Mi értelme élni, ti miért éltek?
Nem találok már semmi örömöt az életben. Ha valami éppen tetszik annak se tudok teljes mértékben örülni, csak javul a helyzet. Tudom, hogy ennél már csak rosszabb lesz, hogy semminek semmi értelme, és hogy úgyis hamarosan meghalok. Nincsenek komoly terveim. Nem akarok se szülni se gyereket nevelni, sőt még dolgozni se. Bár most is dolgozok iskola mellett, és nem vészes azt leszámítva, hogy az első két munkanap után majdnem sírva mentem haza, annyira bénán és lassan teljesítettem a rámbízott feladatokat. Ezen a héten érettségiztem és kb. 5 percig tartott az izgalom a 12 évi "az érettségi egy nagyon fontos és meghatározó dolog" mantra után. Még visszavan a szóbeli de semmi kedvem hozzá. Abban se vagyok biztos, hogy értékelhetően előtudnám ott adni magam. Az írásbelik se lettek a legjobbak, de igaziból nem is tudom, hogy megéri-e miatta bánkódni. Általánosban még jó tanuló voltam. Akkor valahogy kevésbé estek nehezemre a dolgok és még voltak terveim. Bár nem világmegváltóak, hanem olyanok, amiket mára egy csettintéssel sikerül véghez vinnem, mivel a munkának hála van pénzem, aztán csak megveszem amit akarok. Már ha van rá pénzem, mert a diákmeló nyilván nem fizet sokat, plusz az ételt meg minden létfontosságú dolgot magamnak veszek, mivel az anyám az előélete és a házassága miatt depressziós (szerintem valamennyire bolond is, mert olyan, mint akinek 2 személyisége van) és mióta elköltözött az idősebb testvérem, meg apám másik városban dolgozik, rajtam vezeti le a feszültséget és napi szinten terorizál. Olyanokba beleköt, hogy milyen ételekre vagyok allergiás meg hogy hogy nézek ki, mikor erről egyáltalán nem tehetek! Napi szinten lebutázik, van, hogy egy nap többször is. Mindenbe beleköt amit csinálok, van, hogy el is kezd verni. Apám meg ugye nem lakik itthon, ő nem látja ezeket, de nem is érdeklem. Azt se értem, hogy miért küld anyámnak pénzt (persze mert házastársak...) mikor ezer éve utálják egymást. Anyám a szememben egy szánalmas emberi lény, aki szült 5 gyereket, miközben magáról se tud gondoskodni. Nem véletlen utálja őt az összes gyereke. Ha nekem ilyen élősködő életet kéne élnem és ilyen szinten függnék másoktól,már biztos nem élnék. Bár így se akarok. Aztán a másik ami elvette az emberiségbe vetett hitemet az, ahogy bánnak velem. Bárhová mentem, mindig voltak olyan emberek, akik minden ok nélkül utáltak, kibeszéltek és kinevettek. Ez azért fáj, mert én bírtam őket, aztán egyik percről a másikra már áskálódtak ellenem. Mióta az eszemet tudom mindig ez volt. Mindegy mennyire próbálkoztam, soha nem fogadtak be, de már nem is akarok. A legjobb barátnőmet is elvesztettem egy év barátság után. 1 évig minden apróságot megbeszéltünk, vele őszintén tudtam beszélgetni. Azt hittem életünk végéig barátok leszünk, erre a pasija ellenem fordította, és rögtön megkaptam a volt legjobb barátnőmtől, hogy "magamat jobban sajnálom, mint másokat" meg hogy egocentrikus vagyok aki még rossz ember is, de mikor arra kértem, hogy mondjom konkrétumokat, nem mondott egyet se. Mindig ez van, mikor építőkritikát kérek azoktól, akik kinyilvánítják utálatukat, soha nem mondanak semmit, meg mindent tagadnak, de azért a hátam mögött imádnak kibeszélni.
