Ti hogy vettétek rá magatok hogy elmenjetek pszichológushoz?

Én ezzel kapcsolatban a másik oldalról tudok beszámolni:

Sokaknál a nagy/növekvő szenvedésnyomás az, ami átbillenti a "fuu lehet kéne menni" állapotból az "elmegyek" állapotba az illetőt. Ilyenkor belátják azt, hogy egyedül ezt nem tudják megoldani.

A másik gyakori motivátor az ismerősök tapasztalata. Amikor azt látják valakinél, akiben megbíznak, hogy ő jár, megnyugtató tud lenni. Gyakorlatilag normalizálja vele a helyzetet az, aki tapasztalt. Rámutat az ismerős arra, hogy oké pszichológusoz járni (pláne, ha még pozitív is a tapasztalat) - ez szintúgy átbillenthet.

Hasonló helyzet, amikor családtag/barát/kolléga pusholja a témát, és unszolja az embert, hogy menjél, menjél, menjél, jó lesz, kell ez neked (itt direktívebb, rámenősebb a felállás). Az illető pedig beadja a derekát. Másnem azért, hogy hagyják már békén ezzel, inkább elmegy, csak ne kelljen hallgatni.

Van még egy kisebb csoport, aki kételkedik, vagy épp tele van kérdésekkel, bizonytalanságokkal, esetleg tévhitekkel, és elkezd tájékozódni (akár ismerősöknél, akár interneten, akár úgy, hogy "felvilágosítás" miatt felhív egy szakembert) - és ezek az infók azok (más szóval a kételyek és tévhitek eloszlatása), amik végül átbillentik az illetőt.

---

Egyébként valóban, sajnos vannak rossz szakemberek is. De az vesse ránk az első követ, aki ugyanezt nem tapasztalja más szakmák esetében is.

Autószerelőből is van, akihez elviszed a kocsit, kicserél egy csavart, majd elkér érte 150ezer ft-ot.

Van burkoló, akit felhívsz, két hetes késéssel kijön, leveri a vakolatot, majd sosem látod többet.

Orvos, akihez elmész, 5 percet vagy nála, rád sem néz, de már írja a diagnózist meg a receptet, majd tartja a markát, hogy ez 30ezer ft lesz.

A kóklerek sajnos mindenhol ott vannak.

Sajnálattal hallom a rossz tapasztalatot, igen, sajnos az ilyen előfordul.

Viszont amit írtál, abban felfedezni vélek egy rejtőzködő előfeltevést, nevezetesen, hogy "meg kell nyílni". Avagy létezik egy ilyen nyomás/elvárás, hogy ott fel KELL tárulkozni.

Ki mondott ilyet? :)

Alapelv, hogy saját tempóban haladunk.

Egyik oktatóm mesélte anno még az egyetemen, hogy volt olyan ügyfele, aki az első találkozó során leszögezte, hogy nem akar a fotelbe ülni, neki az még túl sok. Majd kinézte magának a szoba sarkában porosodó kis puffot, és oda ült le, kis túlzással a fal felé fordulva.

Az első jónéhány ülés a bizalmi légkör megteremtéséről szólt. Csak semmi sietség. Ez is teljesen rendben van. Ha az ügyfél még úgy érzi, túl sok lenne számára mélyebben megnyílni, akkor ezt a pszichológus el fogja fogadni. Fel van készítve erre, megérti az ilyet. Nem egyszerű kitárulkozni, hisz ezzel voltaképpen sérülékennyé is válunk.

Nyilván segít, ha ezt artikulálja is a kliens, és akkor tudja a szakember is, hogy ne rohanjanak. De egy szó mint száz, tudja ezt is kezelni a pszichológus. Lehet erről is beszélni, ezt is mondani / kérni.

Nyilván csak úgy működik, hogyha önszántadból mész, mert az egész pszichológusdi a változásról szól, márpedig akarata ellenében senki nem fog változni. Akkor fog, ha azonosulni tud ennek a szükségességével, előnyösségével.

A megnyíláshoz nyilván először is szándék kell. Egy nagy levegő, hogy most kilépek a komfortzónámból, mert az nekem előnyömre fog válni, ezt és ezt fogom vele nyerni. Egy rendes pszichológus olyan légkört teremt, hogy a kliens szívesen megnyíljon, még élvezze is a rá irányuló teljes figyelmet. A szakma alapvetése az elfogadás, tehát valójában nincs sebezhetőség, mert a pszichológusnak esze ágában nincs megsebezni, épp ellenkezőleg: arra törekszik, hogy minél inkább biztonságban érezd magad, hiszen csak így tudtok együtt haladni, és eredményt elérni. Az, hogy neked fura viselkedésmódjaid vagy megtapasztalásaid vannak, az számára nem elítélendő, hiszen azt választotta szakmájául, abból él, hogy ilyen embereknek segítsen előbbre jutni. Ha mindenki lelkileg makk egészséges lenne, a pszichológusnak felkopna az álla. Pont mint ahogy a fogorvos is lyukas fogakkal foglalkozik, dehát ő ezt választotta.