Hogyan tudnám elfogadni, hogy nem olyan szakon tanulok, amely érdekel?

Közgazdaságtant tanulok egyetemen, még 2,5 év van hátra a képzésemből. Ez egy alapítványi egyetem, így állami támogatás helyett egy olyan ösztöndíj rendszerben tanulunk, ahol ha képzést váltanék akár egyetemen belül, akár azon kívül minden eddig elvégzett félévemért 750.000Forintot kellene fizetnem (eddig 5 féléven vagyon túl, azaz 5*750k).

Amikor ide jelentkeztem még érdekelt ez a szakirány, de hamar rájöttem a képzés alatt, hogy ez mégsem nekem való, és valami mást tanulnék szívesen. Azonban akkor megriadtam az addig felmerült költségektől, illetve mindenki a környezetemben bátorított, hogy ez csak az egyetem eleji félénkség/izgalom és ez idővel jobb lesz. Nos, nem lett jobb. Annyira nem lett jobb, hogy hullámokban jön ki nálam hangulatingadozás, szorongás, depresszió, rossz közérzet.

Ami a problémát jelenti, hogy én mindig egy kifejezetten jó és szorgalmas tanuló voltam, hibátlan emelt érettségik, versenyeredmények. A családom mindig mindenben támogatott, hittek bennem. Most viszont azt érzem hogy szakválasztáskor hoztam egy nagyon rossz döntést (tényleg az égvilágon bármilyen szakot szívesebben csinálnék csak ne közgazdaságtant kelljen tanulnom), elhalasztottam annak a lehetőségét, hogy bármivel foglalkozhassak ami érdekel, és most az egyetem engem büntet azzal, hogy éveken át azt kell tanulnom, ami nem foglalkoztat. Sok évnyi energia, idő megy a kukába (ez egy elemzős közgáz szak, nem egy viszonylag kevesebb energiával teljesíthető marketing szak) és elhalasztott lehetőség azért hogy diploma után berakjam a papírt a kukába mert inkább megyek el szemétszedőnek minthogy egy percig is közgazdász legyek.

Sikerül egyre több szerettemet ellöknöm magamtól, mert a folyamatos bennem lévő feszültséget másokon vezetem le (akármennyire próbálok nem bántani senkit), a párkapcsolatom erre ráment, energiám és élni akarásom 0 lassan 2 éve. És egyre sötétebb gondolatok törnek fel amiknél rá sem ismerek önmagamra. A világ ellen érzett haragom (még ha tudom hogy ez rossz is és igazságtalan) egyre csak növekszik.

Őszintén, mit tehetnék, hogy sikerüljön elfogadnom, megbékélnem azzal, hogy a meghozott döntésem miatt több ezer órányi tanulást és 2,5 évnyi időt bele kell raknom valamibe feleslegesen csak hogy utána neki kezdhessek 24 évesen egy új egyetemnek a nulláról?