Van két visszatérő álmom, az egyik jó, a másik pedig rossz. Jelentenek valamit, vagy mi okozhatja ezeket az álmokat? Sajnos nem igazán tudok kihez fordulni és nagyon érdekelne hogy mások mit gondolnak róla.15/L Bővebben lent. (Bocsi a kisregényért)

Kezdjük a jóval: van hogy heti 3-4 alkalommal ezt álmodom. Egy havas tisztáson kelek föl, egy fenyőerdő mellett, a távolban pedig havas hegycsúcsokat látok. Iszonyatosan fúj a szél, de valamiért csak egészen picit fázom. Egy ideig nem kelek fel, csak az erdőbe bámulok, aztán farkas vonyítást hallok, aztán pedig egyre több ütemes "dobogást". Úgy érzem, hogy mennem kell, mire fölkelek és ekkor tudatosul bennem, hogy nem ember, hanem farkas vagyok. Aztán bevetem magam az erdőbe és fogalmam sincs, hogy merre megyek, csak érzem, hogy mennem kell és hogy jó felé megyek. Rohanok és konkrétan érzem az erdőt: a gyanta illatot, a hideg havat magam alatt, a szelet és valami más furcsa, de kellemes szagot. Magam mellett egyre több szürkés és barnás árnyat veszek észre, amik egyre közelebb jönnek. Egyre többen vagyunk és egyszer csak azon kapom magam, hogy még vagy tíz másik farkassal együtt futok és nekik van az a megnyugtató szaguk. A végén már olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy összesúrlódik a vállunk, meg bökdössük és óvatosan lökdössük egymást. És konkrétan ennyi az álom, hogy futunk, rohanunk az erdőben és a helyszín mindig ugyan az. A fenyőerdő, 30 centis hó, és van három nagyobb szikla, amin át kell ugarunk és még egy befagyott kis patakszerűségen is átmegyünk. Aztán lassítani kezdünk és érzem hogy mindjárt ott vagyunk, fogalmam sincs hogy hol, de tudom hogy ott kell lennünk. A probléma az, hogy hirtelen fölébredek, még mielőtt megtudnám hova is megyünk. Van hogy ébredés után vagy egy fél óráig csak fekszek és pislogok, mire rendesen magamhoz térek és felfogom, hogy a szobámban vagyok... Annyira valódinak tűnik, hogy képes vagyok felidézni az illatokat, az útvonalat, sőt még a mellettem futó másik két farkas külsejét is és néha ráz a hideg, érzem a jeges szélfuvallatokat, pedig a szobában hőség van!!!! És mikor tudatosul bennem hogy itthon vagyok, akkor úgy érzem mintha megfosztottak volna valamitől és már alig várom, hogy megint ezt álmodjam! Ez normális?

A másik álom pedig hogy a húgommal (14) keresünk valamit egy kis fás liget szerűségben, de ébredés után soha nem emlékszem rá hogy mit. Sétálunk egy tó mellett, ahol van egy sziget, közel a parthoz. A húgomnak az az ötlete hogy nézzünk szét ott is, mire én beleegyezek, pedig a pici szigeten konkrétan csak egy odva fűzfa szerűség van és ketten is épphogy elférünk rajta. A partról átugrunk egy nagyobbacska sziklára, onnan pedig a kis szigetecskére. Átnézzük a fát, ahol természetesen semmi sincs. Aztán vissza akarunk menni. A húgom megy előre. Átugrik a sziklára, onnan a partra, minden simán megy. Bennem pedig megjelenik valami félelem érzet, de nem tudom miért. Átugrok a sziklára, ott pedig ácsorgok egy darabig, mert tudom hogy mi fog történni. Tudom, hogy most majd megpróbálok átugrani a partra, és mikor már majdnem leérkeznék és megnyugodnék, valami megfogja a bokám és leránt a mélybe. És ez most hülyén fog hangzani, de pontosan tudom hogy mi fog lerántani: egy sellő. De nem olyan mint a kishableány, hanem ilyen ronda, "zombiképű" sellő, nagy karmokkal és hatalmas hajzuhataggal. Tudom, hogy ez fog történni, de én mégis megpróbálok átugrani a partra. Tényleg majdnem sikerül és már meg is nyugodtam, amikor BUMM! Érzem a nyálkás, hideg kezet a bokámra fonódni, ami erőteljesen leránt a hideg vízbe. Bepánikolok, veszek egy nagy levegőt és egyből lehunyom a szemem és szorosan összezárom. Érzem, ahogy egyre lentebb húz iszonyatosan gyorsan, majd elenged én pedig süllyedek egy picit, a sellő pedig érzem hogy ott van előttem. Nem merem kinyitni a szemem, de a sziluettjét még így is simán ki tudom venni. A hosszú haja körülötte lebeg a zöldes vízben, a szeme olyan mintha olyan hályog lenne rajta, mint a vak embereknek, a bőre ilyen halvány mocsár-zöld, és hegyes fogai vannak, amik mintha rothadnának. Az arcunk egy magasságba kerül, és érzem hogy centiméterekre van tőlem a rusnya feje, mikor egyszer csak konkrétan rám ordít. Olyan mint azok a hülye ijesztgetős linkek, amikor megnyitod és egy új lapon felbukkan valami zombi szerűség és a hangszóróból elkezd bömbölni az a vérfagyasztó ordítás. Na pontosan olyan érzés és a hangja is olyan. És abban a pillanatban felkelek, iszonyatosan melegem van és a szívem pedig eszeveszettül ver. Hiába tudom hogy csak egy álom, ébredés után komolyan a sírás kerülget! És mindig ez van, hogy a húgom simán átjut oda-vissza és ott vár rám a parton, bennem pedig ott van a szorongás, aztán megpróbálok átugrani és egyből érzem a kezet a bokámon... Barátnőmnek elmeséltem, ő pedig azt mondta, hogy lehet a húgommal való kapcsolatom miatt van ez, amit kétlek. Jól kijövünk egymással, ha össze is veszünk, tíz perc múlva szent a béke. Lehet ahhoz valami köze, hogy úgy érzem hogy a szüleink őt jobban szeretik? Amúgy is vékonyabb nálam, meg a suliban is jobban teljesít. Több barátja van mint nekem és gyakrabban is jár el itthonról, amit nekem anyám mindig szóvá tesz, hogy nekem is gyakrabban kéne kimozdulnom itthonról. Szerintetek?