Úgy érzem kezdem elveszteni a kontrollt magam felett?

Sziasztok. 19 éves Politológia hallgató vagyok. A szüleim elváltak 13 éves koromban, sosem szerettem őket igazán, mert nem azért szeretnek aki vagyok, hanem azért, amilyennek ők akarják, hogy legyek. Ez legfőképpen apámra igaz, akit szívből gyűlölök együgyűsége és hirtelen modora miatt. Vele élek a kedvezőbb anyagi körülmények miatt. Anyámtól azért költöztem el, mert volt 1 konfliktusunk, amit ő úgy gondolt, hogy világgá kell kürtölni ahelyett, hogy megbeszéltük volna otthon a négy fal között. Mint mondtam, ezen a szakon tanulok, ami amúgy nem érdekel, de mivel apám addig rágta a fülemet, és akaratoskodott velem, kénytelen voltam beleegyezni. Nem bírom egyszerűen elviselni, hogy szerinte a legjobban úgy tud rám hatni, ha folyamatosan b*sztat, ami miatt eléggé morbid gondolatok is megfogantak már a fejemben vele kapcsolatban. Barátaim vannak, azonban ők sem tudnak ezen segíteni, lévén, hogy mindenki a saját bőrén tanul és ebből kifolyólag senki sem képes átérezni a jelenlegi helyzetemet, és mint tudjuk mindenki a saját bajával foglalkozik. Ha át is érzik, képtelenek segíteni. Az emberek kívülről egy jókedvű embert látnak bennem, aki mindig segít másokon, azonban teljesen üresnek érzem magam, nem lelem az élet értelmét, egy rohadt mókuskereket látok csak.