Milyen az Asperger-szindrómások viselkedése?

Én több tucat Aspergerest ismerek és mindnek teljesen más a viselkedése, úgyhogy ebből nem tudsz messzemenő következtetéseket levonni.

Ha felmerül benned a gyanú, akkor először is azt kellene tisztázni, hogy gyerekkorodban már jellemzőek voltak-e rád az autisztikus tünetek, főként óvodás korodban. A hivatalos diagnózis során is ezt az időszakot vizsgálják.

Megnézed a neten, hogy mik a tünetek és azt vizsgálod, hogy az óvodában ezek mennyire voltak jellemzőek (megkérdezheted a családodat is).

Ha kisgyerekkorban még nem voltak tüneteid, akkor az autizmus gyakorlatilag kizárható, más okozza a problémáidat.

Ezt nem értem.

Miért nem aspik véleményére vagy kíváncsi, hogy ők milyennek látják a saját viselkedésüket?

Ha azt hiszed hogy az vagy, hogy tudod diagnosztizálni magad neurotipikus szemek gyűjtötte információ alapján?

Értsd már meg, nincs olyan, hogy Aspergeres viselkedés. A szakirodalom is minimum négyféle Aspergeres viselkedést különít el (visszahúzódó, passzív, bizarr és formális), illetve ezek teljesen egyedi kombinációkban is léteznek.

Aspergeres viselkedés például, ha valaki vadidegeneknek tart hosszas kiselőadást a saját érdeklődési köréről; meg az is, ha valakinek a társas kapcsolataiban az üres udvariassági frázisok dominálnak. Ugyanakkor sok Aspergeresre ezek egyike sem jellemző, vagy csak bizonyos helyzetekben jellemző.

Nem jelent semmit az sem, hogy tud-e valaki szemkontaktust tartani, vagy sem. Egyszer végigkérdeztem egy sor Aspergerest, hogy hogyan viszonyulnak a szemkontaktushoz és kiderült, hogy ebben is minimum három különböző csoport van: van, aki egyáltalán nem tud szemkontaktust tartani, mások rövid ideig tudnak, de zavarja őket és megint mások számára semmiféle problémát nem okoz.

Ismerek olyan Aspergerest, aki roppant körülményesen fogalmaz, alaposan végiggondolva minden egyes szavát és olyat is, aki válogatás nélkül mindent kimond, amit gondol, sokszor kínos őszinteséggel.

Arról nem beszélve, hogy a felnőtt Aspergeresek többsége már megtanulja kompenzálni az Aspergerből fakadó sajátosságokat, ezért kívülállók észre sem vesznek rajtuk semmit. Nincs általános recept!

A gyerekkori állapot az, ami meghatározó a diagnózisban, nem az, hogy mi lett belőle felnőtt korra.

Na jó akkor elmondom, én milyen vagyok.

Zárkózott vagyok, szeretem a csendet, számomra az a kikapcsolódás, ha órákig ülhetek csendben úgy, hogy nem zavar senki. De ha úgy érzem, valami ellenem irányul, úgy kinyitom a számat, hogy csak lesnek.

Egyéb esetben fapofával közlöm amit akarok, és le van tudva. Külső szemlélőnek ez úgy jön le, hogy bunkó vagyok, de nem, szimplán csak nem érdekel, kiből milyen érzéseket vált ki, amit mondok, nem érzékelem a szavaim súlyát.

Ha valaki valamit kérdez, röviden, tömören fogalmazok, de ha olyan témáról van szó, ami érdekel, akkor 10 kötetes lexikonnyi szöveget tudok összebeszélni.

Számsorokat, betűkombinációkat évekig megjegyzek. Például ha valaki kérdezi, hogy ismerem-e XY-t, akkor úgy tudom, kiről van szó, hogy megkérem, mondja el XY kocsijának a rendszámát, meg hogy milyen autó.

