Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogyan vessek véget a már...

Hogyan vessek véget a már létező érdekbarátságoknak? És hogyan ne sétáljak bele újabb érdekbarátságba? Hogyan vessek véget a balekságomnak? Már az öngyilkosság gondolatáig is eljutottam ez miatt.

Figyelt kérdés

A mostani helyzetem, ami miatt kiírom ezt a kérdést, a következő:

részemről van baráti kötődés többek között egy konkrét személyhez. Vagyis ugye én barátságnak gondoltam mindvégig ezt a kapcsolatot, mert folyamatosan olyan nagyszerűen vett/vesz balekra, hogy csak utólag szidtam / szidom magam.

De visszatekintve észrevettem egy mintát a viselkedésében, és más ÉRDEKbarátéban is:


1) Ha valamire szüksége van, akkor ő keres, kedves, beszélgetünk (vagyis leereszkedik a szintemre), de itt is nagyrészt az ő dolgairól inkább.

2) nagyon kedvesen, bájosan szívességet kér, de azt sem egyszerre zúdítja rám, hanem lépésenként, és azért se veszem észre, hogy ő végül is egy saját feladatát oldatta meg velem pl.

3) Miután megkapta, amit akar, legyen az beszélgetés, vagy szívesség, segítség, még méltat néhány szóra, de jelzi, hogy jaj neki sok teendője van még, de "MAJD BESZÉLÜNK MÉG".

4) Szépen "eltűnik", nem keres, ha keresem, pattint. Innen tudom, hogy éppen minden rendben van nála, nem kell segítség.

5) Beváltja a korábban tett "Majd beszélünk még" ígéretét, és újra megkeres kedvesen...és innen indul újra az, hogy azért keresett, mert segítség kell neki.


A kérdésem azokra az esetekre vonatkozik, amikor részemről barátság alakult ki, vagyis megbíztam az adott személyben, és kötődök is hozzá. Ugyanis ilyen esetekben egyszerűen nem bírok nemet mondani, mert elhiteti velem, hogy barátok vagyunk, közben meg csak újra kihasznál.


Hogyan szüntessem meg ezt az érzelmi baráti kötődést, amivel ő visszaél???


Továbbá hogyan kerüljem el azt, hogy újabb ÉRDEKbarátságok kötődjenek?

Legyek mindenkivel gyanakvó (az már paranoia lenne)? Teszteljek mindenkit? Vagy mi a francot tegyek?



Legutóbbi konkrét kihasználási eset:

szépen lépésenként leszerveztette velem egy külföldi útját (itthonról emailben elintéztem neki a repülőjegy, szállás, taxi stb rendelését angolul), majd kiutazása előtt 5 nappal már fel sem vette a telefont, amikor hívtam. A kiutazási napja előtt annyit írt SMS-ben, hogy már a külföldi útra akar ráhangolódni, azért nem foglalkozik itthoni dolgokkal. DE egy másik közös ismerőssel továbbra is napi szinten Skype-olt pl.


Majd kiutazott pár napja, és annyira nem méltat, hogy egy SMS-ben megírja, hogy megérkezett rendesen.


Én az ilyen szintű kihasználásokon már annyira kibuktam, hogy felnőttként sírok a tehetetlenség dühétől, és legszívesebben jól bemosnék az ilyennek.


Már azt hiszem, egyedül bennem van a hiba, hogy megbízom az emberekben...akik közül sokan visszaélnek ezzel.


Mit tegyek ilyenkor? Hogy szüntessem meg azt a ragaszkodást részemről, amit kihasználva újra és újra balekra vesz(nek?)


Ez miatt már nem egyszer az is megfordult a fejemben, hogy ennél már a halál is jobb, mint a balek létem...


25+/N

Már felnőttként


2011. dec. 10. 12:44
 1/4 anonim ***** válasza:

Én úgy gondolom lehet hogy eljött az idő amikor eljött az idő, hogy megtanulj nemet is mondani.

Mindenféleképpen lépned kéne ez ügyben.

Férfi vagy nő ez az érdek barát?

2011. dec. 10. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Az, akinek a viselkedését konkrétan le is írtam mint egyik konkrét példát, az nő.
2011. dec. 10. 13:11
 3/4 A kérdező kommentje:
Nem tudom, mennyire számít az, hogy most az ÉRDEKbarát nő vagy férfi? Mert van mindkettőből....
2011. dec. 10. 13:12
 4/4 anonim ***** válasza:

Szerintem érdemes volna evvel a problémával pszichológushoz fordulnod. Pláne miután úgy érzed mindenki ilyen, és ez lassan az öngyilkosságba kerget.


Az embereket tudni kell valahogy ösztönösen a helyükön kezelni. Tehát, aki ennyire megsértett, kihasznált, azt élből kukázni, és avval foglalkozni, aki többre érdemes. Még, ha az ember nincs is tele őszinte, igaz kebelbarátokkal, akkor is ki lehet alakítani olyan kapcsolatokat, hogy senki se érezze kihasználva magát. Te is mondasz nemet, te is akkor segítesz, ha akarsz, megpróbáljátok inkább jól érezni magatokat együtt, mint szívességeket kérni/végrehajtani.

2011. dec. 10. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!