Miért gondolok sokat a halálra?

Úristen... Ezt a kérdést kérdést tuti én írtam ki a jövőből.

20 éves lány vagyok. Másmilyen pánikos tüneteim miatt pszichológusra kényszerültem. Nem bántam meg, hogy elmentem, mert a halál témáját sikerült vele teljesen kibeszélnem. És nem rögtön a bogyókra állitott rá.

Úgy mentem hozzá, hogy a kis gondolatfüzetembe (amit az ő kérésére kellett vezetnem) mindig ilyenek voltak írva: Eszembe jutott a halál, hogy mi van utána, és milyen lehet elmenni. Hogy mi történik majd, ha meghalok, a családtagjaim hogy fognak reagálni, vagy éppen a munkatársaim, ha ott halok meg. Olyan gyorsan repül az idő, és milyen szomorú, hogy fiatalon is meg lehet halni... És vajon milyen élete lehetett annak az embernek, aki most meghalt, mit élhetett át, jó élete volt-e, vagy ha esetleg betegségben halt meg, akkor mit érzett a diagnózisnál. Vagy milyen lesz, ha az én családtagjaim fognak meghalni? Stb, stb, stb...

Tehát minden gondolatom a halál körül forgott, annak ellenére, hogy én kicsit sem akartam meghalni, vagy másokat megölni.

A pszichológusom elmagyarázta, hogy mindenki filozofál valamiről, valaki többet, valaki kevesebbet. Egyesek erről, mások arról. Hogy minket miért épp a halál témája fogott meg, az a személyiségünkön, lelkivilágunkon múlott. De nincs ezzel semmi baj, ettől még nem vagyunk betegek, sem depressziósok, csak egyszerűen mi ezen filozofálunk.

A tanácsom, hogy te is írd ki, de inkább beszéld meg valakivel ezt a témát, jó alaposan, aztán foglald le magad mással, amin ugyanilyen intenzitással tudsz gondolkodni a nap minden percében.

Persze attól még ugyanúgy eszedbe fog jutni alkalomadtán a halál témája is, viszont ez egyáltalán nem probléma, csak te ilyen vagy, és kész. Ezzel nrm okozol sem magadnak, sem másnak kárt. Csak arra figyelj, hogyha a szomorú részletekbe mész bele, ne menjen rá se a hangulatod, se a lelki stabilitásod.