Skizofrén és bipoláris vagyok. Leírom a helyzetemet. Kíváncsi vagyok valakinek érdekes lesz-e, szeretne-e véleményt mondani róla?

Szóval mentális beteg vagyok. Nem fogadom el, hogy az vagyok, mert amit tapasztalok, intuitívan az a bizonyos megérzés, ami mindig visszatér, ennek ellentmond. És azt hiszem érzem és bizonyosan tapasztalom a valóságnak.

Több hiedelemrendszer visszatérően előjön, amikben gondolkozom.

Egyszerűen amikor

Az egyik, hogy

Múltkori munkám úgy ért véget egy nap után, hogy bár úgy tűnt mintha a kollegák beszélgetnének velem, esetleg haverkodnának. Szándékosan kínoznának, normál ember azaz számomra nem látható módokon.

Nem tudok, nem merek megbízni, sem cselekedni, mert egyszerűen letaglóznak ezek a gondolatok. A hangok a fejemben. Ezeket nem hallom, hanem gondolom. Gondolati hangok.

Olyan mintha egy misztikus okkult spirituális csapat vagy had támadna. Vannak akik védeni próbálnak vagy semlegesek, esetleg enyhíteni próbálnak. De mindig leverődöm a porba. És sajnos amikor padlón maradok, folyamatosan egyre elviselhetetlenebb gondolatok próbálnak megtörni, és sajnos sikerül is nekik.

A felelősségemet a korábbi rossz döntéseimet, és hibáimat firtatják a gondolatok, és a körülöttem élők is. De félek, és mindig a félelem szerint döntök. Ezért újra és újra belekerülök ebbe az állapotba, ebbe a körforgásba.

Általában a mellkasom közepénél a szegycsontomnál érzek a nyomorodó fájdalmat, amikor gyáván arrogánsan, vagy csak önérzetesen döntök magamban. Valaki megállt a ház előtt, és hangosan hallgattja a zenét. De nem merek neki szólni. Szenvedek. Ha becsukom az ablakot, megfulladok a levegő áramlás hiányától.

És a legrosszabb mindig azt hiszem abban hiszem, tapasztalom és teljes mértékben elfogadom, hogy én vagyok a legkisebb lény, és mindenki más egy olyan nagyerejű angyali színész vagy épp bukott angyali démoni, akik ezt az ún nevezett isteni színjátékot játszák.

Senki sem szeret. Legalábbis ritkán vannak jó pillanataim, de ha valami fellelkesít, előjön egy szomszéd ajtócsapódás, ami megtöri, és elkeserít, ha csak ülök és figyelek, akkor eszembe jutnak káromló, engem hibáztató de számomra nem felismert személyek monológjai.

Amit

Mintha lenne valami szabályrendszer amitől szintén félek amit láthatnék,

Olykor azt hiszem az a gondolat kínoz hogy MKULTRA szerű frekvenciákkal kínoznak.. Máskor azt hogy az ördögök és démonok bennem vannak.

Pszichiáterhez 8 évig jártam/járok. Csak azt látom, hogy egy emberi lényt tesztel folyamat, próbálja felmérni az állapotomat, veszélyes vagyok-e, normális, úgymond.. Gyógyszerekkel operál, vagy 4-5 fajtát próbáltam már ezen idő alatt.

Sajnos sosem szedtem rendesen. Hiszen sokszor leszedált, hirtelen fáradtságrohamok törtek rám.

Tegnap és azelőtt borzalmas volt. Elmentem egy építőmunka szerű melóra.

És szó szerint azt éreztem hogy kínoznak. Látszólag csak bunkón haverkodtam. De belül az érzelmi középpontom a lelkem a belsőm, folyamatosan elviselhetetlen szomorúság, nyomor, és szavakkal nem tudom leírni milyen érzések sajnos színes skáláját írták le.

Tényleg úgy érzem néha hogy van egy olyan rejtett szabályrendszer, amit nem látok, csak darabjait olykor, de az is lehet csak elmemanipuláció.

