Érdemes még tovább élnem?

Épp a kérdéseddel bizonyítod, hogy igenis érdekel, hiszen rosszul érzed magad, amiért nem "tudsz" úgy élni, ahogy mások.

Először is el kéne fogadnod magad olyannak, amilyen vagy, és nem arra vágyni, amilyenek mások. Erre pont alkalmas a lázadós-dacolós fiatal korod :)

Ne törődj a szerelemmel, társasági élettel, tanulással, csak gondold végig hogy van-e valami, amit szeretsz csinálni, és tedd azt. Valami testi (étel, mozgás, szex) vagy lelki (művészetek, popkultúra) élvezet biztos van, ami jól esik.

Nekem is eltartott pár évig, amíg kialakítottam mostani személyiségemet, szóval ne add fel. Majd egyszer meghalunk, de addig is élvezd a hátralévő éveket.

hidd el nem jó az öngyilkossági gondolattal kacérkodni!!

Én sokkal rosszabb élethelyzetben voltam mindig is mint te. Sok kudarc ért, gyerekként vert apám folyamatosan, meg is égetett. Iskolában folyamatosan megaláztak, bántottak. Én is magamat vagdostam, csikket égettem a kezemen. De nem süllyedtem ilyen mélyre mint TE! Egyszerűen fogtam magam leporoltam, felkerestem egy pszichiátert két éve. Adott többféle gyógyszert és pszichológushoz is elküldött. Amióta terápiában vagyok mintha kicseréltek volna. Nekem lenne is okom az önsajnálatra meg mások hibáztatására de helyette inkább magamban keresem a hibát és bátran kérek segítséget és pszichológussal próbáljuk egyberakni a gyerekkoromban elcseszett személyiségemet!

Körülbelül öt éve volt már öngyilkossági kísérletem. Bevettem több doboz gyógyszert (nem írom le milyet nem adok tippet) kihívták a mentőt hozzám, félkómában voltam. A legközelebbi emlékem az volt hogy kórházban vagyok. Ott mondták hogy kimosták a gyomromat, rohammentővel vittek kórházba, aláírattak nyilatakozatot h. többször nem leszek öngyilkos stb.. Bekerültem egy hétre pszichiátriára, gyógyszerekkel tömtek és mondták nem éri meg eldobni az életem mert értékes ember vagyok!

Mostani pszichológusom egy kicsit ezoteriás beállítottságú és szokott ajánlani könyveket. Ha érdekel pár akkor írj rám leírom a címüket

Hidd el nem érdemes belesüllyedni az önsajnáltatásba mert nekem és akiket megismertem pszichiátrián sokkal nehezebb sors jutott mint neked!! Nekem lenne okom panaszkodni de nem csinálom mert attól nem fogok előbbre jutni, tovább kell menni még ha néha úgy érzem is hogy nem tudok akkor is lökdösöm magam

Sok erőt és energiát kívánok neked a felépüléshez

Mintha én írtam volna ki a kérdést.. Épp ma délelőtt volt, hogy sikerült rávennem magam hogy kimenjek a bankba tandíjat fizetni, itt van kb. 1 km-re de nem voltam végül képes, leültem egy padra, sírtam egy órát és hazajöttem. Nálam ez már évek óta tart, étkezési zavaraim vannak, most épp 45 kiló vagyok a nálam megszokott 49 helyett, aludni sem tudok..szerintem sosem leszek boldog és utálom, utálom ezt az életet. Régen nem így volt, de most teljesen elvesztettem a fonalat.

Ne haragudj hogy semmi normálisat nem írok, csak siratom magam, de nem bírom tovább.

Szerintem menj el egy pszichológushoz!!

Én amúgy 23 lettem márciusban, egy éve nem szexeltem és nem is tudok szóba állni fiúkkal, a bevásárlóközpontban is inkább kivárok egy hosszú sort nőnemű eladónál, mintsem a fiúnál fizessek, ahol várakozni sem kellene.

Sz.r.. Hátha egyszer képesek leszünk az életre mi is, ne add fel.