Saját belső szabályrendszer szerint élek. A lakásomat 2 naponta rituálé-szerűen takarítom, a szekrényben a ruháim szín szerint vannak rendezve, minden tárgynak meg van a helye, és hát... eléggé ideges leszek, ha valaki onnan elmozdítja :)

Gyűlölöm, ha a párna és a paplahuzat nem egyforma, ha valami nem úgy van, ahogy annak lennie kell, ha a négyzet alakú tárgyak nem párhuzamosak a polccal vagy az asztal élével.

Nem szeretek eltérni a megszokott dolgoktól, ha mégis erre kerül a sor, az számomra komoly frusztrációt okoz.

Nem tudom kimutatni az érzelmeimet, sokszor a párkapcsolatomban az érzelemkimutatás hiánya fel sem tűnik, a párom elég nehezen éli meg.

Szó szerint veszek mindent, ezt úgy értsd, hogy ha valaki azt mondja, hogy 2 perc múlva jövök, akkor ha az nem 2 perc, hanem 3, fejét veszem.

Gyerekkoromban 5 évesen folyékonyan írtam, olvastam, magamtól. Óvoda, iskola verekedéssel telt, minden nap az igazgatóiba vittek. Középiskolában meg a tanárokkal álltam harcban, mert beszóltak az egyéni stílusomra. A felnőttkor meg még szarabb. Mindenhol kicsinálnak, csak mert nem bírják elfogadni, hogy tökéletesen elvagyok magamnak, és nincs szükségem arra, hogy megbeszéljük, hogy Juliska kivel, hol, mikor, mit és miért csinált. Magyarul nem vagyok partner a pletykában, nem szoktam segíteni haragudni, ezért általában mennem kell mindenhonnan előbb vagy utóbb, mert nem tudom átvenni a csoport mentalitását.

Nincsenek barátaim sem, mondjuk nem mintha hiányoznának.

3 ember tömegnek számít, ezért nem is járok társaságba, soha nem voltam bulizni, diszkóban, ha társas összejövetelre vagy feladatra kerül a sor, jön a szorongás.

Mindig túlgondolom az adott dolgot, A, B, C terveket szövögetek. Ezért is van az, hogy ha valamire nincs kitalálva semmilyen válasz vagy reakció, akkor egyszerűen leblokkolok és alig tudok valami értelmes mondatot kinyögni. Nagyon megfontoltan gondolkodom, hirtelen dönteni sem tudok fontos dolgokban. Kiskoromban sokat hallgattam, hogy inkább vagyok kis felnőtt, mint gyerek.

Nagyon érzékenyen reagálok bizonyos ingerekre, sőt, ami másnak fel sem tűnik, az számomra a halál.

Sokszor van pánikrohamom, depresszió.

Most egyéb nem jut eszembe. Remélem megfelel.

Kérdező, egyszerűbb dolgunk lenne, ha mindenki máshoz hasonlóan te írnád le, hogy miben érzed az eltérést, mert élettörténeteket tömegével találhatsz a neten. Ráadásul ahogy a 6-os fent leírta, az átlagtól való eltérésnek számtalan formája van, hiszen az eltérés a "minden más", az átlag pedig az "egy", megbocsátható kis eltérésekkel. Így ha ezekből próbálsz következtetéseket levonni, az tévútra vezet.

Amúgy hogy ki tud pontos példát felmutatni, az nem attól függ, hogy mennyire érintett a kérdésben személyesen. Ért hozzá vagy nem, van-e önismerete, vagy nincs. Ennyi a lényeg. Ja, és egy aspi, sajátosságai folytán sokkal inkább rá tud pörögni a témára, mint bármilyen érintett anyuka, nem leszólva ezzel az érintett anyukákat se természetesen.

Az, hogy a többi Aspergeresnek milyen a viselkedése (mivel többféle lehet - Sheldonisztikus és neméppenSheldonisztikus is), nem tudom, de az tény, hogy jómagam rengeteget beszélek, ha van miről.

