Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Miért jön néha rám ennyire a...

Miért jön néha rám ennyire a szorongás? Mit lehet tenni ez ellen? Hogyan javítsak a helyzetemen?

Figyelt kérdés

Megpróbálom tömören leírni azt, amit magamról meg tudtam állapítani, a problémáim gyökereként.


Sokszor tör rám kissebségi érzés,szorongás, amely a másoknak való megfelelésből ered. Ennek az oka, hogy 2 éve járok egyetemre, és amikor elkezdem, láttam hogy nem biztos hogy az a nekem való szak. De folytattam, mert könnyű volt, és valamennyire érdekelt is. Most másodév után jöttem rá, hogy valójában nem tudok ezzel jó állást találni, meg olyat is ami hozzám való. Körülbelül egy éve voltak ilyen szorongásos hullámaim, nem tudom hogy lehet-e depressziónak nevezni, mert csak pár napig tartottak, és utána semmit nem éreztem belőle, teljesen jól voltam. Aztán úgy február körül eldöntöttem, hogy változtatok, és amint befejezem az egyetemet, jelentkezem egy másik szakra, ami érdekel és fix állást jelenthet.

Ezután akkor jöttek elő szorongások, rosszkedvű hullámok, amikor a barátaimmal találkoztam (kb. két hetente, havonta, mert máshol tanulunk ) mégpedig azért, mert úgy érzem, ők előrébb tartanak az életben. Már lassan végeznek, mérnökök, stb... hozzájuk képest egy senkinek érzem magam ezekben a hullámvölgyekben. Máskor azonban ennek semmi nyoma.

Szóval mindig máshoz hasonlítom maga, és amikor látom hogy neki jobban megy, akkor én rosszul érzem magam, befordulok, ahelyett hogy azokban a napokban azon dolgoznék, hogy nekem jobb legyen.


Egyébként a tanulmányi eredményeim elég jók, majdnem évfolyamelső voltam eddig minden szemeszterben. Elkezdtem magamat is képezni, mert programozó akarok lenni. Bevallom hogy nem tettem meg eddig mindent, hogy jobb legyek, van hogy lusta vagyok, és mikor szorongok, ez is előjön belőlem, hogy lusta és semmirekellő vagyok.


Nem tudom, mit lehet ez ellen tenni, egyszerűen ilyen típus vagyok, és amikor elmúlnak ezek a szorongós hullámok, akkor teljesen ok nélkülinek érzem. Viszont a rosszabb pillanatokban a jövőmön meg a jelenemen kattogok, mi van ha elrontom, mi van ha nem leszek elég jó, stb. és ez kihat a jelenemre és igen, a lányokkal való ismerkedésre is. Lehet hogy jó lenne pszichológushoz mennem?



2017. júl. 18. 17:15
 1/5 anonim ***** válasza:
18%

Én a magam esetét tudom mondani, hogy nekem mi segített az ilyen egzisztenciális szorongásokra. A keresztény hit. Azok számára, akik Istenhez fordulnak, Őt keresik, létezik gondviselés! (Sőt, akik nem keresik, azok számára is némileg). Jézus is tanított a gondviselésről:


6,31 Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?

6,32 Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.

6,33 Hanem keressétek ELŐSZÖR Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.

6,34 Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.


Rendkívül praktikus az utolsó sor.


Aki Istenbe helyezi bizalmát, az élet nem egy Monopoly játék, azaz nem vagy kiszolgáltatva a vakvéletlennek. Nekem megváltoztatta az életemet a gondviselés felismerése, és a kereszténység mélyebb megértése. Hasonló gondokkal, sőt jó sok gonddal küzdöttem 20-as éveimben. 30-as éveim után állt helyre az életem.

2017. júl. 18. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Szia! En is igy vagyok.

Annyit tehetsz, h jelentkezel programozonak amikor legkozelebb lehetoseged van ra! Foleg akkor lebegjen a szemed elott a cel amikor a leglustabb vagy! :D

Ne szalaszd el, mert lehet kesobb nem lesz ra lehetoseged!

2017. júl. 18. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 jeverezi ***** válasza:
19%
hisztis nyűgös vagy szedd össze magad
2017. júl. 18. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
#1-es vagyok, miért pontoztál le? Én nem vakhitről beszélek, magam is természettudományos tárgyakat kedvelem, abban is dolgozom. Olyan dolgoknak adok csak hitelt, aminek van alapja.
2017. júl. 19. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Sokszor érzek én is hasonlóan. Pláne ebben a megfelelési kényszerben. Meg mikor találkozok másokkal mindig úgy érzem én sehol sem tartok.

Nekem sokat segített a Motiváció minden napra csoport a face-n, valamint a Használd fel!.

Még nem vagyok teljesen jól, de sokszor segít felállni. Valamint, lehet kicsit furán hangzik, de amikor olvsom hogy másoknak milyen rossz, mennyire nehéz, akkor elkezdem értékelni, hogy nekem nem is olyan rossz és ráadásul mikor látom, hogy ilyen problémával nem vagyok egyedül már nem érzem magam annyira ufónak.

A legjobb azonban az lenne, ha el tudnánk lazulni. Ezt kell megtanulni!

2017. aug. 5. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!