Lelkisegély vonal: mire számítsak? Tapasztalatok?

Hát... jó kérdés.

Milyen problémád van?

Nekem sajnos rosszak a tapasztalatim velük, de biztos vannak jobbak is! Egyszer mikor hívtam őket, alig mondtam pár mondatot, a vonal másik végén lévő (egy nő) mintha megbolondult volna, kikelt magából, hogy neki is van ám sok baja, meg ő nagyon beteg, daganatos, és tudja, hogy mennyire azt akarják, hogy neki vége legyen, de ő akkorse hal meg, szinte már kiabált, én meg először csak ledöbbenve hallgattam, hogy mi ez. Inkább elbúcsúztam.

A másik alkalommal egy férfi volt, és ráterelte a beszélgetést arra, hogy milyen és mennyi a párommal a sex (még fiatal voltam, és tapasztalatlan, ma már nem hagynám), és hogy ő éjjel-nappal ....ná a nőt, ha lenne neki...

A harmadik nem férfi volt, és nem kelt ki magából. Inkább csendes volt, talán túl csendes is, szerintem miközben beszélt velem, csinált közben mást is. És annyi volt a beszélgetés, hogy ilyeneket mondott halkan, hogy "Igen, van ilyen", "Hát ez előfordul", "Higgye el, másnak is nehéz", érdemlegeset nem mondott, amivel bármii is előbbre segített volna, aztán szólt, hogy mások is várnak a vonalra, és elköszönt.

Úgyhogy nekem nem segítettek, de biztos van olyan is, aki alkalmasabb.

Jobban jársz egy pszichológussal. TB alapon is lehet pszichológushoz menni.

Lelkisegély szolgálatoknál önkéntesek dolgoznak, kapnak egy gyors felkészítést, amin bárki átmegy, aki nem agresszív ott helyben, mivel kevés az ember ilyen helyekre. Nem feltétlenül pszichológusok vagy gondolkodó, empatikus emberek. Leggyakoribb a középkorú vagy idősebb hölgy, akinek tényleg minden baja van, de ő úgy gondolja azzal jót tesz, ha másoknak segíthet. Csak aztán néhány telefonáló nem egy ugyanolyan idős hölgy, akinek minden baja van, hanem valaki, aki tényleg segítségre szorul.

Nekem leírhatod a problémádat, az egész életem egy küzdelem, egyszer azt mondta egy orvos barátom, hogy legalább 10 ember problémája szakadt a nyakamba már újszülött koromtól kezdve. Nagyon beteges voltam, többször meghaltam, visszahoztak, aztán csak majdnem meghaltam, utolsó pillanatba mentettek meg, később bántalmaztak testileg-lelkileg, magamat neveltem fel, nekem kellett eldönteni hogy mi a jó és mi a rossz, mert útmutatást nem kaptam, csak szíjat. Halálos beteg is voltam, itt vagyok... Minden KO után felálltam és újrakezdtem. Ami másnak alap dolog, az nekem csak 3-4 próbálkozás után sikerül.

Elvesztettem a szüleimet, sok kedves barátot, ismerőst... Teljesen magamra maradtam. Rákos is lettem, az utolsókat rúgtam, covid volt, nem akartak megműteni, mert lezártak mindent. Kórház igazgatójának könyörögtem, aki végül megszánt, és utasította a műtétet. Utolsó pillanatban műtöttek meg, neki köszönhetem az életem.

Nehéz volt, de ismét csak felálltam. Írhatnék regényt, hogy min mentem keresztül, de az a lényeg, hogy amíg egészségesek vagyunk, megvan kezünk-lábunk, minden testrészünk, tudunk gondolkodni és cselekedni, addig bármire képesek vagyunk! Én azt tanultam meg, hogy a múlton nem szabad rágódni, mert változtatni úgysem lehet és csak kegyetlen fájdalmat okoz azon rágódni. A jelenben kelll élni, azzal kell foglalkozni és úgy rendezni a dolgokat, hogy a jövő jó legyen. Ha a múlt bántalmain rágódsz, elmegy melletted a jelen és nem lesz jövőd. Ez a legfontosabb, amit szem előtt kell tartani. A múlt elmúlt, benne is van a nevében, és ha csak nem találsz fel te vagy valaki egy időgépet, akkor nem tudsz változtatni semmin, mert elmúlt. A mi lett volna, ha... gondolatoknak sincs értelme, mert ott a feltételes mód. Persze, minden más lett volna, ha... de ott a ha, és ezért teljesen felesleges tovább vinni ezt a szálat.

Ha gondolod, írj nekem, már attól is megkönnyebbülsz, hogy kiadod magadból, ami bánt. Lehet hogy jó tanácsot is tudok adni, segíteni elengedni a múltat, attól függően hogy mi bánt. Legyen szép napod!

Hívd!

Bajod biztosan nem lesz belőle, sőt, csak segíteni fognak tudni!