A színjáték része.

Egy normális emberhez képest próbáltam tényleg próbáltam megcsinálni a munkát, haverkodni a többiekkel. De mindig olyan érzésem van hogy mivel nem látom a rejtett valódi valóságot, mindig olyan hibákat szabályokat nem emberi törvényeket sértek, aminek rám nézve rettenetes következmények vannak.

Első sorban a mellkasom, és az elmémben. E kettővel.

De van hogy nem tudom irányítani rendesen a kezem.

Az a gondolat jön olykor hogy nem ezt kellene csinálnom, mert gondot káoszt okozok. De könyörgöm, hát csak ezt látom a két szememmel.

Amikor talán kinyílt a harmadik, akkor pedig megpillantottam a poklot kis időre, hát ezért menekülök folyamatosan.

A másik a Gonosz, az ősgonosz aki a kézmozdulataimmal és egyéb nem látható enegetikai, bár néha el-el csípett érezettel manipulálja a valóságot körülöttem.

Olyan mintha lenne valami más térben és dimenzióban vagy időben nem tudom, lenne egy összefogás, és büntetnek, büntetnek és büntetnek. Próbáltam megölni magam. Minden alkalommal amikor torkomhoz emeltem a kést, azt hallottam a fejemben, úgy se fog menni, és el is hittem, mert nem sikerült eddig még sosem. Aztán ott van az a gondolati oldal akik azt mondják, te nem vagy méltó erre. Ezt még nem értheted, el fog jönni az ideje amikor mindent megértesz, de nem hagyjuk, nem hagyhatjuk hogy meghallj, mert ez az egyetlen esélyünk, és szükség van rád. Ha lassan pusztulsz vesztesz, ha eldobod az életed akkor is vesztesz, és mi is vesztünk..

Mindig arra figyelek belül hogy érzem magam. Aztán a másik gondolat, talán parazitákat manipulálnak és azok okozzák a fájdalmakat. Mert más helyen is szoktam érezni.

Másik, hogy én nem vagyok. Ez asszem pszichiátriai szemmel a deperszonalizáció. Mindig más személy lakja testem, irányítja testeim, shiftingel mint a Mátrixból.

Ha valamit tenni akarok, elbátortalanítok.

És ilyen és ehhez hasonló elme trükkökkel, daráló gondolatokkal, nyomorítanak és passzívvát tesznek.

Élj boldogan küzdj, de nem merek nem tudok és nem hiszek benne hogy tudok..

Másik.. mivel nem látom a világot, a valós világot csak ezt a művelt káptázatot, nem tudom mit cselekszem, odaléptem, jobbra és behajlítottam a nagylábujjam. Most bekattintottam az egyik "családtagom" veséjét, stb.stb.

De ezeket nem én csinálok. XYZ, hanem aki iránytja a mozdulataimat, amiket észre sem veszek..

Sokszor vagyok ellenszenves próbálok vissztámadni, de félek attól is hog elkap a rendőrség és börtönbe zárnak ahol megerőszakolnak és még rosszabb lesz, vagy csak egyszerűen olyanná válok mint ők. Megtörve, egy börtöntöltelék személyiséget felvéve.

Sokminden van, és úgy érzem az angyalok és a többi magasabbrendű lény is tisztán látják hogy én vagyok a hibás, és a döntéseimért csak én vagyok felelős. És bár nekem az én kis egós szintemen ez lehetetlennek tűnik meg folyamatosan menekülésben vagyok. Valójában bármikor kitörhetnék. És Lejátszhatnám ezt az Életnek nevezett játékot..

