudok miatta.

3 éve, az utolsó majdnem-öngyilkosságomnál mentem el pszichiáterhez, hogy segítsen, mert ennek rossz vége lesz. Ott derült ki, hogy bipoláris vagyok. Gyógyszert kaptam, ami beállítja a hangulatomat, így nincsenek extrém kilengéseim, így párkapcsolatban élni is egyszerűbb. Illetve, ha az ember tisztában van a helyzettel, és a betegségével, könyebben gyakorol önreflexiót.

(Nálam legalábbis ez a helyzet.)