Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mi történik velem, depresszió?

Mi történik velem, depresszió?

Figyelt kérdés

Sziasztok.


Egész nehéz évet tudhatok eddig a hátam mögött, mostanság elég ingerült vagyok, hamar felhúzom magam, nincs étvágyam majd falási roham tőr rám, ami után megy a hasam.


Sajnos a barátaimmal, kollégáimmal sem találom meg a közös hangot, vagy összeveszem velük vagy elsírom magam egy-egy megjegyzésen, amin nem kellene, pedig régen én voltam a társaság lelke jól el tudtam viccelődni az emberekkel, jó kedvem volt..


Keveset alszom, azt is rosszul, reggel alig tudok felkelni, pedig elég sokat dolgozom 8-10 órákat fizikailag,mentálisan is lefáraszt.


Egyedül élek pár hónapja, év elején ért véget a 2,5 éves kapcsolatom, megcsalt, nyáron elköltözött. Azóta voltak kalandjaim, majd jött egy fiú akivel alakulnak a dolgaink, csak eléggé uralkodó jellem, és kezdek belefáradni a féltékenységébe, nem tesz jót a lelkemnek, de nincs erőm elküldeni sem, mert buta fejemmel megkedveltem..


Tudom szánalmas, hogy itt sajnálkozom, de ma nagyon rám törtek az érzések,a sírás, magányosnak és céltalannak érzem magam, nem tudok aludni most sem, egyedül apum tudott ilyenkor erőt adni nekem, de sajnos már elhunyt :(


Aki elolvassa és tud nekem segíteni a tanácsával annak köszönöm.


28/N


2017. okt. 20. 00:08
 1/1 anonim ***** válasza:
Inkább kiégés, mint depresszió. Egyszerűen csak túl sok volt neked az elmúlt időszak, ki kellene szakadnod a környezetedből akár csak pár napra, időt szánni magadra, feltöltődni, és közben átgondolni, hogyan építhetnél be az életedbe egy részt, egy rendszeres időszakot, egyfajta "énidőt", ami hosszú távon kiegyensúlyozottabbá tehet.
2017. okt. 20. 01:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!