Miért elitélendő a nyugtató?

Rossz kézben, előremutató terápia nélkül veszélyesek a függőség és hatástalanság miatt, egyébként igen hasznos szerek tudnak lenni. Sajnos itthon rossz és hiányos a mentális betegségek ellátására szakosodott rendszer, így paradox módon boldog-boldogtalan függ a nyugtatóktól... nincs megfelelően beállított antidepresszánsokon alapuló terápia, pszichoterápia, amivel a nyugtatók kiválthatóak és elhagyhatóak lennének. Sokat ront a helyzeten, hogy a keleti blokkban még mindig nem léptünk túl a "mentális betegség = hiszti" axiómán. Adekvát terápia és gondozás helyett a nem pszichiáter szakorvos által felelőtlenül felírt altatókat és nyugtatókat abuzálnak a betegek, minden előremutatás nélkül, aminek a következménye a függőség és a meg nem oldott problémák. Hát ezért démonizálják a nyugtatókat.

Én csak addig találtam "ijesztőnek", amíg el nem kezdtem szedni. Súlyos klinikai depresszió, szociális fóbia, kényszerbetegség, ezekkel éltem együtt hosszú évekig segítség nélkül. Aztán amikor végre eljutottam szakorvoshoz és pszichoterápia mellett Frontint meg egyéb antidepresszánst szedtem, mérföldekkel jobban éreztem magam. Valóban nagyon könnyen rá lehet szokni, de szerintem egyénfüggő. Nekem hirtelen kellett abbahagynom, ráadásul tök egyedül, ez az én döntésem volt és bevallom elég veszélyes mutatvány, de az adagokat fokozatosan csökkentve simán ment. Utána jó pár hónapig nem szedtem semmit és egyáltalán nem hiányzott. A baj ott kezdődött, hogy amikor a dolgok ismét kezdtek elromlani körülöttem, egyből a maradék nyugtatóhoz fordultam. Valóban nagyon hasznos szerek és én valószínűleg már nem lennék itt nélkülük, viszont önmagában a gyógyszer SOHA nem jelent megoldást.