Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » BOLDOG vagyok amiért meghalt...

BOLDOG vagyok amiért meghalt egy rákos (közeli, jó) barátom, ez így normális vagy ássam el magam, mert nem vagyok ember?

Figyelt kérdés

31 éves nő volt, sok évet töltött kezelésekkel, de 2 és fél hónapja romlott le az állapota, szenvedett nem keveset, de tudom, hogy nagyon nagyon szeretett volna élni vagy félt a haláltól (vagy mindkettő). Hónap elején azt mondták az orvosok finoman, hogy nincs esélye élni ("feladják őt" ahogy a beteg fogalmazott :/) és én (meg más barátok is) nagyon mérgesek lettünk, mert tudtuk, hogy neki még mindig van hite abban, hogy felépül és nem akar meghalni (gyerekei nem voltak MÉG :(, de szeretett volna jövőt). Olyan pozitív hozzáállása volt, hogy tényleg azt hittük a lelki ereje miatt javulhat az állapota pár évre ha nem többre, de tegnapelőtt sajnos meghalt.


Egyszerűen boldogsággal tölt el, hogy elment, ennek a fő oka az, hogy az utolsó napjaiban borzalmasan szenvedett, de valami akkor sem stimmel a reakciómban... tudom, hogy élni akart és mégis olyan boldog és megkönnyebbült vagyok, mint amilyen boldog már nagyon rég nem voltam. Nagyon megviselt mindig az is, amikor barát vagy családtag gyászol, ez már nagyon régóta így van/volt, de most a síró barátai sem érdekelnek, valami olyan érzésem van, hogy ha ez a fiatal nő ilyen erős volt, akkor ők is azok lesznek és bánat helyett örömmel emlékeznek rá ők is, bár ez nem így megy...

Ha ezotéria témába írnám (nem hiszek nem látható dolgokban, de szép és nem helytelen az a hit, hogy az emberek haláluk után nemcsak úgy megszűnnek..) ...ha ezt más témába írnám akkor úgy fogalmaznék, -mintha érezném, hogy ő mit akar és mit érzett halálakor (gondolom megkönnyebbült, akárhogy is szeretett volna élni és nem szeretné ha sírva emlékeznének rá)



2014. nov. 15. 06:06
 1/6 anonim ***** válasza:
Nem boldog hanem inkább megkönnyebbült vagy amiért nem szenved tovább. A gyászolók elött ne mutasd, nem mindenki érti meg ezt az érzést
2014. nov. 15. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Lehet, hogy inkább megkönnyebült vagyok tényleg...

jaj dehogy mutatom a gyászolók előtt, még magamnak sem merem bevallani teljesen, hogy nem vagyok szomorú.

Köszönöm a választ.

2014. nov. 15. 06:44
 3/6 anonim ***** válasza:

Jobb neki így neki már semmi sem fáj.

Természetesen nem mond senkinek hogy te úgy gondolod hogy jobb így hogy elment.

Isten nyugosztalja!

2014. nov. 15. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Valahol érthető az érzésed, belőlled nem a gonoszság érezhető, nem annak örülsz, hogy így járt, hanem hogy a fájdalomtól, szenvedéstől szabadult meg.


Nézd, hasonló zajlott le bennem, persze azért nagy a különbség, de picit hasonló. Nekem az édesanyám volt áttétes és rettentő fájdalmai voltak,nem egész napos, de bizonyos mozdulatok, rossz fekvéstől szó szerint üvöltött szegény a fájdalomtól. Akkor ő már ágyból nem tudott egyáltalán kikelni, egy nap egyszer ült csak fel, enni. Nekem akkor fájt lelkileg igazán az egész, amikor szembesültem a dologgal, hogy több áttétje van és nem tudnak rajta segíteni, rettenetes állapotban engedték haza, úgy ahogy bekerült, egy sugárkezelést adtak neki és slussz. Napi szinten spontán többször is sírva fakadtam. Nem győztem ezt takarni anyu meg tesóm előtt. Nem akartam főleg anyu előtt hogy lássa. Szó szerint fájt a lelkem, éreztem a mellkasom körül hogy ott mintha tépnének.

Nem részletezem, de végül tüdőembóliában halt meg itthon a kezeink között, semmit nem tudtunk segíteni, a mentő is 40 perc után ért ki. Nem kívánom senkinek hogy ilyet megéljen, hogy a kezeid között hal meg egy hozzátartozód, rettentő érzés volt, most is felkavar, sírok. Isten nyugosztalja drága lelkét! Viszont halála után, temetésén, nem volt már bennem az a hatalmas fájdalom, nem sírtam, arra tudtam gondolni, hogy túl van ezen, nincs több fájdalma. De fájni fáj, hogy így kellett történnie.

Sosem bízott meg az orvosokban, inkább tűrte évekig a fájdalmat, nem mentünk el, mert ő nem akarta. Nem is sejtettük, hogy daganata lehet, arra gyanakodtunk, porckopás, vagy ilyesmi.


Ismeretlenül is azért valahol sajnálom azt akiről írsz, nagyon fiatal volt és szeretett volna még élni ami érthető. A daganat, meg a betegségek nem válogatnak :/

2014. nov. 15. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Nagyon sajnálom, szívszorító volt még olvasni is. Borzalmasan igazságtalan az élet.

Engem megerősített az a szörnyű élmény, hogy a szemem előtt halt meg egy (öreg) családtag, mert ott is teljesen éreztem, hogy Ő megkönnyebbült, ezzel enyhült nagyon sokat a haláltól való félelmem.

2014. nov. 15. 11:33
 6/6 A kérdező kommentje:

Igazából most "lecsengett" a boldogságom, hogy itthon vagyok egyedül és van időm gondolkodni a történteken. Furcsa érzés, szinte még rosszabb mint a szomorúság.. "üres" lettem, vagy ilyesmi.


Köszönöm a válaszokat, segítettek megtalálni a *megkönnyebbülés* szót, ez az amit éreztem, nem igazi boldogságot.

2014. nov. 15. 11:35

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2020, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info@gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!