Az egészségi állapotom már évek óta romlik, ráadásul a külsőmmel is úgy vagyok, hogy bármikor tükörbe nézek csak azt ltom, hogy hanyatlok. Nyáron még kétségbeeset erőfeszítéseket tettem pl. a bőröm meg hajam helyrehozásának érdekében, de már feladtam, belefáradtam. 4 éve utálom a testemet is, voltam már anorexiás, most már csak étkezési zavaros vagyok. Bár ennyi kudarccal és ételallergiával nem hiszem, hogy valaha is normális viszonyom lesz a kajával, még az emberek előtt vízivástól is feszengek. Ha keveset eszek félek, ha túl sokat eszek ideges leszek. Nem találom meg az aranyközéputat.
A tanulásról még annyit, hogy idén félévkor megbuktam egy tantárgyból, és az után szinte az összes tanár szánalommal meg sajnálkozva beszélt hozzám. Akkor amúgy is az őrület szélén álltam mert alig tudtam aludni, ezért mindig kávét ittam, hogy egyáltalán nyitva tudjam tartani a szemeimet, és egy ördögi körbe kerültem. Most már sikerült leállni a kávéval és egy fokkal jobban is alszok, azóban az állandó levertség, sikertelenség, értéktelenség, üresség, melankólia és ambivalens életérzés még mindig minden nap átveszi felttem az uralmat. Az utóbbi egy hetet is végigittam, hogy egyáltalán legyen életkedvem átnézni az anyagot és bemenjek érettségire amellett, hogy anyám egész nap butának titulál meg keresztbe tesz. De eléggé megviselt a sok pia, szóval most inkább hanyagolom egy darabig.
Igaz, vannak ismerőseim, akiknek "számítok", de valahogy az egészet hamisnak érzem. Jól meglennének nélkülem, és csak egy teher vagyok nekik. Úgy érzem hogy az egész életem felesleges volt és soha nem leszek boldog. Járok pszichológushoz, ezt neki is elmondtam és nem tudott rá mondani semmit. Mondtam neki, hogy akkor szeretnék meghalni ha vékonyra fogytam, erre csak annyit mondott hogy "akkor még van idő." :'DD
Minden értelmetlen, a legjobb akkor lenne, ha meghalnék, és nem kéne többet szorongnom. Szinte egész nap csak a halálra gondolok. Már öngyilkos és falcolós kényszergondolataim is vannak egy ideje, bár az öngyilkosságot nem tudom, hogy pontosan mikor fogom megtenni. Szerintetek ebben van bárhol is értelem? Ti miért éltek?
válasza:Na, a rizsádat nem olvasom le, nem vagyok rá kíváncsi, a kérdésre válaszolok.
Találj célt magadnak, akkor lesz miért élned. Ott vannak a szüleid, barátaid, lesz majd párod, gyereked..stb.
Te magad alakítod az életedet, ha elb.szod, azért vállald a felelősséget, és azért csak is te leszel a hibás.
Hogy én miért élek?
1. mert megszülettem
2. vannak céljaim, amiket megvalósítok
3. egyszer élünk, több lehetőség nincs, minden pillanatát ki szeretném használni a lehetőségeimhez mérten
4. szeretem a családomat, a páromat
5. kitűnő munkahelyem van, szeretek dolgozni
6. szeretem a természetet, az egészséges sportos életmódot, az állat és növényvilágot
Borzalmas amiket írsz. Ezek a sötét, nyomasztó gondolatok, leginkább az önsajnálatod... Ne haragudj meg, de negatív emberrel senki nem akar barátkozni. Ne is csodálkozz rajta ha nyomorultul érzed magad, te teszed magad azzá. Először tanuld meg szeretni önmagad, és mindenki vonzódni fog hozzád, még ha nem is vagy egy matyóhímzés.
Hogy én miért élek? Azért mert szeretem magam, azt gondolom, hogy a koromhoz képest jól nézek ki, okos vagyok és jó fej. Örömöt találok a kis dolgokban is, egy csésze kávéban, egy könyvben, egy sétában a napsütésben, egy filmben, beszélgetésben, a cuki hörcsögömben, és még sorolhatnám napestig.
