A mentális betegek, aki már súlyos esetek, miért nem képesek bizonyos feladatokkal megbirkózni?

Minél súlyosabb a kórkép, annál valószínűbb, hogy bedőlnek bizonyos funkciók, amik a hétköznapi életvitel ellátásához szükségesek. A pánikbetegség bár nagyon intenzív rohamokkal jár, de jól kezelhető, nem is nevezném súlyosnak (értsd: a kórkép nem súlyos. A tünetek lehetnek azok).

Viszont pl. egy erős pszichózis esetén a kliensnek gyakorlatilag teljesen szét van esve a realitásérzéke, és pontosan a kórkép egyik fő jellegzetessége miatt nem igazán kezelhető (az ő belső élményviláguk mindig elsődleges a külsővel szemben, ezért meggyőzhetetlenek).

A "gyenge a jellemük" szerintem kissé helytelen megfogalmazás, ismerek bipoláris zavarral küzdőt, aki az egyik legfontosabb "láncszem" az ő munkahelyén, embereket tanít be, fontos feladatokat végez.

Meg ez kórkép-függő is. Egy hasonlattal élve: nem várhatom el egy kettős lábtörést szenvedőtől, hogy fussa le a maratont. Egy gyengébb, sérülékenyebb személyiségstruktúra, akinél hiányoznak a hétköznapi stresszhelyzetekkel való megküzdés eszközei, és/vagy alapból a külvilágból érkező információ feldolgozása torz "szemüvegen" keresztül történik, nyilván nehezebben tud megbirkózni mindennapi feladatokkal, a helyzethez nem illő viselkedésmintázatok jelennek meg nála.