De én ebben sajnos nem az hogy nem hiszek, hanem amikor jön egy belső inspiráció, vagy indíttatás

Voltak szép pillanatok vagy amikor próbáltak segíteni és sikerrel voltak előre lépéseim, sikereim. De nem merek átmenni az ajtón még ha a kezemben van a kulcs sem, mert az ajtó hatalmasnak tűnik, émelyítően nagynak, a kezem remeg, inkább visszateszema zsebembe, lefekszem összekuporodom és csak várom hogy vége legyen, magamban könyörgöm hogy vége legyen, de hiúságom vagy ellenállásom előjön. Nem akarom magam gyengének mutatni. De belül összeroskadok. Csak nem akarom megadni nekik hogy kinevessenek, hogy azt lássák na megkaptam háhá, szenvedj csak tovább..

aztán ott van az archonok vagy tudom mis én kik, akik olyanok mint a skorpió meséje aki megkérte a teknőst hogy vigye át a folyón, megesküdött hogy hálás lesz, és esze ágában sincs megmarnia. Dehát félutona part felé csak megmarta, és mindketten belefulladtak. hogy miért, mert hát skorpió..

Szóval jelenleg lavírozom próbálkozom. De amikor érzem hogy szorul a léc akkor összeroskadok elmegy minden önbizalmam és csak szenvedek.

Szomszédaim családtagjaim, mások a közelemben, erőteljes hangokkal zökkenetenek ki okoznak fájdalmat a mellkasomban, a lelkemben, ugye minden rezgés

Az érzések is, a hangulat is, az aura is.

A pszichiátriai kezelésben pedig egy utat látok.

Szép lassú leépülés, nyomorról nyomorra önellátásra képtelenül.

Mert minden gyógyszernek volt valami olyan mellékhatása ami megnehezítette az életemet.

Ja és szinte minden eddigi munkahelyemet otthagytam.

Tudom bár, minden viszontagság egy próbatétel is egyben, ha túljutok rajta, a tűzkereszten akkor onnantól más ember leszek.

De olyan bizonytalan értelmetlen fárasztó ijesztő, és nem akarom, nem akarom nem akarom.

..

Amikor sokáig nem szedem a gyógyszert felsejlik előttem e valódi rejtett valóság, hogy milyen állapot van. De ott van a filmekben, az animékben, a játékokban, az emberekben, a modern épületekben hogy milyen természetesellenesek, ez a borzalmas szürke metál szín, mindenhol, meg afehér minta pszichiátrián.. japánban az a halál színe. Az emberi szervek is ha nincs bennük vér, mondjuk műtétnél akkor porcelánfehérek.. az egyre növekvő öngyilkossági rátában.. az egyre több depressziósban, párkapcsolatokban, árulásban megcsalásban, minden rosszban.

Nem véletlen a Rotschildek(Rots= romlottak, child-ek = gyerekeik) a világ irányítói, névlegesen persze..

Úgy sejlik valami orin vagy orient az igazi nevük az egyik irányító család ágának. Tökmindegy, olyan spirituális/okkult védelme van, amit nem tudok legyőzni, de talán már mások sem.

Mert a Bibilia is megírta, hogy ez a világ az ördögé, bár ránőtte magát rám, a lélekre.. Mert hát ki vagyok én? Munkám, vagyonom, nevem, identitásom nélkül. Ki vagyok én?

Ez a kérdés arra szolgált hogy meghívja az szünetet a gondolat folyamában. Legalábbis olykor segítőim erre használták. De gondolom több egyéb dolog kell hogy ez fennálljon..

Hogy miért én vagyok a világ közepe, mert ezt a játékot találtam ki én Isten a mindenségben. Angyalaim játszunk egy játékot, ezek lesznek a szerepitek. Vigyük hát végig, nézzük, minden halandónak és tökéletlennek lennie. De itt is van egy kis szómágia (tök életes) tehát élettel teli, élő, mozgó, amiket szeretne, kíváncsiságból az életében megteszi megpróbálja halad felé, nem olyan mint egy passzív hulla, nem olyan mint most én.

