Gáz, de ez van. Mit tehetnék? Többi lent.

Sziasztok! 12 éves lány vagyok(igen, bocs hogy élek, a korom nem kell, hogy megtévesszen)

Sokatok gondolhatja, hogy vajon mit keresek én itt? Depresszió az én koromban? Szinte elképzelhetetlen.

Nem, valószínűleg nem lelki betegség volt, de ki tudja.

Kb 2 éves korom óta kiközösített vagyok, ovisként kiutáltak a saját szülinapomról, aztán amikor elsősök lettünk sorozatosan kihasználtak, piszkáltak, a hátam mögött beszéltek ki. Van egy ikertesóm, aki mindig erősebb személyiség volt nálam. Én az a tipikus kiscsaj voltam és vagyok, akibe bele lehet rúgni, akihez lehet menni, ha baj van, majd ott lehet hagyni. Kisebbként mindig próbáltam csapódni társaságokhoz, de persze kilöktek. Kitartó vagyok, nem adtam fel.

5.es voltam, amikor kaptam(igazából a spórolt pénzemből magamnak vettem) egy okostelefont. Nem Iphone, nem csúcsminőség, de nekem pont megfelelt. Elkezdtem rajta beszélgetni az osztálytársakkal, ártatlan dolgok. Majd aztán(mivel szerettem a lovakat)regisztráltam egy lóneveldére. 10 éves kitűnő tanuló kislány gondozza a lovakat. A szüleim ezt gondolták. Majd ezen a játékon egyre több ember írt nekem üzenetet, de egy maradt meg bennem igazán. Jóban lettünk, aztán csináltam skypeot és ott hanghívásban beszélgettünk. Ő is olyan "iskola fekete báranya"volt, mint én, de nálam egy évvel idősebb. Szerette az animét, a rock zenét, kicsit csendesebb volt, mint a tömeg, akkor semmi baj nem volt vele. Majd nagyon durván elkezdett lázadni, vagdosni magát(ezt en nem csináltam) és mivel mindig túl könnyen befolyásolható voltam, én is titokban horrot néztem, na meg ugyanolyan undorítóan viselkedtem mindenkivel, bunkón, mint ő. Persze az összes "barátomat" elveszítettem, de nekem maradt ő, a neten. A szüleimmel is ilyen voltam, de a tesitanárom egy idő után észrevette, hogy baj van, mivel folyamatosan piszkáltak ugye és senki nem védett meg. Sajnos nagy a megfelelési kényszerem, így már nagyon rosszul voltam. Tehát, ö beszélt a szüleimmel. Egy ideig vele,a netes barátnőmmel nem beszéltem, kezdett jobb lenni a helyzet, mert jártam pszichológushoz.

Aztán nyáron újra beszéltünk. Akkor és ősszel tényleg mindenkit ellöktem magamtól, tipikus lázadó voltam. Majd októberben kaptunk egy lehetőséget, hogy ugye a családdal elmehetünk Párizsba. Kb 13 óra volt az út(mert nem volt közvetlen repülő). Ezalatt a 4 nap alatt fantasztikusan éreztem magam, minden bajom elmúlt. A szerelem városában mindenhol boldog párok voltak, én pedig belegondoltam, hogy majd ha nagyobb leszek, milyen jó lesz ilyen boldogan élni. De hazaérve annál rosszabb lett.

Aztán hatosztályosba felvételi, na épphogy, de felvettek. Hát...facen beszélgettem azokkal, akikkel majd lehet osztálytársak leszünk. Anyuék egyedül nem engedtek, így tesómmal mentem. Most ő sokkal jobban van velük, mint én...és ráadásul a legjobb barátnője folyamatosan a rengeteg ismerősének rólam terjeszti, hogy "milyen gáz vagyok"

Az önbizalmam 0, minden apróság felborítja a lelki békémet. Egy barátnőm van, de őt is kezdem nagyon elveszíteni. A lovaglás van csak nekem, de a lovastársaim is kinéznek is piszkálnak.

Sablonkérdés, de mit tegyek? Semmi nem jó, mindenhol ugye azt látom hogy sikeresek az ismerőseim, boldogok, sok barátjuk van...insta, facebook,snapchat...én pedig minden nap sírok, nem tudok mit kezdeni azzal hogy mindenki utál...az internetes barátnőim(akik már nem a lázadókból állnak) mem foglalkoznak velem, a tesóm is sokkal jobba van velük, mint én...semmi nem jó. Csak anyukámra tudok támaszkodni és hálás vagyok neki, imádom, de... Lehet ebből még normális élet? Gondolhatok még vissza normálisan erre a 2 évre, lehetek még boldog? Csakmert...sosem éreztem még, hogy anyun vagy az állatokon kívül valaki szeret...pedig tudom legbelül, hogy én egy nyitott, okos és szép(elvileg...) lány lehetnék. Az átlagaim is romlanak, mert nincs rendben semmi. A tanárok csesztetnek és elvárják, hogy tudjuk hol akarunk továbbtanulni(12 vagyok pls...lmit tehetnék??