Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Engem felelősségre vonhatnak...

Engem felelősségre vonhatnak az alábbi esetben?

Figyelt kérdés

Van egy haverom, ismerősöm, aki sokat panaszkodik. Amikor pedig pl. chaten (facebook, gmail) mondom neki, hogy hagyjon a problémáival, ha csak panaszkodni tud, akkor zsarolni kezd.

A zsarolása abból áll, hogy ha nem hallgatom meg, akkor begyógyszerezi magát (gyógyszert kell szednie egyébként), de előtte leírja levélként, hogy miattam tette (mert azáltal, hogy nem hallgattam meg, elutasítottam, és ezzel szerinte én őt lelkileg bántom, és annak eredménye lenne a begyógyszerezése). Azt mondta, ebből nekem kellemetlenségeim lennének, felelősségre is vonhatnak a levele alapján.


Viszont mindketten felnőtt korúak vagyunk, egyáltalán nem vagyunk rokonok, hanem neten haverkodtunk össze eredetileg.


Viszont azt nagyon nem szeretem, ha ilyen zsarolással próbálkoznak nálam. Ezért úgy döntöttem két-három napja, hogy megszakítottam vele minden kapcsolatot. Persze előtte jeleztem ezt neki, hogy vége a barátságnak, haverságnak a zsarolása miatt...mert ez nem jó senkinek, főleg a zsarolt félnek (nekem).


Ilyenkor terhel engem bármilyen felelősség is?


2011. júl. 3. 16:18
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem terhel emiatt semmilyen felelősség, főleg nem jogilag. Inkább az ilyen idiótákat kéne felelősségre vonni, vagy legalábbis gyógykezelni. Nagyon tisztában lehet a dolgokkal, ha ilyenekkel fenyeget. Pl. azért sem vonnak felelősségre valakit, ha elhagyja a párját, az meg utána öngyilkos lesz, vagy egy olyan tanárt, aki megbuktatja a diákját, és emiatt az megöli magát. Elég durva lenne. A lelki bántalmazás nem azt jelenti, hogy egy félig idegen ember nem hallgat meg minket. Szabadulj meg tőle minél hamarabb, jobban jársz, ha teljesen leépíted. Mellesleg itt te vagy lelki terror alatt tartva, nem pedig ő.
2011. júl. 3. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

"168. § Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."


Ezt én úgy értelmezem, hogy nem. Ugyanis a fenti cselekményt csak szándékosan lehet elkövetni, gondatlanul nem.

Ha biztosra akarsz menni, akkor te vedd fel a kapcsolatot a hatóságokkal, és jelezd, hogy tudomással bírsz arról, hogy XY öngyilkosságra készül. Neki lesz kellemetlen az egész, ha csak a levegőbe beszélt.

2011. júl. 3. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

"172. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."


Ezen is filózom, de ugye itt ne forog fenn közvetlen veszély, csak homályos fenyegetés. Ugyanakkor az elvárt segítség egészen biztosan nem terjed ki arra, hogy eleget tegyél a fenyegetésnek, ha felhívod rá hozzátartozó vagy hatóság figyelmét, akkor megint csak biztosan nem vagy felelős. Jogilag.


A dilemma mindenesetre érdekes, írd meg a zugugyved.blog.hu-ra.

2011. júl. 3. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Sziasztok!


Köszi az összes eddigi hozzászólást!

A 172. § (1) törvény szerintem inkább cserbenhagyásra vonatkozik pl. baleset esetében, vagy olyan helyzetben, amikor már megvan a baj és aki meg tudna, nem segít.


Ez esetben pedig nincs bajban, hanem így akar magához kötni, zsarolva. Ha mégis állna a 172. § (1)-es törény erre az esetre is, akkor innentől kezdve mindenki zsarolhatna mindenkit, így tartva lelki terrorban, nem?


Tényleg köszi a válaszokat. Várok még továbbiakat is, ha van.

2011. júl. 3. 21:56
 5/9 anonim ***** válasza:
Amíg nem te tömöd belé a gyógyszert, az ő felelőssége. Főleg, ha szólsz a családjának, hogy figyeljenek oda rá.
2011. júl. 4. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Nem. Semmiképpen sem. Sem jogi, sem erkölcsi, sem anyagi.


A haverod részéről ezek úgynevezett pszichológiai játszmázások, amibe eddig te úgy látszik, belementél valamiért. Olvass utána a neten a játszmázásnak, a Berne-i játszmáknak! A haverod zsarol (érzelmileg), és a benned általa keltett bűntudattal manipulál, hogy rajtad ragadhasson.