A kellemetlen helyzeteket próbálom elkerülni, a negatív embereket pedig még nagyobb ívben.
#1 látszik, hogy nem olvastad el amit írtam, de ha neked ez elég, akkor örülök neked :D
#2 ha az önsajnálat az, hogy leírtam a valóságot, akkor oké. ha ezek akaratod ellenére veled történnének meg, és te lírnád, az önsajnálat lenne? és ha "szeretném magam" annak lenne bármi értelme? vagy egyáltalán van értelme bárminek is ezen a földön?? napról napra létezek és még mindig nem találtam meg. szeretem magam, és? ezen a sz*rdombon soha nem lesz jó c:
válasza:menj el pszichológushoz, vagy pszichiáterhez, aki rendbe teszi az agyadat
tudod, a gyávák élnek az öngyilkossággal, akkor te egy gyáva nyuszi vagy
Anyukám 12 évig küzdött a daganattal, mint utóbb kiderült egy-két ember elmondása véget, miattam maradt életben, hogy ne kelljen egy akkor 14 éves kislányt itt hagynia. Most 26 vagyok, de még így is pocsék nehéz elviselni azt, hogy 12 év küzdés után a halál lett a vége, 56 évesen. Nem ezt érdemelte anya.
De ő legalább küzdött, megtett mindent, hogy életben tartsa saját magát, amíg lehetett.
Te csak picsogni tudsz, a kommentedet elolvastam, de tényleg, akkor minek élsz, ha lusta vagy tenni azért, hogy az életed jobb legyen?
Kitől vársz segítséget?
Te magad vagy az életed kovácsa. Tehát ne mástól várd azt, amit neked kéne megtenni. Változni akarsz? Akkor változz.
Tele van a net pszichológiai, önfejlesztő előadásokkal, anyagokkal, venned kéne a fáradtságot és tájékozódni.
Önsajnálatból nem fogsz megélni.
Az életedben kapott negatív példákból pedig csak tanulhatsz, már ha van hozzá bátorságod, hogy ne kövesd el te is őket.
válasza:Kedves Kérdező!
Először is végigolvastam amit leírtál.
Az szuper, hogy így ki tudod fejezni magadat, hiszen azzal, hogy meghatároztad a problémát megtetted az első lépést a megoldása felé. A második dolog ami szintén fontos hogy felismerted hogy szükséged van segítségre és mertél is kérni egy pszichológustól. Viszont abból amit leírtál azt gyanítom nem a legjobb szakember közep sem. Nem így kellene rád reagálnia. Próbálj mást keresni. Ami még fontos ha marad szabadidőd ami biztos nem könnyű munka és iskola mellett keress egy sportot amit szívesen csinálnál. Nyilván másnapra nem leszel benne profi de ez nem baj emiatt ne add fel egyből. Én is szorongásos pánikbetegséggel küzdöttem mostanra a pánik elmúlt maradt a szorongás de nem adtam fel. Korábban nem próbáltam de akkor nekem a jógát ajánlották. Fiú létemre vonakodtam de kipróbáltam és kitisztítja a gondolkodásomat oldja a feszültséget és igenis sport is egyben fzikailag is igénybe vesz. Nekem az eredményem hogy fél év után le tudok ülni a sarkamra simán ugyanis eleinte a korábbi mozgásformák miatt olyan merevek voltak az izmaim hogy ez sem ment nem nagy dolog de ma már megy. A sport pedig új barátokat is hozhat majd. A közös hobbi es mozgás összeköt. Ne add fel "mindig van másik út" ahogy azt Limpár Imre pszichológus mondja üsd be a nevét van egy saját oldala ajánlom azt is. Találsz önsegítő tartalmakt. Engem is kereshetsz akár privát üzenetben ha szeretnéd. Egy 23 éves szorongásával éppen megküzdő fiú
válasza:Szia!
