Még lehet esélyem egy kiegyensúlyozott teljes életre?

Párkapcsolat nincs, a barátságok nagyrésze elkopott, ahol meg jelen vagyok ott inkább felnőtt/anyai szerepet töltök be, a családommal ezt nem tudom megosztani, apámat nem igazán érdekelte soha, anyám mindenen is szorong, minden apróságon idegeskedik, ha elmondanám, hogy mi van bennem egyik sem tudna segíteni. Nálunk nem működnek a lelkizések, csak egy példát hadd mondjak: a húgom, egyik egyetemi vizsgája nem sikerült először, én épp akkor otthon voltam, anyám ki volt akadva, sírt, apám csak annyit mondott rá, hogy:,,ne bőgj, megértetted?'', na kb. ez a szituáció írja le legjobban milyen a családom. A húgom kiegyensúlyozottab, mint én, de ő sincs a legjobban lelkileg, dolgozik, elég jól keres, érzelmileg éretlen vagy csak így védi magát nem tudom, de nagyon zárkózott, nem nagyon szoktunk lelkizni. Az egyetlen, aki megnyugtatja a lelkem az a nagyapám, bár ő sem tudja min megyek keresztül, nem akarom az én gondjaimmal terhelni és főleg nem anyagi támogatást kérni tőle.