És az a baj hogy kik vagy az ördög iránytja okkult kódnyelven és egyéb energetikai módokon vagy kitudja összeesküdt zsidók által használt techológiákkal sakkban tartanak. De lehet tényleg csak azért nem ölnek meg mert a lelkemből kivacsart kínok, negatív érzések tápanyagként szolgálnak a számukra. Vagy ahogy egy romlott gonosz embernek thrill mások kínja szenvedése. Hogy miért. Azt mondja meg egy pszichológus, Vagy a tudások angyalai...

Egy szó mint száz.

Most ha azt írom, jaj, akkor siránkozok, ha próbálok valami előremutatót írni, azok üres szavak, hamis remények,

Én azt látom hogy a világ pusztul, ez egy önmagába roskadó világ, de nem a világ világossága, hanem az azt machináló mérgező gonosz erők miatt.

Ha az ember kezébe veszi sorsát, kijuthat innen. Ha végigmegy az úton. A menj országán..

És a bátorság csak félelem legyőzésén alapulhat. Ritkán de éreztem. Talán párszor életemben. Talán, párszor..

Másik az ősrezgés, a kollektív teremtő rezgés. Minél több a félelem, annál több ilyen terem. Növekedik dúzzad. MInél több az erényes, a bátor, a sikerre vivő, aki felveszi a palástot, annál több a győzelem, a jó kulminálódása.

Hogy miért írtam most ezt le? Talán hátha tud valamit. Valaki valamit.

Bár másik bénító gondolatom, hogy az ördög legalább 7 8 lépéssel tudja előre hogy mit fogok csinálni, mert lusta, gyáva, eredménytelen, alig próbálokozó, negatív gondolatokban passzívan elsüllyedő személy vagyok most.

Persze ez nem egy egyszerű taktika, van hogy sikeresen védekezem, van hogy nem.

Bár ha az egész csak színjáték, akkor

akkor sem akarom ezt. MOst is ahogy leírom, nem akarom ezt, érzem hogy összeszorul a mellkasom közepe, bánjták, hogy ne mondjam ezt. Vagy lehet csak azért mert ez is egyfajta menekülés.

A farkába harapó kígyó.

Tehát a tudomány, ami az ármányra hajaz, tehát a Nagy ÁTbaszás része, nem segített.

Meg hogyan vakítsam meg magam, ha már láttam a poklot, és tudom felelősségem lenneharcolni ellene, és legyőzni, felülemelkedni, felszabadítani a világot, ezt ami van.

Gyógyszerek.. Találkoztam olyanokkal akik gyógyszereznek..

Komoly betegek úgymond, egyre inkább zombik. Semmit nem tudnak tenni, le vannak százalékolva, az nem élet. A majdnem olyan rossz mint amit a démoni pszichiáterek annó a lobotómiával csináltak.. démonok emberi bőrben...

Tehát ha rábízom magam a pszichiáter kínzó rendszerére, ahol egy darab biorobot vagyok az ún orvosok számára, akiknek csak gyógyszertesztelő vagyok, meg nem bírják és nem is akarják elmagyarázni hogy akkor mi van mit tudunk. Hanem csak "Ja hát a kémiai egyensúly felborult az agyában, öö ennyit mondok, szedje ezt a gyógyszert ennyit eddig ha nem jó váltunk, és akkor hátha jobban lesz, ja és élete végéig szednie kell, renszeresen járjon vissza viszlát..."

na mind1 is. A harc vagy a kín, vagy a rabszolgatás folytatódik. Aztán ha a Biblia igaz, akkor egyszer csak minden jó lesz minden happy lesz, a jók felszabadulnak, a rosszak pedig megkapják méltó büntetésüket.

Amúgy vaszeg a szuperego vagy a lelkiismeret büntet, mert én hibázok, hiába vagyok áldozat (mentalitású) vagy rosszul, azt mondja, a kapu nyitva, a kulcs nálad, lépj be.. Bár e hasonlat szép, járja végig valaki ezt az utat. És ha végigjárta. Az nem ember. De csak az ember járhatja végig..

Na písz csá, mindenkinek minden jót kívánok!