Te nem vagy felelős, még akkor sem, ha történetesen meghal, megrokkan, meghibban, kórházba kerül, ha bármi történik vele. Felnőtt ember, te is - a te döntésed, hogy nem akarod tovább ezt a barátságot, neki pedig ezt tudomásul kell vennie és el kell fogadnia.


Azt tanácsolom, hogy további problémád akad ezzel, akkor fordulj a szüleidhez vagy valamelyik tanárodhoz, esetlege gy pszichológushoz (iskolapszichológus is kiváló). Néhány beszélgetés után megkönnyebbülsz és lekerül a válladról az a súly, ami nem a tied, de rád kényszerítették (a haverod). Ugyanis az nehéz teher, hogy valaki belőlünk akar élni és úgy akar ránk akaszkodni, mintha ő maga tehetetlen hisztis kisgyerek volna, mi pedig a megmentő-gondoskodó szülei.


Le kell tenni az ilyen terhet. Sok sikert!

2011. júl. 4. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Ja, még valami, ami fontos lehet: az állandó panaszkodás leszívja a másik ember lelki tartalékait. Hamar kimerült és depressziós lesz tőle. Ezért is érdemes az ilyen kapcsolatokat megszűntetni.
2011. júl. 4. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm az újabb válaszokat!

Ezeknek fényében már magam is sokkal nyugodtabb vagyok, sőt!


Kedves 21:21-kor író!

Komolyan, köszi neked is az információt és tanácsodat!

Annyira igaz a helyzetre mindaz, amit írtál. Nagyon átlátod. Már nem iskolások vagyunk. Dolgozom, így igazából nincs iskolai pszichológus vagy hasonló, ahol ezt a terhet letehetném. De már elindultam a javulás útján, úgy érzem, bár még nagyon rögös az út. Keresem a megoldásokat, hogyan is lehet ezt a terhet, és dolgokat valóban letenni...mert az elmúlt időben mindent belém zúdított mint egy szemetesbe, majd jött a lelki zsarolás, játszmák.


Egyébként tegnapelőtt megkeresett telefonon, kérte, hogy beszéljünk. Én (helye!) belementem, mert a telefonban normálisnak tűnt. Bár tudhattam volna, hogy amikor már számára is egyértelműbb, hogy valóban megszakítom vele a kommunikációt, akkor hirtelen érdekes módon tud normálisan is beszélni, viszonyulni.

Így újra beszéltünk chaten.

Viszont 30 perc után éreztem azt, hogy "lemereültem", ugyanis az volt a fő témája, hogy ő mennyire megbánta azt, amit legutóbb mondott, ahogy viselkedett velem szemben, és hogy ő ezért bocsánatot is kér stb. De 20 percig részletezte ezt, viszont semmi értelmét nem láttam, hiszen csak ismételgette sajnálkozva, stb. ami nagyon le is húzott lelki "energiát" tekintve.


Amikor jeleztem neki, hogy nincs erre szükség, csak máskor is gondoljon erre, amit most ismételget mielőtt mást is ugyanolyan helyztebe hozna mint engem legutóbb.

Erre ő felkapta a vizet újra, hogy ő megbánta, bocsánatot kér és én az elfogadás helyett csak belerúgok...és folytatta igazából a szokásos szövegét.


Tudom, most én hibáztam, hogy belementem ebbe a beszélgetésbe. De így olvasva a te válaszodat, illetve átgondolva a vele való baráti(?) kapcsolatot, már egyértelmű számomra is, hogy ő nem tud meglenni játszmák nélkül. Ő valóban az a típus aki másokra tapad, és másokból él. Aki pedig nem hagyja magát, vagy legalább ő ezt érzi, akkor jön a zsarolás, manipulálás...vagyis a játszma.


Most már tudom, miről is szólt ez a haverság, és hogy ez nekem nemcsak nem jó, de saját dolgaimban, életemben is akadályoz - hiszen rám volt tapadva mint egy bélyeg, és belőlem akart élni, eddig sikerült is neki. Azt is tudom most már, hogy én ezt a kapcsolatot nem akarom és ez miatt semmilyen felelősség nem terhel, bármit is tenne, mondana. Így a tegnapi nap ezt le is zártam! Most már nem dőlök be a "beszéljük meg" mesének sem.


Tényleg köszönöm a válaszokat!

2011. júl. 6. 02:10
 9/9 A kérdező kommentje:
Bocs az elgépelések és központozási hibák miatt, csak most már nagyon fáradt vagyok, így sokszor tévesztettem is. Remélem, azért teljesen érthető a helyzet. :)
2011. júl. 6. 02:13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!