Az Aspergeritikus viselkedésemről annyit, hogy általában szűk érdeklődési köröm van, amiben nagyon otthon vagyok. Szemkontaktust nyerges esetben tartom, stresszes esetben kerülöm. Alapvetően önjelölt szuperhős illetve lovag szerepben próbálok lenni, aki hálás érzéseket és szeretetet próbál kicsikarni a környezetéből a jófejsége által, mert kifejezetten magányosnak és szeretethiányosnak érzem magam. Nem bírom a kirekesztést, ettől rettegek a legjobban. Hazudni se szeretek, mert rengetegen hazudtak nekem és az fáj. Zajérzékenység is jellemez, emellett a Társasjátékaimat kifejezetten rendben tartom. A dobozoknak szabályosan kell állniuk, minden tartozéknak meg kell lennie a helyén és a kártyáknak is egyfelé kell állnia. A doboz fedelének meg a doboz aljához képest szabályosan kell rajta lennie. Az insertbe a táblának is megfelelően kell állnia és csak rá kerülhet a szabály, az is rendbeállítva.

Társas viselkedésemre nem látok rá, mert külső szemlélők is csak annyit mondanak, hogy súlyos eligazításra szorulok, meg hogy nem megy a beilleszkedés, de egyik se mondja meg, hogy konkrétan mivel van bajuk és hogy melyik viselkedésem volt az konkrétan, ami a zavart helyzetet előállította. De ha ők mondják, biztos igazuk van, de ha nem látom hol a hiba, nem is fogom tudni megjavítani.

Alapjáraton bölcs, asszertív idealista és naiv romantikus lélek vagyok, akinek szeretetre van szüksége meg törődésre és olyan barátokra akik rendszeresen társasoznak velem. Ha sarokba szorítva érzem magam (kirekesztve, nem szeretve, veszélyben) akkor agresszívabb vagyok, de ez inkább a görcsös akarásra, parancsolgatásra, követelőzésre jellemző. Agresszivitásomban nem szándékozok fizikailag bántalmazni másokat, főleg nem ártatlanokat. Ijesztő lehet a magatartásom, de csupán az a célom, hogy mielőbb kikerüljek a szorult helyzetből. A társasjátékok játék közben sose okoznak ilyen jellegű szorult helyzetet, mert ez benne van a pakliban. Ha vesztek, attól még ugyanúgy szerethető vagyok szerintem.

Kényszeresek a megszokások rábjai.

Minden percük be van osztva időre pl:az ebéd mindig ugyan azokat eszik abol is ugyan anyit pl minden kedden halat eszik rízsel 12:00 órakor ,ugyan oda ül mindig ,minden nap ugyan abban a percben megy munkába stb.

Szóval minden napjuk be van osztva percről percre.

Van egy állandó mániákjuk folyton azal foglalkoznak pl:vonatok,buszok ,minden információt kigyűjtenek belőle végén profi szintre fejlesztik magukat.

Különlegesen lásak a világot míg a neurotipikus emberek az érzelmek alapján addig az Aspergeresek a logika alapján.

Később érnek el érzelemileg arra a szintre amire neurotipikus társaik.

Szenzoros túlérzékenység lép fel náluk máskép halljak különböző hangokat ,máskép érzékelik a fényt,sokan az átlagosnál sokkal jobb hallásal rendelkeznek.

Vannak tipikus autisztikus tünetek mint a szenzoros túlérzékenység,lábbujhegyen járás,kézrepkedése,test előre hátra ringatása(hintázás) stb.

Vannak akik ütlegelik magukat ártanak maguknak.

Nehezen érti meg az arcmimikát,nehéséget okoz neki értelmezni amit kérdeznek neki azt is ,hogy ez most szarkasztikusan érti vagy kedves vagy boldog vagy épp szomorú.

Van olyan is aki normális értelmi színten van átlagos vagy átlagon felüli iqja van,de sajnos van olyan is aki értelmi fogyatékos kategoriába esik.

Lesz olyan aki tud dolgozni lesz aki alig tud.

Előfordulhat ,hogy írni olvasni se tanul meg össze adni kivoni se,de az is lehet ,hogy matek zseni lesz.Nehéz megmondani óriási a spektrum.