Miért kezelik a társadalomban majdnem minden korban az öngyilkosságot egy mélyen elítélendő dolognak?

Elítélik igen, és sajnálják, és küldenék ide oda segítségért...de...ugyanakkor senkit sem fog érdekelni egy idegen ember.

Ha az lesz, akkor elmondják majd, hogy így sajnálom, meg úgy meg jajj szegény....

Ahogy írták előttem: a hátrahagyott szerettei életét teszi csak tönkre. (már ha van neki)

Ja meg vannak a vallásos emberek, ha öngyilkos leszel pokolra kerülsz :)

Mert képmutatóak. Az senkit sem érdekel, ha boldogtalan vagy, a munkád értelmetlen, az ismerőseiddel való kapcsolatod felszínes, hogy minden reggel úgy ébredsz fel, hogy "bár ne ébredtem volna fel".

De véget vetni ennek, ráadásul úgy, hogy te magad döntesz erről, azt "nem szabad" és egyöntetűen hörren fel mindenki ennek hallatára. "Mi az, hogy eleged van a kínlódásból és inkább kiszállnál?! AZT TILOS!!! Szenvedj, "ez az élet!%!!!!"

Segíteni nem fog senki, az életednek nem lesz értelme, a munkád marad a lenézett-alulfizetett semmi (vagy ha valami nagyon jól fizető, akkor cserébe a napi 23 óra rohanás, "mindig legyél elérhető" stílusban, ha hajnali háromkor üvölt rád az ügyfél, akkor is azonnal szaladj elé, ha átvitt értelemben felpofoz, válaszod erre akkor is csak az lehet, hogy "Köszönöm uram, kérhetek még egyet, uram?"

Csak dolgozz, "ezé vagyol!".

Már a gyerekek fejébe is beleverik ezt az óvodai "nevelés" során, de aki esetleg ott megússza az megkapja az iskolában.

Megvan a Thomas a Gőzmozdony című gyereksorozatból(!!!) az a rész, amikor az egyik mozdony depressziós lesz és cserébe a többiek befalazzák az alagútba? Na, már ott kezdődik a nevelés. Szenvedj, titkold a szenvedésed ("mer arra nem kiváncsi senki, kussojjámá"), vágj jó pofát, rejtsd el az érzéseid, jópofizz, szórd a poént és dolgozz. Akkor is, ha épp belehalsz, mert hát "ez az élet!"

Ha érdekelne bárkit is az emberek hogyléte, akkor létezne eutanázia és szabadon dönthetnénk arról, hogy akarjuk-e csinálni ezt tovább, nem kezelné mindenki "betegségnek" a depressziót, amit "ki kell irtani", vagy "gyógyítani" kell lehetőleg Frontinnal meg egyéb szedálós "gyógyszerekkel", csak hogy az amúgy felszínes ismerőseid jobban érezzék magukat, mert ha meghalsz, akkor a végén még szembe kellene nézni, azzal, hogy vannak bajok a világban és sokan szenvednek. "Hát asztat má nekejjen má!"

Mert a többségnek halvány fingja sincs hogy milyen egy kínzó mentális betegség

Persze úgy lehet én is hülyének nézném azt aki lemond az életről

Az emberek buták sok dologhoz, attól hogy látszólag okosak, értenek valamihez.

Fejlett országokban a születést mindenki körbe ugrálja, hol ott alázattal kéne lenni felé, mert az élet csak egy lehetőség.

Én nem néztem le soha azokat akik végeztek magukkal, és nem vittek a magukkal a halálba vétlent(gyereket)

Ha elhiszitek ha nem, ezerféle élethelyzet van, erről most nem nagyon írnék, amikről én tudtam a környezetemben az a kezelhetetlen alkoholizmus, és betegség elől való menekvés, volt még egy kamaszkori szerelem, ami huszonéves kor fölött megtört a felek között, és a srác felakasztotta magát, persze napokig állt a bál közöttük.

Azért nem lehet rájuk haragudni, mert irtózatos bátorság kell ahhoz hogy beváltsák az életüket, amellett hogy az életben már szenvedtek eleget.

Melyikőtök merne leugrani 20 emeletes panelház tetejéről, akár tiszta tudattal, alkohol vagy gyógyszer mellett? Szerintem nem sokan, mert nem kerültetek olyan helyzetbe, amiből nincs visszaút.

"Melyikőtök merne leugrani 20 emeletes panelház tetejéről, akár tiszta tudattal, alkohol vagy gyógyszer mellett? "

Ez nem merés kérdése, hanem életösztöné. Az egyik legősibb, legerősebb ösztön, ami visszatart minden normális embert.

Akiben pedig ez nincs meg, és megteszi, az - nem vétlenül - természetellenesnek, érthetetlennek tűnik a nagy többségnek. Már nem olyan értelemben, hogy ne lehetne megindokolni, de az esetek nagy részében az az indok édeskevés bármilyen mentálisan egészséges ember számára.