Sgítsetek, úgy érzem, újból orvosra van szükségem. Hogy adagoljam be a szüleimnek, vagy egyáltalán hogy álljak ehhez a dologhoz, hogy ne fulladjon ismét kudarcba?

Sziasztok! 16 és fél éves tinédzser fiú vagyok.

Régóta küzdök mentális zavarokkal, ennek nagyon hosszú története van. Már gyermekkoromban is mutatkozott, amikor nem mertem bemenni a nagy csoportba az óvodában, mert én még kis csoportos voltam, és féltem, hogy a tőlem nagyobbak kikezdenek. Azóta az évek alatt ez nagyon "szépen" és meglehetősen erős mértékben elburjánzott.

Olyannyira, hogy tavaly nyáron fordultam először a szüleimhez azzal, hogy baj van, és keressünk egy pszichológust, mert nem bírom tovább. Már azon a nyáron olyan mértékű volt a szorongásom, hogy nem volt a napnak olyan pillanata, hogy nyugodt lettem volna. Sőt, a nyugodt szintet már évek óta meg sem tudom közelíteni. Minden nap gyomorgörccsel keltem, és nem azért, mert teleettem magam előző nap, ha értitek. És bizony egész nap fennt maradt az érzés, volt mikor felerősödött, volt, mikor alább hagyott, de teljesen soha nem szűnt meg. Gyomorgörcs, gondolkodási nehézség, levertség, aki hasonló problémával küzd, tudja, miről beszélek. Nyáron még voltak olyan dolgaim is, hogy nem tudtam megkülönböztetni a valóságot az álomtól, valamint kínzó gondolatok is befurakodtak a tudatomba, és nem eresztettek, később, mint rájöttem, ezeket kényszergondolatoknak nevezik. Némi depresszió is társult mindezekhez, nem szerettem fényben lenni, folyton leengedtem a redőnyt, és a sötétben ültem, amikor csak tehettem. Kimozdulni a házból, csak hatalmas unszolás és leszidás után voltam képes, akkor is csak azért, mert kénytelen voltam megtenni. Mikor kioktattam magam a mentális zavarokról, megérkezett, és kopogtatva jött a hipochondria is. Nem is sorolom tovább..

Szóval tavaly szeptemberben eljutottam az első pszichológushoz. Nem tartott sokáig a terápia, kb. 2 és fél hónapig, nem volt meg az együtt működés, egy idő után nem voltam vele őszinte, és mivel mindig suli után mentem, elég feldobott voltam, így egy idő után nem is hitt nekem, hogy miket élek át. Őt otthagytuk, megszakítottuk a terápiát. Azután kerestünk egy másik pszichológust, ő vele sokkal jobban kijöttem. Hozzá 3 és fél hónapig jártam, ő észrevette, hogy gond van, továbbküldött pszichiáterhez is, szedtem antidepresszánst valamint nyugtatót, és szorongásoldót is. Nem mondom, hogy minden happy lett a gyógyszereknek köszönhetően, de tényleg jobb lett valamivel. Aztán, miután olyan gyógyszert kaptam, amitől konkrétan ki voltam ütve egész nap, édesanyám azt mondta, hogy elég volt, többet ilyen gyógyszert nem kaphatok.

Mivel ennél a pszichológusnál sem volt meg részemről az együttműködés /tehát nem igazán csináltam meg, amiket kért/, egy alkalommal azzal fogadott, hogy javasolja, hogy befeküdjek egy gyermekpszichiátriára, hogy kivizsgáljanak. Nos, oda bekerültem, hipp-hopp elvették tőlem az összes gyógyszeremet. Ennek köszönhetően jöttek a gyógyszerelvonási tünetek, amitől újra előtört a mértéktelen szorongás, jöttek a kényszergondolatok is. Belátta a kezelőorvosom is, hogy hibát követett el, félreértelmezte a gyógyszerügyet, azt hitte, hogy fokozatosan lettek elhagyva. Így ott kaptam egy más fajta nyugtató félét. Amíg tartott a hatása, egész elviselhető volt az ottlét, de ez csak 2-3 óra volt, mert csak estére kaptam. Napközben fel-alá járkáltam, nem tudtam megnyugodni, hihetetlenül zavartnak éreztem magamat, enni semmit nem ettem, étvágyam ugyanis nulla volt a szorongás miatt. Le is fogytam rendesen. Nem mertem szólni, hogy rosszul vagyok, mert féltem, hogy tovább bennt tartanak, de mondták, hogy hiába, látszik rajtam, hogy feszült vagyok. Mégsem tettek semmit. Hagyták, hogy szó szerint szenvedjek, és én tudtom szerint azért mentem oda, hogy jobban legyek, ehhez képest, ezerszer rosszabbul lettem. 8 napig voltam bennt, mire anyáék saját felelősségükre hazahoztak. Ideig-óráig /néhány hét/, úgy éreztem, hogy újra fel tudok állni, képes leszek legyűrni egyedül is a gondjaimat. Mostanra viszont belátom, hogy tévedtem.

Újra hatalmába kerített az ördögi kör, és nem tudok szabadulni. A szorongás kínoz, kényszergondolatokból is akad bőven. Talán már depressziós nem vagyok annyira, mert nem sokszor jut eszembe az öngyilkosság gondolata, míg korábban kísérletem is volt rá.

Bizonytalanság magammal szemben, fura, értelmetlen gondolatok, amik nem igazán racionálisak, időnként hallucinálok. Elterveztem, hogy valahogy mostmár szerzek magamnak gyógyszereket, eddig 1 Rivotrilt tudtam kikajtatni magamnak. Az az 1 szem ott lapul az irattartóm mélyén, és nem igazán akarom bevenni, mert nem tudom, hogy mikor tör rám olyasfajta szorongás, amitől ismét a megőrülés határára kerülök.

Ha ezt elolvastátok, igaz eléggé dióhéjban írtam a történteket, ti mit javasoltok, mit tegyek?

Próbálom a relaxációs technikákat, de bevallom, nagyon sokszor nem sikerül, és utána még jobban félek, hogy már képtelen vagyok magamat megnyugtatni, akkor mi a fene van.

Tanácstalan vagyok, teljesen elveszettnek érzem magam. :(