Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Úgy érzem kezdek megbolondulni...

Úgy érzem kezdek megbolondulni. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
Nincsen különösebb problémám az élettel, szóval van fedél a fejem felett, van ételem, van egy szerető barátom, de az utóbbi időben egyre több furcsa dolog történik velem, és nem tudom, hogy mit tehetnék ellenük. Az első és legfontosabb, hogy sorra vesztek el mindent, és minden kimegy a fejemből. Már félek kimenni az utcára, mert múltnap például simán kisétáltam volna az egyik boltból úgy, hogy nem fizettem ki a ruhát, ami a kezemben volt, és amit felpróbáltam. Elvesztettem a tárcámat, elhagytam a telefonomat, és nem tudom, hogy a pénzem egy részét hova tettem. Azon kapom magam sokszor napközben, hogy nem tudom, mit csináltam percekig. Ülök előadáson, és egyszerűen, mint aki kikapcsolt, és egyszer csak mintha felébrednék, és nem is tudom, hogy mit csinálok percekig. Előfordult nem egyszer, hogy nem tudtam felkelni reggel, mert nem tudtam megmozdítani a kezemet, sem a lábamat, és nem kaptam levegőt. Szobatársam már majdnem hívta a mentőket, mert csak azt látta, hogy próbálok levegőt venni, de nem tudok, és hiába szólongat, nem reagálok. Sokszor amikor szeretkezek, akkor meg nem tudom, hol vagyok, vagy azt hiszem, hogy egy teljesen más szituációban vagyok, és el is kezdem "eljátszani". Múltkor például azt hittem, hogy matekvizsgán vagyok, és elkezdtem mondani szeretkezés közben az egyik matek tétel bizonyítását. És ő szólt, hogy édes mi van veled? Néha napközben is meg kell állnom, hogy végiggondoljam, hogy hol vagyok. A kollégiumban, iskolában, utcán vagy otthon. És ilyenkor tényleg nem tudom eldönteni, hogy miért vagyok ott, ahol vagyok. Már azon gondolkodom, hogy nem megyek ki egyedül az utcára. Mit csináljak? Simán pihenjek többet? Vagy mi lehet a megoldás? És egyre jobban magamra haragítom a szüleimet is, mert tényleg már nem egy dolgot hagytam el (amit ugye ők fizetnek), meg az egész hercehurca. És a barátom hibáztatják, hogy miatta lettem ilyen szerintük szétszórt. De ez már több annál. Mert akkor csak a cuccaimat hagynám el, de tényleg olyan néha, mintha nem is én élném az életem. Nekik már el sem merem mondani, hogy mik történnek velem. Kihez fordulhatnék? Vagy csak én fújom fel ezt az egészet? Csak félek, mert a nővéremnél is így kezdődött a pszichiátriai betegsége. Most pedig már gyógyszereken él. Mit csináljak? Próbáljak vele beszélgetni? Vagy hagyjak időt magamnak, hátha elmúlnak ezek a furcsaságok?
2009. okt. 7. 18:34
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
90%
Van remény még, mert még képes vagy elég összefüggően fogalmazni. Hagyjál még időt magadnak szerintem.
2009. okt. 7. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem beszélj a nővéreddel. Ha a tünetek hátráltatják a mindennapi életedet akkor orvoshoz kell fordulnod. Mivel a testvérednek van egy pszichés betegsége nem kizárt, hogy nálad is kialakulóban van. Sajnos van amit a génjeinkben hordozunk. Kivizsgálni mindenképpen érdemes, legfeljebb azt mondják, hogy pihenj többet. Szorítok, hogy csak ennyi legyen.
2009. okt. 7. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

Szia! Szerintem az egyik lehetőség, hogy túl vagy terhelve,sokat stresszelsz pl. nem alszol eleget, de túl sokat tanulsz, nagyon kizsigerelted szervezeted, ilyesmi..

Akkor elég lenne lassítanod a tempón és egy jó nagyot pihenni.

A másik lehetőség, hogy tényleg van valami pszichikai vagy akár fizikai bajod, ha ez tartósan így marad, vagy rosszabbodik, akkor én a helyedben elmennék orvoshoz vagy pszichológushoz.. és kivizsgáltatnám magamat.

Tényleg furcsa amiket leírsz..

2009. okt. 7. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
80%
lehet hogy túlságosan kimerült vagy. pihenj többet. nem stresszes az életed? ezis lehet a gond. rengeteg minden. de szerintem ez is jó ötlet hogy beszélj a nővéreddel. majd írd meg légyszives hogy mi lett veled:)
2009. okt. 7. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
Azonnal menj orvoshoz!!!!!!!!Ez súlyos betegség előtünete is lehet,ez nem szétszórtság amit te írsz!Azokra meg ne hallgass akik csak annyit tudnak kinyögni hogy "pihenj többet"!Ez nem normális dolog amiket írsz,ha nem kezelnek elfajulhat ez a dolog,és írtad hogy már így is milyen kellemetlen meg rossz ez az egész!Figyelj,szerintem ne várd meg míg nagyobb baj nem történik!!!Ne másra fogs ezt a dolgot,ez betegség,akinek ilyen szinten kimarad az emlékezete,ott baj van!!!Dokihoz menj még ma vagy holnap!!!Vedd komolyan ezt a dolgot,ez nem csak úgy van,ilyen csak úgy nem történik senkivel!!!
2009. okt. 8. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
69%
Így elsőre a skizofrénia jut az eszembe arról amiket írsz, ugye mikor vki tudathasadásos állapotban van. Amikor az egyik énje uralkodik, akkor a másiknak (már ha jobb esetben csak 2 van) általában fogalma sincs arról h mi történik, és mikor bekapcsolódik a történésekbe, nem is érti h hol van mit csinál. Persze előfordulhat h nem erről van szó..nem akarlak ijesztgetni. De mindenképp menj el orvoshoz. (!)
2009. okt. 8. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

utolsó hozzászóló főleg ne akarjon ijesztgetni senkit, m még a skizofrénia jelentésével sincs tisztában


én is javaslom viszont, hogy mnej el orvoshoz, főleg, ha a családodban van már hasonló eset, minél előbb, annál jobb

2009. okt. 9. 01:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Azonnal orvoshoz! Ki kell zárni nincs-e agykárosodás (daganat, vérzés pl.) és időben kell ezt kizárni.
2009. okt. 10. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
szimplán narkolepszia: alvás-ébrenlét zavar, nézz utána
2010. okt. 4. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Szia Kérdező!

Eltelt jópár év.

Én mégis kíváncsi lennék, mi lett veled azóta?

nov. 19. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!