A pánikbetegség tényleg csak egy kitalált, kamu dolog?

Ezek a tünetek amiket pár válasszal előttem felsoroltak. Pont az a lényege, hogy tünet van és betegség nincs mögötte. Ugyanakkor kísértetiesen hasonlít egy valódi komoly rosszullétre, pl. szívroham és a beteg is valódinak éli meg, mint amikor álmodsz, akkor sem tudod elkülöníteni, hogy az álom, csak utólag.

Nekem volt egy rossz időszakom és átéltem pár ilyen pánikrohamot,a semmiből, ok nélkül jön, tart vagy 10 percig és elmúlik. Nálam nem tudom mi váltotta ki, mert volt már annál az időszaknál stresszesebb időszakom is, de ez volt. Így voltam pár hónapig, aztán elmúlt. Ennek van minimum 5 éve... Összegezve: Nem kamu. Nem is hisztéria (ki ez a szaktekintély, ami ilyet volt képes mondani?!...) Az lehet, hogy az orvosok több mindenkire ráhúzzák,mint indokolt lenne, de attól még létező dolog.

Olyan értelemben nem betegség, hogy nincsenek szervi problémák mögötte. Pl. amikor jön a roham és valaki úgy érzi, hogy megfullad, szívrohama van stb. akkor ezek nem következnek be.

A pszichés betegség is betegség, így a pánikbetegség is az.

A hisztéria köznapi értelemben egészen mást jelent, mint "orvosi" nyelven.

A konverziós tünetek (pszichés vakság, szervi ok nélkül...stb.) is hisztériának lehet nevezni. De itt szó sincs arról, hogy valaki hisztizik, nyavajog, panaszkodik, tüneteket tettet, hazudik....

Ahogy nem ugyanaz hétköznapi értelemben, hogy valaki pánikol (aggódik, fél valamitől) vagy pánikrohama van.

Ahogy a rossz kedv sem egyenlő a depresszióval.

9, jah, akaraterovel es onszugesszioval a rak, a gyomorfekely, de meg a belcsavarodas, vagy az amputalt vegtag is gyogyithato, nyilvan...

Annyira szeretem, amikor a pszihologiai betegsegek egyesek szerint nem igazzy betegsegek...

Akaraterőről az jut eszembe, hogy a betegek nyilván meg akarnak gyógyulni... tehát nem hinném, hogy szenvedő embereknél ez hiányozna...

Önszuggesztió? hát vannak kételyeim.

Szerintem gyógyszer vagy pszichoterápia lehet a megoldás. Esetleg mind2.

Előfordulhat, hogy spontán elmúlnak. Nekem volt egy időben több rohamom, aztán elmúlt. Magától. Nyilván akartam, mivel szenvedtem a rohamoktól, de nem hinném, hogy ez segített.

Én azt gondolom, hogy amit lehet, azt terápiával érdemes kezelni, végső esetbe és feltétlenül szükséges ideig pedig a gyógyszer jöhet számításba.

Ha szeretnék még két kezet (tehát összesen 4-et) az akaraterővel, hittel, önszuggesztióval sikerülhet?

"16 Akaraterőről az jut eszembe, hogy a betegek nyilván meg akarnak gyógyulni... tehát nem hinném, hogy szenvedő embereknél ez hiányozna... "

Nos, pont ez a legnagyobb baj a pszichiátriai betegségeknél. Hogy nem. Nagyon hamar kialakul egy mechanizmus, hogy ezzel védekezik a nehézségek során és a világ rendszeres támadásai ellen - "hisz beteg vagyok "- és nem koncentrálja az erejét a gyógyulásra. Belealszik a betegségbe - az éberség fokozása helyett.

Ez egy menekülés.

Mindenki ismeri - én is - nagyon is emberi gyarlóság. A

legnagyobb baj, ha elkezdik gyógyszerezni, az nem gyógyít, hanem fejbe vág, zombít, és ezáltal "nem érzi a bajt, de közben a baj akkumulálódik, a vegyszer ráadásul egy függőséget okoz, egyre nagyobb dózis is kell a megszokás miatt- és abból már valóban alig van akarati úton gyógyulás :((

Elismerem, hogy van aki a betegségét kifogások gyártására használja (pl. valójában nem is akar dolgozni, de "jobb" azt mondani, hogy beteg, mint megmondani, hogy igazából nem is szeretne dolgozni...).

Úgy gondolom, hogy a pszichés (és egyéb betegek) betegek TÖBBSÉGE szeretne meggyógyulni, vagy legalább tünetmentes lenni és minőségi életet élni. Van aki ennek érdekében gyógyszert szed, van aki terápiára jár, más imádkozik stb. Nem CÉLJA, hogy beteg maradjon és kifogások gyártsására használja a betegségét. Ha valamit (amit más egészséges) nem tud megtenni, akkor JOGOSAN elmondja, hogy ezt betegsége okán nem tudja/tudta megtenni. (pl. kórházban volt, ezért x ideig táppénzen volt, hallucináció miatt egy évet halasztott a középsikolából stb.). De nem az a célja, hogy ez ismétlődjön, hanem az, hogy jobban legyen.

Azt nehezen tudom elképzelni, hogy valaki, aki igazán szenved egy tünettől (pl. pánikroham, mániás epizód, paranoia) az ne vágyna arra, ne akarná, hogy megszűnjön. Nehezen tudom elképzelni, hogy akinek volt valaha pánikrohama az vágyna rá, hogy megismétlődjön. Annyira nem vágyik rá, hogy sokszor inkább ki sem mer mozdulni, mert fél egy újabb rohamtól (buszon, villamoson...mert azonosítja, hogy ezek a helyzetek váltják ki)

Ha valaki szedi a gyógyszerét, és attól tünetmentes, akkor már nem nagyon tud kifogással élni...

Rengetegen elmennek orvoshoz, eljárnak terápiára (egyéni, csoportos, pszichoterápiás intézménybe, önsegítő csoportba) annak érdekében, hogy jobban vagy jól legyenek.

Van, akinek egyere több gyógyszer kell, hiszen kialakul a tolerancia. Ez igaz. (főként nyugtatónál, altatónál). Van aki azért küzd, hogy az orvos egy picurkát csökkentse a gyógyszerét mert kába és nehezen tudja ellátni a munkáját, elalszik tanulás közben, hízik, hormonális problémája van...de az orvos nem akarja csökkenteni mert tart attól, hogy újra előjön a mánia, hallucináció stb.... és jöhet a kórházi kezelés.

És van aki egyre kevesebb gyógyszert kap és rendbejön. De a gyógyszert elhagyók közül sokan idővel visszaesnek...

Ráadásul vannak betegségek, amik nem igazán kezelhetőek gyógyszer nélkül (vagy legalábbis az akut szakaszok). Ilyen az akut mánia, pszichózis stb. Amikor még a valóságot sem tudja szétválasztani a hallucinációtól...és más hívja rá a mentőt...

Nem hiszem, hogy minden pszichés betegséggel élőt egy kalap alá lehet venni. Még az azonos diagnózisú embereket sem.

A nyugtató és az altató, amiből egyre több kell ugyanahhoz a hatáshoz...

Az antidepresszáns (ami többek között pánikrohamra is jó), antipszichotikum és a hangulatstabilizáló hatása nem gyengül, így nem kell emelni az adagot. Ráadásul van, aminek nincs szedatív hatása...