Valami megváltozott bennem. Egyszerűen nem vagyok képes elviselni az egyedül létet. El lehet így viselni engem? Meg fog ez változni?

Régen nem volt gond. Egyedül jártam a világot. Egyedül mentem ki fél évre csere diáknak egy idegen országba. De most azt sem bírom elviselni, ha párom egy hétig nem jön haza.

Egy hétre páromat a munkája 100 km-rel arrébb szólította és ekkor jött a nagyon durva változás. El ment az étvágyam, szorongtam, hányingerem volt és állandó sírógörcsök törtek rám és remegtem minden tagomban. Szegénykém nem is mert felhívni telefonon, mert a második nap után már nem bírta elviselni ahogyan beszélek vele. Egy hisztérika lettem.

Annyira szégyellem magam és nagyon sajnálom, hogy ilyen vagyok, de képtelen vagyok már az egyedül létre. Sajnos nincsenek barátaim, csak jó ismerőseim, de ők soha nem érnek rá találkozni, így csak párom van nekem egyedül. De így volt ez mindig is. Már lassan 6 éve vagyunk együtt, de most elérkezett egy pont, ahol képtelen vagyok nélküle létezni. Engem nem zavar, ha egyedül elmegy szórakozni, nem zavar, ha sokáig dolgozik, csak tudjam, hogy még az nap haza jön. Mivel egy hétig nem jött haza én kiborultam teljesen. De miért? És fog ez változni? Vagy együtt lehet velem így élni? Még azt sem tudom én együtt tudok-e így magammal élni.

Nagyon fáj, hogy elvesztettem valahol a függetlenségemet.

De más gond nincs velem (remélem). Dolgos vagyok, vezetem a háztartást, ellátom a párom, szeretem nagyon, ezt mindig mondom és ki is mutatom neki.