A magad módján tényleg elég súlyos a helyzet, de gondolj arra, hogy lezárult egy korszak az életedben, ennek a négy (vagy öt) évnek vége, nem vagy már többé középsulis. Ez nagyobb változás, mint most gondolnád, a szóbelik előtt még én sem éreztem át a súlyát. Kimerültél, belefáradtál, előfordul a legjobbakkal is.
Ha jelentkeztél továbbtanulni, gondolj arra, hogy az egy teljesen új korszak kezdete az életedben (ráadásul ha más városba jelentkeztél, az különdíjas!), ha pedig munkába állsz, az is elég sokat fog dobni a körülményeiden, hiszen a teljes állás jóval többet fizet, mint egy diákmunka. Ha azt mondod, "nem vészes", jobban bírod, mint az emberek többsége. Hidd el, mások nem csak az első két nap sírnak hazaérve.
Az érettségi tényleg meghatározó dolog, abból a szempontból, ha más városba jelentkezel tanulni. Ha felvesznek, ki is húzhatod az életedből az anyukáddal kapcsolatos problémákat, onnantól kezdve a te kezedben lesz az, hogy akarsz-e vele foglalkozni, vagy egyedül hagyod. Új barátokat is találhatsz, akit ugyanoda vettek fel, mint téged, az kisebb eséllyel fog ellened fordulni egy fiú miatt. :) A kajára figyelj, ha külön költözöl, hajlamos leszel egy ideig mirelit pizzán és sültkrumplin élni, de óvatosan. A piát meg hagyd meg azokra az időszakokra, amikor van mit ünnepelni, ilyenkor többet árt, mint használ. Egy ideig jónak tűnik, hogy legalább addig nem gondolsz anyukádra meg az érettségire, de hosszútávon borzalmas, ne kezdj bele.
Ha van olyan, akinek számítasz, szervezzetek programokat, menjetek bulizni/koncertre, ha valaki kertes házban él akkor sütögessetek, június elején lehet meccset nézni, ha érdekel, és strandolni is lehet lassan. A külön költözés tartsa benned a lelket, elvégre vagy így (továbbtanulás, koli) vagy úgy (munka, albérlet) le fogsz lépni, ez nem embernek való, amit anyukádtól kapsz. Ha van esetleg olyan város, vagy környék, ahol élnél, oda ki tudsz menni sétálni már akár a hétvégén is.
23/F
válasza:Ez ami van ez nem élet, hanem létezés. A kettő nem ugyan az. Biztosan van valami értelme ennek is, de még nem jöttem rá mi. Ha rájövök megírom neked.
A sok kioktató önelégült ember meg annyit sem ér, hogy felhúzd magad miattuk. Nagyon jó tanács, hogy fussál törött lábbal, amikor még járni sem tudsz. Gratulálok nekik.
Egy gondolat valahonnan , valakitől:
" Hiszen hogyan lehetséges, hogy valakit tragédiák sora ér, mégsem billen ki az egyensúlyából, míg más aprónak tetsző dolgokon is teljesen kiborul? Nos, egyrészt a problémák alapvetően összehasonlíthatatlanok, hiszen mindenkinek a sajátja a legnagyobb, másrészt az emberek tűrőképessége nagyon eltérő. És bár fejlesztheted, edzheted magad, ha érzékenynek, labilisnak születtél, sosem fogod olyan jól viselni a nehézségeket, mint az, akinek erősebb az idegrendszere."
Ez van. Valahogyan meg kell szoknod. Ahogy idősödsz talán javul kicsit. De, hogy mit tegyél azt nem tudom. Talán ha találsz valakit aki megért. Csak vigyázz, hogy kinek mit adsz ki magadból, a többség nemhogy nem fog érteni (lásd fent), de ellened is fordíthatja a szavaidat. És vannak olyan személyiség zavaros egyének akik nagyobb bajt is tudnak tenni benned (pld: nárcisztikus, pszichopata), akik pont ilyeneket keresnek akik elég gyöngék nekik. Nézz utána ezeknek, ha valakit megismersz és be akarod avatni az életedbe. Jó pszichológust kéne találnod, de az sokba kerül.
Sok erőt a küzdelmedhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!