Miért vagyok képtelen a vígasztalásra?

Nem mindig kell am beszelni. Sokszor az hogy ott ulsz mellette es fogod a kezet, megoleled ezerszer tobbet er barminel.

Tudni fogja hogy szamithat rad es hogy nincs egyedul ebben a nehez helyzetben.

Azt hiszem, hasonlítunk.

Bennem is feszengő érzéseket vált ki, ha úgy érzem, vigasztalnom kell. Nem kényszerűségnek gondolom, és azért, nem, hiszen én akarom azt, vágyom rá, meg akarom vigasztalni a másik személyt. Hanem azért feszengek, mert nem tudom, hogyan.

"Hogyan nézzek rá? (szó szerint) Hozzáérjek vagy ne? Megöleljem?" ilyen kérdések IS felmerülnek bennem, és ha meg is válaszolom, ott marad még egy gond: nem merem. Bátortalan vagyok, és félek érzéseket kimutatni.

Mindezt csak azért írtam, hogy tudd, kicsit hasonlítunk. Számodra is idegen az ilyen gyöngéd, együttérző viselkedés, de egyértelmű, hogy te is szeretnél segíteni, hiszen ezért is tetted fel a kérdést.

Na! Most jön a lényeg.

Talán ami a legfontosabb, az ez:

Hallgasd meg őt. Az embernek jól esik, ha figyelnek rá, főleg ha épp érzékeny állapotban van. Csak menj oda hozzá, és kérdezd meg, mi a baj, mikor látod, hogy rossz kedve van.

Az embernek az is jól esik, ha ott van valaki, akit szeret. Ha odamész, már egy lépéssel közelebb kerültél ahhoz, hogy jól vigasztalj. A jelenléted is örömet okozhat.

És nem olyan nehéz feltenni a kérdést, hogy "mi a baj?", vagy hogy "akarsz róla beszélni?". Ha ismerted, mondhatod azt is, hogy "nekem is hiányzik". Vagy valamilyen módon beszélgetést kezdhetsz^^ Ha akarja. Ha nem szeretne beszélni róla, akkor persze ne erőltesd.

És beszélgetés közben persze teljes mértékben figyelj rá, próbáld megérteni, beleélni magad a helyzetébe. Csak hallgasd végig.

Kérdezted, hogy miért van ez.. Talán a te esetedben is a félelem az oka, és hogy nincs megszokva az ilyen viselkedés, gondolom, téged sem sokszor vigasztaltak így, és ez miatt nem igazán természetes számodra, nem láttál rá jó példát, hogy hogyan. Illetve csak filmekben, és az miatt klisésnek, elcsépeltnek érzed, drámázásnak és nem természetesnek. A való életben azonban talán nem láttál rá példát, és ezért nem tűnik természetesnek, pedig valójában az. - Persze ez csak egy elmélet, egy lehetőség. Nem tudhatom, miért nem megy a vigasztalás.

De a jó hír az, hogy ha bátortalan vagy is így odamenni valakihez, erőt venni magadon, és beszélni próbálni vele erről, akkor is tudsz neki segíteni, tudod vele éreztetni, hogy mellette állsz.

Egyszerűen úgy, hogy segítesz neki, amiben csak tudsz. Például

felvágod a hagymát, mikor rablóhúst készít,

leoltod a lámpát, ha aludni készül, de már az ágyban van,

megcsinálod a mosogatást, mikor panaszkodik, hogy fáradt,

elkéred tőle a bevásárlótáskát, mikor együtt sétáltok haza vásárlás után,

elpakolsz az asztalról étkezés után, esetleg megterítesz étkezés előtt..

Szóval ilyen apró kedvességek^^

Ezekkel kifejezed, hogy szereted és támogatni akarod. Értékelni fogja, hidd el^^ Ha nem is megy a vigasztalás, ilyen módon éreztetheted vele, hogy mellette állsz. És ez nem is klisés, drámai vagy színpadias, teljesen hétköznapi dolgok, apróságok, amik valamiért mégis mosolyt tudnak csalni az ember arcára. Bár a hagymaszeletelés könnyekre fog fakasztani:D

Juj de elnyijtottam. Bocsi.

Lerövidítem a lényeget.

TALÁN azért idegen számodra a vigasztalás, mert a való életben nem láttál ilyet, téged sem vigasztaltak, csak a filmekben láttad hogyan csinálják.

Próbálj erőt venni magadon, és megkérdezni, mi a baja, és hallgasd meg őt figyelmesen,érezzétek együtt.

Ha ez sem megy, ne csüggedj, másképp is éreztetheted a támogatást: apró kedvességekkel, segíts neki a munkájában. Ha tényleg szeretnél segíteni neki, keresd a lehetőségeket, hogy ezt megtehesd.

Érezni fogja, hogy jót akarsz neki, hogy támogatod.