Van köztetek beilleszkedési zavarral küzdő, antiszoc ember? Ha igen, mitől alakult ki bennetek ez a viselkedés? Hogy lehet ebből meggyógyulni?

Ha nagyon az elején akarom kezdeni, azt mondhatom, már a bölcsiben kialakult, 37 évvel ezelőtt, ugyanis azt hiszem legelőször ott ment el a kedvem a közösségtől, most ezt nem részletezem, mert nem írhatok ide regényt.

Aztán sokáig otthon maradtam, egyke gyerekként.6 éves koromig gyakorlatilag nem láttam mást, csak anyámat, meg nagyanyámat és ezt szoktam meg.Közben beteg is lettem sok időt töltöttem kórházban.Ez megint rátett egy lapáttal.Ebben az életkorban tanulná meg a gyerek a beilleszkedést, ekkor kellett volna megszoknom a közösségi életet.Helyette szenvedtem és otthon unatkoztam anyám nyakán.Persze ezek után az oviban sem akartam megmaradni.Olyanok voltak számomra a gyerekek, mint a marslakók és azt hiszem én is olyan voltam nekik...

A suli szintén nehezen indult, de hosszú évek alatt végül kicsit feloldódtam, de sosem éreztem magam igazán otthon a világban, sosem tudtam, hányadán állok az emberekkel, hol a helyem...Máig ilyen vagyok.Most újra begubózva, magamnak valóan élek már évek óta.Voltak melóhelyeim,furcsa volt...Néha úgy éreztem, kedvelnek, máskor totál kívülállónak, kirekesztettnek éreztem magam."röviden" ezek miatt az élmények, érzések miatt nem vagyok egy társasági lény.Csalódtam is sok emberben.Tudom, hogy muszáj valamennyire tartanom velük a kapcsolatot, de szinte senki nincs, akinek igazán vágynék a társaságára.Nem érzem jól magam "odakint":(

Most próbálok ebből kilábalni.

Szerintem csak úgy érzi az ember, hogy nem szeretik.És ezt a többiek megérzik, és emiatt nem közelednek aztán ők sem.

Érzik a bizalmatlanságod.

Bátorsággal és szeretettel lehet belőle kigyógyulni.

Én is nagyon anti szocc vagyok. most nagyon foglakoztat ez a téma. egész napokat képes vagyok magányosan eltölteni. sokszor szeretem, de tudom, hogy ez így nincs rendben, mert ócska meg sokszor unom is. Régebb ha voltak is barátaim, kitaláltam, hogy miért távolodjak el tőlük(valamilyen para). Az én esetemben sok oka van. de idővel igyekszem ezeket mint elhárítani. pl. idealizálom az embereket, így kissebbségi komplexusom van sok ember előtt. bár csak a hozzáállásomon kellene változtassak. gyakran megfigyelem, hogy "kisebbségi" emberek is mennyire felszabadultak mások körében és kellemesebb a kisugárzásuk, jobban elfogadják őket. nálam így van. gyakran érzem azt, hogy utálnak, de rájöttem, hogy csak én érzem ezt. olykor megmerészelek körbenézni, finoman érdeklődni, hogy jogos volt a félelmem. persze az őszinte választ próbálom feltárni.

nálam nagy hátrány, hogy emberi kapcsolatok folyton sokszor butává és belátástalanná válok, mert alaptalanul rinyálok, és nem veszem észre, hogy okot adtam egy adott konfliktusra, így bután besértődök, így okot adva a másiknak az utálatra.

szerintem ez az "úgy érzem utálnak" szöveg nyavalygás, és ha nem is terveztek "hadi szövetséget ellened" , akkor is jogos lehet ez az érzés benned és valamilyen szinten tényleg igazad van és utálhatnak, még akkor is ha nem mondják. Pl. azért érzel így mert..esetleg több odaadást vársz el. de mindennek megvan az ára. sokakhoz ha passzív vagy, vagy fárasztó/undók, akkor ne várj el nagyobb lelkesedést, vagy több tiszteletet.

szerintem az ember vegye észre mondjuk azt, hogy más emberek mit tesznek kapcsolatok fenntartásért, és vegyék észre maguk, választ kapnak az elképzelt "utálatra".